JOGOSULTAK KÖRE
Hivatalos célból tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki
- diplomáciai, vagy nemzetközi jogon alapuló más kiváltságot és mentességet élvező személyként, vagy családtagjaként;
- külföldi állam, vagy állami szerv, illetve nemzetközi szervezet hivatalos küldöttségének tagjaként;
- sajtótudósítóként;
- nemzetközi szerződés, illetve nemzetközi kulturális, oktatási, tudományos együttműködés, valamint kormányszintű nemzetközi segélyprogram keretében tanulmányi, oktatási, tudományos, képzési, továbbképzési célból;
- nemzetközi szerződés alapján a Magyarországon működő tudományos, oktatási, kulturális intézmények személyzetének tagjaként vagy ezen intézmények tevékenységi körében beutazó személyként;
- kíván Magyarország területén tartózkodni.
Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy ha a felsőoktatási intézményben, tudományos kutatóhelyen a tanulmányok folytatására, illetve a szakképzésre, szakmai továbbképzésre nemzetközi szerződés vagy nemzetközi együttműködés keretein kívül kerül sor, a külföldi diákok tanulmányi, kutatási, hallgatói mobilitási, kutatói hosszú távú mobilitási, illetve egyéb célú tartózkodási engedélyt, illetőleg kutatói rövid távú mobilitási igazolást vagy hallgatói mobilitási igazolást kérelmezhetnek.
FOGALOMMAGYARÁZAT
Harmadik országbeli állampolgár
A KÉRELEM BENYÚJTÁSA ÉS AZ ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK
Feltétele: a kitöltött formanyomtatvány, három hónapnál nem régebbi arcfénykép, valamint a kötelező mellékletek benyújtása, illetve az eljárási díj megfizetése
A korlátozottan cselekvőképes vagy a cselekvőképtelen kiskorú kérelmező helyett a kérelmet a kérelmező törvényes képviselője nyújtja be.
A kérelem benyújtásakor a biometrikus adatokat tartalmazó tartózkodásra jogosító okmány kiállítása céljából arcképmás készítésére és hat éves kor feletti kérelmező esetén ujjnyomat rögzítésére kerül sor, amelyet a harmadik országbeli állampolgár tűrni köteles.
A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet - törvényben foglalt kivétellel - annál a konzuli tisztviselőnél vagy tartózkodási engedély iránti kérelem átvételére felhatalmazott egyéb helyen kell benyújtani, amely a kérelmező állandó vagy szokásos tartózkodási helye, illetve állampolgársága szerinti országban működik. A tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiadását a harmadik országbeli állampolgár a beutazást megelőzően - erre irányuló külön kérelem előterjesztése nélkül - tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmében kérheti.
A külpolitikáért felelős miniszter külön jogszabály szerint dönt az olyan személyek száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó tartózkodásra jogosító vízum iránti kérelmeiről, akiknek a beutazásához külpolitikai érdek fűződik.
Ha az idegenrendészeti hatóság a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelemnek helyt ad, egyidejűleg a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiadását is engedélyezi, és erről értesíti a konzuli tisztviselőt. A tartózkodási engedély átvételére jogosító vízumot a konzuli tisztviselő adja ki.
Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy tartózkodási engedély átvételére jogosító D vízum egyszeri beutazásra és 30 nap tartózkodásra jogosítja a harmadik országbeli állampolgárt.
Felhívjuk figyelmét, ha a kérelemben a külpolitikáért felelős miniszter döntött, úgy személyesen jelenjen meg a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, a tartózkodási engedély átvétele és a magyarországi szálláshely bejelentése céljából.
A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem főszabály szerinti helyen (magyar külképviseletek) történő előterjesztése mellett a magyar jog szabályozza a tartózkodási engedély kiadására irányuló kérelem belföldi előterjesztésének lehetőségét is. A Magyarország területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmét a szálláshelye szerint illetékes regionális igazgatóságon is előterjesztheti, amennyiben a belföldi kérelmezést kivételes méltánylást érdemlő körülmény indokolja, vagy az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/1806 rendelet II. mellékletében szereplő állam állampolgáraként, vagy ilyen harmadik országbeli állampolgárral együtt, családtagként tartózkodik jogszerűen Magyarország területén. Kivételesen méltányolható körülmény különösen a gyógykezeléssel, a családegyesítéssel vagy a keresőtevékenységgel összefüggő olyan tény, amely a harmadik országbeli állampolgárnak nem felróható okból következett be és akadályozza a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő helyen történő kérelmezést. Kivételes méltánylást érdemlő körülményre hivatkozással tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem kizárólag személyesen terjeszthető elő a szálláshely szerint illetékes elsőfokú hatóságnál.
Vzummentes ország állampolgáraként vízummentesen, jogszerűen Magyarországon tartózkodó harmadik országbeli állampolgárnak a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen történő regisztrálást követően elektronikus úton van lehetősége előterjeszteni.
A tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási jogosultság lejártát megelőzően 30 nappal a Főigazgatóság ügyindítási elektronikus felületén szükséges benyújtani (vagy ha a kérelem elbírálása a külpolitikáért felelős miniszter hatáskörébe tartozik, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban az okiratok egyidejű csatolásával személyesen szükséges benyújtani). A kérelem benyújtásakor az érvényes úti okmányt be kell mutatni. Az útlevélnek az engedélyezett tartózkodási jogosultság lejártakor még legalább 3 hónapig érvényesnek kell lennie.
- A tartózkodási engedély kiadására irányuló eljárás igazgatási szolgáltatási díja 110 Euró, amelyet a külképviseleten elsősorban EUR-ban vagy más konvertibilis valutában, kivételesen a kérelem előterjesztésének helye szerinti állam törvényes fizetőeszközével kell megfizetni.
