Projektek

Projektek

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által a Belügyi Alapok és a Belügyminisztérium társfinanszírozásával megvalósított projektek

 

Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap támogatásával megvalósuló projektek (MMIA 2014-2020-as pénzügyi keret):

 

·„A tranzitzónában nyújtott szolgáltatások fejlesztése” című MMIA-1.1.10/3-2016-00001 számú projekt

Megvalósítás időtartama: 2016. október 1. – 2018. június 30.

Projekt célja: A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ által konzorciumi partnerségben megvalósított projekt célja a tranzitzónákban nyújtott szállítási-és humánerőforrás kapacitások fejlesztése, valamint orvosi ellátást segítő eszközök beszerzése volt.

Előrehaladás értékelése: A Hivatal a projekt során a Tompai és Röszkei tranzitzónákban tartózkodó, menekültként elismert személyek  szállítását valósította meg, valamint kiegészítő élelmiszercsomagokat, pszichológiai és pszichiátriai valamint tolmácsszolgáltatást (arab nyelven Röszkén és Tompán; urdu és pastu nyelven Röszkén) biztosított mindkét tranzitzónában az ott tartózkodó menedékkérők számára. Továbbá a projekt időszak alatt a szabadidő eltöltéséhez és a foglalkoztatók kialakításhoz szükséges eszközök, árnyékolási és légtechnikai eszközök és a kézikocsik, gyermekorvosi ellátáshoz szükséges eszközök és készletek, láthatósági és ruházati termékek, szabadidő eltöltését elősegítő sport és egyéb foglalkoztatáshoz kapcsolódó készletek, valamint az ügyfelek lakókörzetének tisztántartását célzó készletek kerültek beszerzésre. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ a projekt időszak alatt nem tudta megvalósítani a projektben vállalt feladatait.

A szerződött támogatás összege: 368 309 547 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·„A tranzitzónában nyújtott szolgáltatások fejlesztése II” című MMIA-1.1.10/5-2018-00001 számú projekt

Megvalósítás időtartama: 2018. július 1. – 2019. június 30.

Projekt célja: A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, a Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ, valamint a Befogadó Állomás és Közösségi Szállás által konzorciumi partnerségben megvalósított projekt célja a tranzitzónákban nyújtott szállítási-és humánerőforrás kapacitások fejlesztése, eszközök beszerzése, valamint a kommunikációs lehetőségek bővítése volt.

Előrehaladás értékelése: A projekt keretében a Hivatal folyamatosan biztosította a következő szolgáltatásokat: pszichológus, pszichiáter, arab nyelvű (Tompa) és pastu nyelvű (Röszke) tolmácsszolgáltatások, kiegészítő élelmiszercsomagok, menekültként elismert személyek szállítása. A konzorciumi partnerek eszköz-és készletbeszerzésekkel járultak hozzá a projekt sikeréhez.

A szerződött támogatás összege: 143 174 847 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

„A tranzitzónában nyújtott szolgáltatások fejlesztése III.” című MMIA-1.1.10/6-2019-00001 számú projekt

Megvalósítás időtartama: 2019. július 1. – 2021. június 30.

Konzorciumi partner: Magyar Vöröskereszt

Projekt célja: A tranzitzónákban regisztrált kérelmezők minél jobb körülmények között történő elhelyezése, valamint az elhelyezettek ellátásának és elvárható kényelmének biztosítása szociális személyzet és tolmácsok alkalmazásával.

Előrehaladás értékelése, folyamatban lévő feladatok:

A projekt keretében az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a következő szolgáltatásokat biztosította: pszichológus, pszichiáter, arab nyelvű (Tompa) és pastu nyelvű (Röszke) tolmácsszolgáltatások, kiegészítő élelmiszercsomagok, menekültként elismert személyek szállítása. Továbbá eszköz és készlet beszerzéseket valósított meg.

A tranzitzónákban folyó tevékenységek – pl. kreatív, játékos foglalkozások; sporttevékenységek – a teljes munkaidőben foglalkoztatott, öt közösségi programszervező irányításával valósultak meg. Továbbá szükség esetén a menekültként elismert személyek szállítása is a projekt keretében történt.

