Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Tartalomjegyzék

Munkáltatók, fogadó szervezetek részére kiszabható közrendvédelmi bírságolás

Tájékoztató

a munkáltatók, fogadó szervezetek részére a harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatásával kapcsolatban kiszabható közrendvédelmi bírságolás rendjéről

 

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (továbbiakban: Hivatal) segítséget kíván nyújtani a munkáltatók és a fogadó szervezetek részére a harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatásával kapcsolatban kiszabandó közrendvédelmi bírságolás rendjéről a 2016. szeptember 30-án hatályba lépett jogszabályi rendelkezésekről és a Hivatal gyakorlatáról.

 

Munkáltató: az a természetes vagy jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet – a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 214. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott kölcsönbeadót is ideértve – amelynek javára, vagy irányítása alatt a foglalkoztatására sor kerül.

Fogadó szervezet: az a szervezet, amelyhez a vállalaton belül áthelyezett személyt áthelyezik, és amely jogi formájától függetlenül, jogszabályban meghatározottak szerint létrehozott jogi személy;

 

A munkáltató, illetve a fogadó szervezet kötelezettségei a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatásával kapcsolatban

A munkáltatónak, illetve a fogadó szervezeteknek a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatásával kapcsolatban az alábbi kötelezettségei vannak:

1)      ellenőrzési kötelezettség: a munkáltató vagy a fogadó szervezet legkésőbb a harmadik országbeli állampolgár munkába lépésének napján köteles meggyőződni arról, hogy a harmadik országbeli állampolgár érvényes tartózkodási engedéllyel, vagy más tartózkodásra jogosító engedéllyel, valamint keresőtevékenység folytatására jogosító engedéllyel[1] rendelkezik-e

 

2)      megőrzési kötelezettség: a munkáltató, vagy a fogadó szervezet a foglalkoztatás időtartama alatt köteles megőrizni a harmadik országbeli állampolgár által bemutatott érvényes tartózkodási engedély, vagy más, tartózkodásra jogosító engedély másolatát

 

3)      bejelentési kötelezettség: a munkáltató, vagy a fogadó szervezet 5 napon belül az idegenrendészeti hatóságnak bejelenteni köteles:

a)      a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatásának megkezdését

b)      azt a tényt, hogy a harmadik országbeli állampolgár az engedélyezett munkáját nem kezdi meg, illetve

c)      azt, hogy a munkavégzés a munkavállalási engedély érvényességi idején belül megszűnik.

 

4)      A munkáltató, vagy a fogadó szervezet a bejelentést a következő adatok közlésével köteles teljesíteni:

a) munkáltató, vagy fogadó szervezet adatai (név, cím, székhely, telephely, gazdálkodási forma, cégjegyzékszám),

b) harmadik országbeli állampolgár munkavállaló vagy vállalaton belül áthelyezett természetes személyazonosító adatai,

c) harmadik országbeli állampolgár munkavállaló vagy vállalaton belül áthelyezett tartózkodásra jogosító engedélyének száma,

d) munkakör,

e) a tényleges munkavégzés vagy vállalaton belül áthelyezés megkezdésének, meg nem kezdésének vagy a munkavállalási engedély, vagy az összevont engedély érvényességi idején belül történő megszűnésének időpontja.

A fogadó szervezet legkésőbb a munkába állást követő öt napon belül köteles bejelenteni, ha az Európai Unió tagállama által, vállalaton belüli áthelyezés céljából kiállított tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár vállalaton belüli áthelyezés céljából, kilencven napot meg nem haladó, tervezett időtartamig Magyarországon a fogadó szervezetnél végez munkát. A bejelentésnek tartalmaznia kell a harmadik országbeli állampolgár természetes személyazonosító adatait, a vállalaton belüli áthelyezés tervezett időtartamát és a fogadó szervezet vállalkozáscsoporthoz való tartozását.

A munkáltató, illetve a fogadó szervezet kötelezettségeinek elmulasztásával járó jogkövetkezményekről

A munkáltató, illetve a fogadó szervezet székhelye szerinti idegenrendészeti hatóság a munkáltatót, fogadó szervezetet – a fentiekben részletezett kötelezettségei bármelyikének megszegése esetén – a foglalkoztatott harmadik országbeli állampolgárok számával arányos mértékű közrendvédelmi bírsággal sújtja (kötelező jellegű). A közrendvédelmi bírság mértéke foglalkoztatottanként 500.000., (ötszázezer) Forintig terjedhet.