Az Európai Unió Bíróságának határozatát követő kormánydöntés alapján 2020 májusában a tranzitzónák kiürítésre, a menedékkérők pedig átszállításra kerültek a tranzitzónákból a Főigazgatóság Vámosszabadi és Balassagyarmati befogadó intézményeibe. Így a projekt megvalósítási helyszínei kibővítésre kerültek a Vámosszabadi Befogadó Állomással, valamint a Balassagyarmati Közösségi szállással.

A szerződött támogatás összege: 371 606 789 Ft.

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·„Interkulturális képzés a Hivatal regionális igazgatóságain dolgozó ügyintézők számára” című MMIA-2.3.3/3-2016-00001 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2017. június 1–2018. június 30

Forrás: Menekültügyi Migrációs és Integrációs Alap

Projekt célja: A projekt a Magyarország területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokkal mindennapos kapcsolatban álló ügyintézők interkulturális kompetenciáinak fejlesztését, és ezáltal az ügyintézés hatékonyságának javítását szolgálta a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalban.

Előrehaladás értékelése: A két fő modulba szervezett (bevezető-alapozó interkulturális képzés + regionális ismeretek) képzéssorozaton a Hivatal 7 regionális igazgatóságának összesen 72 munkatársa vett részt. A továbbképzések 22 képzési napból álltak, melyek során minden munkatárs 96 órányi képzésben részesült.

A szerződött támogatás összege: 26.914.406 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·„A menekültügyi, interkulturális és angol nyelvi képzések hivatali munkatársak számára” című, MMIA-1.1.6/5-2018-00001 számú projekt

A megvalósítás tervezett időtartama: 2019. április 1.- 2020. december 31.

A projekt összefoglalása: A projekt célja a menedékkérőkkel kapcsolatba kerülő menekültügyi ügyintézők szakmai kompetenciájának és interkulturális képességeinek, valamint a szociális-, ellátási feladatokat végző munkatársak angol nyelvtudásának fejlesztése.

Előrehaladás értékelése: A projekt keretében 2019 októberében a Főigazgatóság központjában és a Röszkei és Tompai tranzitzónákban összesen 59 fő kezdte el interkulturális képzést. Továbbá 2019 decemberében a Röszkei és a Tompai Tranzitzónákban és a Nyírbátor, Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban, valamint a Vámosszabadi, Befogadó Állomáson összesen 32 fő szociális-, ellátási feladatokat végző munkatárs részére kezdődött meg az angol nyelvi képzés.

A szerződött támogatás összege:  26 253 814 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·„Országinformációs szolgáltatások fejlesztése, előfizetéssel, képzéssel, konferenciával” című MMIA-1.2.2/2-2016-00001számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2016. július 1. –2018. június 30

Forrás: Menekültügyi Migrációs és Integrációs Alap

Projekt célja: A projekt megvalósításával nemzetközi adatbázisokból nyert információkkal, az országinformációs megkeresésekre vonatkozó képzéssorozattal, továbbá egy nemzetközi és egy hazai konferencián keresztül, releváns európai tapasztalatokkal, jó gyakorlatokkal fejlesztettük, bővítettük a menekültügyi eljárás során nyújtott országinformációs szolgáltatások színvonalát.

Előrehaladás értékelése: A projekt egyik központi elemét két nemzetközileg elismert kutatóintézet adatbázisára (STRATFOR, AKE Ltd.) történő előfizetés képezte. A Dokumentációs Központ hetente egy alkalommal készített szakmai jelentést a letöltött anyagokból, amelyek megküldésre kerültek valamennyi érintett hivatali munkatárs, a társszervek és nemzetközi szervezetek érintett szakértői számára. A projekt során 6 alkalmas országinformációs képzés sorozat került megtartásra a hivatal menekültügyi döntéshozói számára Budapesten, Debrecenben, Győrött, Szegeden és Kiskunhalason. A projekt keretében két országinformációs konferencia került megrendezésre (2017. október Budapest, 2018. február Szeged), továbbá létrehozásra került az “Észak-Afrika az arab tavasz eseményei előtt és után” című tanulmánykötet, valamint a “Származási Országinformációs Segédkönyv” című kiadvány. A tanulmánykötet magyar (200 példány) és angol nyelven (100 példány) és a segédkönyv (100 példány) nyomtatásra és terjesztésre került a Hivatal munkatársai és társszervek körében a projektidőszak alatt. Ezen felül a projekt keretében az “Észak-Afrika az arab tavasz eseményei előtt és után” című tanulmánykötet bemutatására is sor került Budapesten (2017. december) és Szegeden (2018. május).

A szerződött támogatás összege: 20 500 000 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

· „Országinformációs szolgáltatások fejlesztése, előfizetéssel, tanulmánnyal, konferenciával” című MMIA 1.2.2/5-2018-00001 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2018. július 1. – 2020. szeptember 30.

Projekt célja: A projekt megvalósításával nemzetközi adatbázisokból nyert információkkal, származási országinformációs tanulmánnyal, továbbá egy nemzetközi konferencián keresztül, releváns európai tapasztalatokkal, jó gyakorlatokkal fejlesztjük, bővítjük a menekültügyi eljárás során nyújtott országinformációs szolgáltatások eszköztárát.

A projekt tartalma: A projekt egyik központi elemét három nemzetközileg elismert kutatóintézet adatbázisára (Balkan Insight, STRATFOR, AKE Ltd.) történő előfizetés képezte. Az AKE Ltd. kutatóközpont adatbázisához való hozzáférés 2018. október 1-jén, míg a STRATFOR és Balkan Insight hozzáférés 2018. november 1-jén aktiválódott a Főigazgatóság Dokumentációs Központja munkatársai részére. A Dokumentációs Központ hetente egy alkalommal készített szakmai jelentést a letöltött anyagokból, amelyek megküldésre kerültek valamennyi érintett főigazgatósági munkatárs, a társszervek és nemzetközi szervezetek érintett szakértői számára.

A projekt keretében 2018. december 4-5-én országinformációs konferencia megrendezésére került sor Budapesten Szíria vonatkozásában, valamennyi releváns hivatali és egyéb partnerszervi szakértő bevonásával, összesen 67 fő részvételével.  A 2019-es évben a projekt keretében országiformációs konferenciakötet és a 2018. év, 2017. I-II. félévek vonatkozásában országinformációs jelentések elkészítésére került sor. Az országinformációs jelentések alapján tanulmánykötet került összeállításra, amelynek a társszervek, partnerintézmények részére történő bemutatására 2020. február 5-én egy záróelőadás keretében került sor. Az országinformációs tanulmánykötet és konferenciakötet nyomtatása és terjesztése a 2020-as évben valósult meg.

A szerződött támogatás összege: 16 865 787 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

A projekt keretében összeállított Evaluative analysis of the data and background stories of the foreign citizens submitting their first applications for asylum in Hungary in 2017 and 2018  című országinformációs tanulmánykötet angol nyelvű verziójának letöltése.

 

·„Minőségbiztosítás a menekültügyi eljárásban” című MMIA-1.1.9/2-2016-00002 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2016. augusztus 1.–2017. július 31.

Forrás: Menekültügyi Migrációs és Integrációs Alap

Projekt célja: A korábbinál hatékonyabb ellenőrzéseken alapuló minőségbiztosítási rendszer alkalmazásával a menekültügyi hatósági ügyintézés színvonalának növelése, egységes és magas szakmai elvárásoknak megfelelő eljárások lefolytatása a végrehajtó állomány kompetenciájának folyamatos fejlesztésével egyidejűleg.

Előrehaladás értékelése: A regionális igazgatóságokon dolgozó munkatársak 500 db ügy minőségbiztosítási felülvizsgálatát valósították meg 8 hónapon keresztül munkaidőn túl. A 2011-ben kidolgozott minőségbiztosítási kézikönyv aktualizálása lezajlott a jogszabály-módosítások mentén. Továbbá, a kézikönyv kiegészült az 500 db ügy minőségbiztosítási felülvizsgálatának tapasztalatával. 2017. július 6. és 20. között összesen 81 fő, a menekültügyi eljárás során döntés előkészítői jogkörrel rendelkező ügyintéző és döntéshozó vezető részére tartottunk szakmai napot.