 

A közrendvédelmi bírság megfizetésére vonatkozó felelősség rendjéről

A munkáltató, illetve a fogadó szervezet akkor mentesül a közrendvédelmi bírság megfizetésének kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy - a fentiekben részletezett - ellenőrzési, megőrzési és bejelentési kötelezettségeinek eleget tett.

 

Nem mentesül a munkáltató, illetve a fogadó szervezet viszont a közrendvédelmi bírság megfizetésének kötelezettsége alól akkor, ha tudott, vagy kellő gondosság mellett tudhatott volna arról, hogy az érvényes tartózkodási engedélyként, vagy más, tartózkodásra jogosító engedélyként bemutatott okmány hamis volt.

 

Egyetemleges felelősség terheli a fővállalkozót és valamennyi közbenső alvállalkozót az alvállalkozó munkáltatóval vagy a fogadó szervezettel együtt a közrendvédelmi bírság megfizetéséért akkor, ha tudott, vagy kellő gondosság mellett tudhatott volna arról, hogy az alvállalkozó munkáltató harmadik országbeli állampolgárt érvényes tartózkodási engedély, vagy más, tartózkodásra jogosító engedély, vagy az e törvény alapján keresőtevékenység folytatására jogosító engedély nélkül foglalkoztat.

 

 

[1] A kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízummal rendelkező harmadik országbeli állampolgár, valamint az 539/2001/EK tanácsi rendelet II. mellékletében szereplő harmadik ország állampolgáraként a Magyarország területén jogszerűen tartózkodó személy - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a Harmtv. (2007. évi II. törvény) 20. § (1) és (2) bekezdés szerinti keresőtevékenységet folytathat.

Az a harmadik országbeli állampolgár, aki vállalaton belüli áthelyezés céljából az Európai Unió tagállama által kiadott érvényes tartózkodási engedéllyel és érvényes úti okmánnyal rendelkezik és amennyiben a beutazása vagy tartózkodása Magyarország közrendjét, közbiztonságát vagy nemzetbiztonságát, illetve közegészségügyi érdekét nem sérti vagy veszélyezteti, jogosult

  • az Európai Unió tagállamai területén szabadon mozogni, kilencven napot meg nem haladó, tervezett időtartamig Magyarországra beutazni és ott tartózkodni,
  • külön engedély nélkül a vállalaton belüli áthelyezés keretében a magyarországi fogadó szervezetnél munkát végezni.

Kilencven napot meghaladó tartózkodás esetén keresőtevékenységet - ha e törvény másképpen nem rendelkezik - az a harmadik országbeli állampolgár folytathat, aki

a) szezonális munkavállalás célú tartózkodási engedéllyel,,

b) humanitárius célból kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkezik, továbbá az, aki

c) keresőtevékenység folytatása céljából, jövedelemszerzés vagy munkavállalás céljából, családi együttélés biztosítása céljából, kutatás céljából vagy tanulmányi célból kiadott tartózkodási engedéllyel, vagy

d) EU Kék Kártyával

e) vállalaton belüli áthelyezés céljából kiadott tartózkodási engedéllyel

rendelkezik.

Utoljára frissítve:

Ügyintézés
  • Formanyomtatványok

    A program segítségével elektronikusan kitöltheti a formanyomtatványt és leellenőrizheti, hogy minden szükséges mezőt kitöltött-e. A kitöltött formanyomtatványt saját gépére elmentheti és nyomtathatja.A funkció Word 2007-re optimalizált. Amennyiben ilyen programmal nem rendelkezik, a formanyomtatványokat pdf-ben le tudja tölteni a felső menüben található tájékoztatóból.
    Feltöltés alatt

    Kategória:

  • Időpontfoglalás

    Az online időpontfoglalási rendszer segítségével sorban állás nélkül intézheti ügyeit. A megjelölt ügyfélszolgálati irodánkban ügyintézőnk a lefoglalt időpontban fogadja Önt. Javasoljuk, hogy a honlap megjelenítéséhez lehetőleg Mozilla Firefox, vagy Google Chrome böngészőt használjanak.