A szerződött támogatás összege: 5 026 732 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·„EASO Képzési Tanterv moduljainak oktatása, menekültügyi munkatársak kiégés elleni képzése” című projekt MMIA-1.1.6/2-2016-00002 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2016. július 1. –2018. június 30

Forrás: Menekültügyi Migrációs és Integrációs Alap

Projekt célja: Az „A projektelem” célja az EASO Menekültügyi Képzési Tanterv moduljainak magyar nyelvre történő lefordítása, valamint azokból tréningek megtartása. A „B projektelem” célja az ügyfelekkel naponta közvetlen kontaktusba kerülő munkatársak (szociális munkások, menekültügyi ügyintézők) számára kiégés elleni képzés biztosítása.

Előrehaladás értékelése: “A” projektelem: A kiválasztott „Interviewing Children” című képzési modul és az „Interviewing Vulnerable Persons” című képzési modul lefordítás és lektorálása megvalósult a projektidőszakon belül. Így a két modul dokumentációja elérhetővé vált magyar nyelven. 2018 júniusában három helyszínen (2018. június 14. Szeged, 2018. június 18. Budapest, 2018. június 20. Debrecen) került sor közel 80 fő menekültügyi ügyintéző EASO képzésre kiskorúak és sérülékeny csoportba tartozó személyek meghallgatása témákban.“B” projektelem: Az ügyfelekkel naponta közvetlen kapcsolatba kerülő munkatársak kiégés elleni képzése 2017. április 26. –július 6. között mintegy 133 fő hivatali munkatárs bevonásával valósult meg 8 helyszínen, 19 csoportban.

A szerződött támogatás összege: 26 805 615 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

· „A nemzeti menekültügyi nyilvántartás korszerűsítése” című MMIA-1.1.9/5-2018-00001 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2018. július 1. - 2021. április 30.

A projekt összefoglalása: A projekt célja a menekültügyi nyilvántartás korszerűsítése annak érdekében, hogy megfeleljen az utóbbi években gyakorta megváltozott menekültügyi jogszabályi környezetnek, valamint a rendszer egyidejű továbbfejlesztése a hatékonyabb működés érdekében.

A szerződött támogatás összege: 38 026 695 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·„Az OIF befogadó intézmények (Vámosszabadi, Nyírbátor) átfogó infrastrukturális fejlesztése” című MMIA-1.1.12/10-2020-00001 számú projekt

Megvalósítás időtartama: 2020. szeptember 1. - 2023. december 31.

Projekt célja: A menedékkérők és a nemzetközi védelmet élvezők számára megfelelő színvonalú, a sérülékeny személyek speciális szükségleteit is kielégítő befogadási körülmények biztosítása, valamint az elszállásolást nyújtó létesítmények (Nyírbátori Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ; Vámosszabadi Befogadó Állomás) infrastruktúrájának fejlesztése és raktárkapacitás (raktárcsarnok) építése a Vámosszabadi Befogadó Állomás területén.

Tevékenységi indikátorok: A fejlesztett létesítmények száma: 3 darab

Elnyert támogatás összege: 2.197.313.958 Ft.

Támogatás intenzitása: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás.

 

·„Ideiglenes védelemre jogosult személyek hatósági ügyintézésének támogatása” című MMIA-1.1.13/12-2022-00001 számú projekt

Megvalósítás időtartama: 2022.02.24. – 2023.11.30.

Projekt összefoglalója: A projekt célja az Ukrajnában zajló háború következtében elmenekülő, ideiglenes védelemre jogosult személyek részére a szükséges okmányokkal/igazolásokkal/tartózkodási engedélyekkel történő ellátás, valamint a közvetlen célcsoport, az eljáró hatóság kapacitásbővítésének támogatása annak érdekében, hogy könnyebben el tudja látni a helyzet okozta többletterhet jelentő munkafolyamatokat; hatósági és koordinációs többletmunkát.

Elnyert támogatás összege: 399.079.023 Ft 

Támogatás intenzitása: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás.

 

Belső Biztonsági Alap támogatásával megvalósuló (BBA 2014-2020-as pénzügyi keret) projektek:

· Konzuli együttműködés támogatása vízumtanácsadói elsődleges szűrő tevékenységgel” című
BBA-1.3.2-2015-00002 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2018. július 1. - 2020. június 30.

Projekt célja, előrehaladás értékelése, folyamatban lévő feladatok: A Külgazdasági és Külügyminisztériummal konzorciumi partnerségben megvalósított projekt keretében 3 fő vízumtanácsadó tisztviselő látja el Nairobi-Kenya, Isztambul-Törökország és Iszlámábád-Pakisztán állomáshelyeken a vízumtanácsadói munkát. A konzuli együttműködés támogatása mellett a vízumtanácsadó tisztviselők szakmai kapcsolatot tartanak fent a térségbe kihelyezett tagállami szakértőkkel, helyi hatóságokkal, nemzeti és nemzetközi szervezetekkel, továbbá, eseti jelentések, riasztások keretében informálják a Főigazgatóságot. A vízumtanácsadók a megküldött szakmai anyagokon kívül félévente személyesen is számot adnak tevékenységeikről beszámoltatás keretében, illetve a projekt zárásaként konferenciát tervezünk megvalósítani külföldi partnerek és szakértők részvételével.

Elnyert támogatási összeg: 324 856 032 Ft

Megvalósítási időtartama: 2016. január 1. - 2018. június 30.

Projekt célja, előrehaladás értékelése, folyamatban lévő feladatok: A Külgazdasági és Külügyminisztériummal konzorciumi partnerségben megvalósított projekt keretében 3 fő vízumtanácsadó tisztviselő látja el Nairobi-Kenya, Isztambul-Törökország és Iszlámábád-Pakisztán állomáshelyeken a vízumtanácsadói munkát. A konzuli együttműködés támogatása mellett a vízumtanácsadó tisztviselők szakmai kapcsolatot tartanak fent a térségbe kihelyezett tagállami szakértőkkel, helyi hatóságokkal, nemzeti és nemzetközi szervezetekkel, továbbá, eseti jelentések, riasztások keretében informálják a Főigazgatóságot. A vízumtanácsadók a megküldött szakmai anyagokon kívül félévente személyesen is számot adnak tevékenységeikről beszámoltatás keretében.

A szerződött támogatás összege: 336.440.080 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: a BBA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

· „Konzuli együttműködés támogatása vízumtanácsadói elsődleges szűrő tevékenységgel II.” című BBA-1.3.2/5-2018-00002 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2018. július 1. - 2020. június 30.

Projekt célja, előrehaladás értékelése, folyamatban lévő feladatok: A Külgazdasági és Külügyminisztériummal konzorciumi partnerségben megvalósított projekt keretében 3 fő vízumtanácsadó tisztviselő látja el Nairobi-Kenya, Isztambul-Törökország és Iszlámábád-Pakisztán állomáshelyeken a vízumtanácsadói munkát. A konzuli együttműködés támogatása mellett a vízumtanácsadó tisztviselők szakmai kapcsolatot tartanak fent a térségbe kihelyezett tagállami szakértőkkel, helyi hatóságokkal, nemzeti és nemzetközi szervezetekkel, továbbá, eseti jelentések, riasztások keretében informálják a Főigazgatóságot. A vízumtanácsadók a megküldött szakmai anyagokon kívül félévente személyesen is számot adnak tevékenységeikről beszámoltatás keretében.

A szerződött támogatás összege: 324 856 032 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: a BBA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

· „VIS informatikai hardverkörnyezetének megújítása” című BBA-1.1.2/5-2018-00001 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2019. február 1. - 2024. április 19.