    Intézendő ügy kiválasztása az alábbi lehetőségekkel:

  • Milyen kérelmet nyújtsak be?









    Magyar állampolgár, vagy EGT-állampolgár esetén családtag:
    • az EGT-állampolgár házastársa,
    • a magyar állampolgár házastársa,
    • az EGT-állampolgár vagy házastársa 21. életévet be nem töltött vagy eltartott leszármazója,
    • a magyar állampolgár vagy házastársa 21. életévet be nem töltött vagy eltartott leszármazója,
    • - ha e törvény másként nem rendelkezik - az EGT-állampolgár vagy házastársa eltartott felmenője, valamint
    • a magyar állampolgár vagy házastársa felmenője,
    • a kiskorú magyar állampolgár felett szülői felügyeleti joggal rendelkező személy,
    • akinek az eljáró hatóság családtagként való beutazását és tartózkodását engedélyezi,
    • az EGT-állampolgár harmadik országbeli állampolgár élettársa, amennyiben magyar hatóság vagy az Európai Unió más tagállamának hatósága előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesített,
    • a magyar állampolgár harmadik országbeli állampolgár élettársa, amennyiben magyar hatóság vagy az Európai Unió más tagállamának hatósága előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesített;



    A Tanács 2003/109/EK irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról;
    A 2003/109/EK irányelv célja
    • egyfelől, hogy meghatározza a tagállamok által a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállásnak, valamint az ehhez kapcsolódó jogoknak a harmadik országok olyan állampolgárai számára történő megadásának és visszavonásának feltételeit, akik jogszerűen tartózkodnak a tagállam területén,
    • másfelől pedig, hogy szabályozza az ilyen jogállással rendelkező harmadik országbeli állampolgárok számára a tartózkodás feltételeit a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást megadó tagállamtól eltérő tagállamban.





    A „magas szintű képzettséget igénylő munkavállaló”: olyan személy munkavállalása, aki: másvalakinek az irányítása alatt vagy másvalaki számára végzett valódi és tényleges munkavégzés céljából az adott tagállamban munkavállalóként a nemzeti munkajogi jogszabályok és/vagy a nemzeti gyakorlat szerinti védelemben részesül, a jogviszonyra való tekintet nélkül, fizetést kap, és rendelkezik a megfelelő és konkrét kompetenciával, amelyet felsőfokú szakmai képesítés bizonyít.
    A „munkavállaló”: olyan személy munkavállalása, aki: másvalakinek az irányítása alatt vagy másvalaki számára végzett valódi és tényleges munkavégzés céljából az adott tagállamban munkavállalóként a nemzeti munkajogi jogszabályok és/vagy a nemzeti gyakorlat szerinti védelemben részesül, a jogviszonyra való tekintet nélkül, fizetést kap, és rendelkezik a megfelelő és konkrét kompetenciával.





    Tartózkodási engedéllyel rendelkezés esetén kérhető a határozatlan ideig tartózkodás

    A kérdések segítségével 3 percen belül megtudhatja, milyen tartózkodási engedély iránti kérelmet kell benyújtania. A kérdéssor végén a kiválasztott kérelemtípushoz kapcsolódó minden információt megtalál.
    Feltöltés alatt

    Kérelem célja:



  • Értékelés

    A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal honlapjának fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Integrációs Alap társfinanszírozásával valósult meg.
    Kérem, segítse munkánkat az új honlap értékelésével!

     

    Önnek hogy tetszik új oldalunk?

    Nagyon tetszik
    Tetszik
    Semleges
    Nem tetszik
    Nagyon nem tetszik
    5 Fennmaradó szavazataid

    jVS by www.joomess.de.

     

Írjon nekünk!

A felület segítségével könnyen és gyorsan eljuttathatja kérdéseit a Hivatalhoz. Kérjük, töltse ki az adatmezőket is, elősegítve ezzel a pontos és gyors válaszadást.

refresh

Hirdetmények

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi.

Regisztráció

A regisztráció, bejelentkezés az online időpontfoglalási rendszer eléréséhez szükséges. Az oldal további funkciói regisztráció nélkül elérhetők.