Projekt célja: A Vízum Információs Rendszer szakrendszer a Főigazgatóság által üzemszerűen használt rendszer. A korábban beszerzett, jelenleg üzemelő informatikai hardver eszközök az eltelt évek alatt elavulttá váltak, megbízhatóságuk jelentősen csökkent, a meghibásodás kockázata folyamatosan nő. A feldolgozandó adatmennyiség jelenleg exponenciálisan növekszik, ezért a VIS nemzeti kötelezettségeknek megfelelően, a folyamatos üzemvitel biztosítása érdekében az eszközök cseréje indokolt. A projekt célja, hogy a projekt keretében vásárolt szerver eszközök beüzemelése, a jelenlegi szerverek cseréje hozzájáruljon a hatékonyabb rendszerhasználathoz, a gyorsabb és eredményesebb munkavégzéshez (mind az adatok szolgáltatásának sebességét, mind pedig az adatminőséget tekintve) és a folyamatos üzemképesség támogatásához.

A szerződött támogatás összege: 66 246 629 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: a BBA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

· EES és kapcsolódó IT rendszerek fejlesztése a határigazgatás területén” című BBA-2.6.3/8-2019-00001 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2019. július 01. - 2024. április 30.

Projekt célja: Az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által konzorciumi partnerségben megvalósított projekt fő céljai a határforgalomellenőrzés hatékonyságának fokozása, a tagállamok területére beutazás feltételei ellenőrzésének elősegítése, a túltartózkodó személyek azonosításának és felderítésének lehetővé tétele; hozzájárulás a terrorista bűncselekmények vagy egyéb súlyos bűncselekmények megelőzéséhez, felderítéséhez és nyomozásához.

A szerződött támogatás összege: 1.557.614.230 Ft

Támogatás mértéke: 100 %: a BBA-ból nyújtott támogatás

 

·„Konzuli együttműködés támogatása vízumtanácsadói elsődleges szűrő tevékenységgel III.” című BBA-1.3.2/10-2019-00002 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2020. július 1. és 2024. március 31.

A projekt tartalma: A projekt a Külgazdasági és Külügyminisztériummal konzorciumi partnerségben valósul meg a „Konzuli együttműködés támogatása vízumtanácsadói elsődleges szűrő tevékenységgel II.” című projekt folytatásaként.

Célja a magyar és más tagállami külképviseletek schengeni vízumkiadó tevékenységének támogatása, a térségbe kihelyezett tagállami szakértőkkel, helyi hatóságokkal, nemzeti és nemzetközi szervezetekkel szakmai kapcsolat kialakítása, fenntartása, továbbá eseti jelentések, riasztások útján a Főigazgatóság informálása.

A projekt keretében tervezett vízumtanácsadó állomáshelyek: Nairobi (Kenya), Isztambul (Törökország), Iszlámábád (Pakisztán), Kairó (Egyiptom), Ankara (Törökország), Sanghaj (Kína) és Ho Si Minh-város (Vietnám). A vízumtanácsadók a megküldött szakmai anyagokon kívül félévente személyesen is számot adnak tevékenységeikről beszámoltatás keretében, illetve a projekt zárásaként konferenciát tervezünk megvalósítani külföldi partnerek és szakértők részvételével.

A szerződött támogatás összege: 1.017.473.734 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: a BBA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·„SIS II NS.CP és kapcsolódó szakrendszerek továbbfejlesztése” című BBA-2.6.3/15-2020-00001 számú projekt

Megvalósítás időtartama: 2020.07.01. – 2023.09.30.

Kedvezményezett: Belügyminisztérium

Konzorciumi partnerek: Országos Rendőr-főkapitányság és Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság

Projekt összefoglalója: Schengeni Információs Rendszer (SIS) funkcióinak módosulásával és fejlesztésével kapcsolatosan, a módosítások és új funkciók fejlesztésének gyors és hatékony megvalósítása az ORFK illetve az OIF által használt nemzeti rendszerekben, összhangban a 2018/1860, a 2018/1861, illetve a 2018/1862 EU rendeletekkel.

Elnyert támogatás összege: 364.447.160 Ft 

Támogatás intenzitása: 100 %: a BBA-ból nyújtott támogatás

Utoljára szerkesztve: 2024.09.30. 11:36