- A tartózkodási engedély meghosszabbítására irányuló kérelem eljárási díja a Főigazgatóság ügyindítási elektronikus felületén (Enter Hungary) történő előterjesztés esetén 23.000 Forint.
- Vízummentes ország állampolgáraként vízummentesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmének igazgatási szolgáltatási díja a Főigazgatóság ügyindítási elektronikus felületén (Enter Hungary) történő előterjesztés esetén 24.000 Forint.
- Kivételes méltánylást érdemlő körülményre hivatkozással, méltányossági kérelem egyidejű csatolása mellett történő tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem belföldön történő személyes előterjesztésének igazgatási szolgáltatási dí39.000 Forint.
Az eljárás díját elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) útján szükséges megfizetni. Kivételes méltánylást érdemlő körülményre hivatkozással, méltányossági kérelem egyidejű csatolása mellett történő tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem belföldön történő személyes előterjesztése esetén banki befizetés (a regionális igazgatóság által rendelkezésre bocsátott csekk) formájában, vagy elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) útján lehet az eljárás díját a kérelmezőnek leróni.
Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:
Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről
Az eljáró hatóság a tartózkodási engedély kiállítása iránti kérelem ügyében 21 napon belül dönt. Az ügyfél részére a tartózkodási engedély okmányt az eljáró idegenrendészeti hatóság postai úton kézbesíti. A kérelmező a tartózkodási engedély okmányt az eljáró idegenrendészeti hatóságnál személyesen akkor veheti át, ha nincs abban a helyzetben, hogy a tartózkodási engedély okmányt a kézbesítésére megjelölt címen átvegye.
Az elutasító döntéssel szemben jogorvoslatnak van helye, mely a közléstől számított 8 napon belül nyújtható be az elsőfokú döntést hozó hatóságnál, valamint a kérelmezés helye szerinti külképviseleten. Abban az esetben, ha az ügyfél fellebbezésében olyan új tényre hivatkozik, amelyről a döntés meghozatala előtt tudomása volt, vagy a fellebbezést indoklás nélkül nyújtja be, illetve ha a fellebbezés elkésett, vagy nem a jogosulttól származik, az elsőfokú döntést hozó hatóság a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.
A fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja külképviseleti előterjesztés esetén 160 Euró, melyet elsősorban Euróban vagy más konvertibilis valutában, kivételesen a kérelem előterjesztésének helye szerinti állam törvényes fizetőeszközével kell megfizetni. Belföldi előterjesztés esetén a fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja 47.000 Forint, melyet elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) vagy banki befizetés (a regionális igazgatóság által rendelkezésre bocsátott csekk) útján kell leróni. A közlemény rovatba szükséges beírni az ügyfél nevét, születési idejét és „Tartózkodási engedély jogorvoslat”.
Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:
Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről
FORMANYOMTATVÁNYOK
A kérelem benyújtásához a „Tartózkodási engedély iránti kérelem” formanyomtatvány és a 6. számú betétlap kitöltése és kinyomtatása szükséges!
Amennyiben a kérelmezővel együtt utazik útlevelében szereplő kiskorú gyermeke, úgy az „A” betétlap kitöltése is szükséges a kérelemhez.
Microsoft Word formátumú, elektronikusan kitölthető formanyomtatvány:
- Tartózkodási engedély iránti kérelem és 6. számú betétlap
- Tartózkodási okmány pótlása iránti kérelem
- Tartózkodási okmány cseréje iránti kérelem
PDF formátumban letölthető, kézírással kitölthető formanyomtatványok:
- Tartózkodási engedély iránti kérelem és 6. számú betétlap
- Tartózkodási okmány pótlása iránti kérelem
- Tartózkodási okmány cseréje iránti kérelem
KÖTELEZŐ MELLÉKLETEK
TARTÓZKODÁSI CÉLT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK
A hivatalos cél igazolható:
- a fogadó intézmény igazolásával a kérelmező foglalkoztatásáról, képzéséről, továbbképzéséről;
- a nemzetközi szerződés, nemzetközi együttműködés vagy kormányszintű nemzetközi segélyprogram keretében tanulmányi, oktatási, tudományos, képzési, továbbképzési célból beutazók esetében a tartózkodási célt az Emberi Erőforrások Minisztériuma vagy a felsőoktatási intézmény igazolásával lehet igazolni;
- az oktatásért felelős miniszter igazolja a kétoldalú oktatási munkatervek keretében Magyarországra érkező lektorok, középiskolai és felsőoktatási vendégtanárok, valamint kutatók tartózkodásának célját;
- újságírók esetében a Külügyminisztérium akkreditálásról szóló igazolásával.
MAGYARORSZÁGI MEGÉLHETÉST IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK
A harmadik országbeli állampolgár a száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel akkor rendelkezik, ha ő maga vagy részére családtagja a rendelkezésére álló jogszerűen megszerzett jövedelemből, illetve vagyonból megélhetése, lakhatása, kiutazása, valamint szükség esetén egészségügyi ellátása költségeit biztosítani tudja.
A megélhetés különösen az alábbiakkal igazolható:
- Magyarországon vagy külföldön vezetett bankszámláról kiállított pénzintézeti igazolással;
- előző évi adóhatósági jövedelemigazolással
- munkáltató által kiállított jövedelemigazolással;
- külföldről folyósított rendszeres jövedelemről szóló munkáltatói és/vagy adóhatósági igazolással;
- a Magyarország területén tartózkodási engedéllyel, bevándorolt vagy letelepedett jogállással, tartózkodási kártyával vagy állandó tartózkodási kártyával rendelkező, illetve menekültként elismert családtag közjegyzői okiratba foglalt, a kérelmező eltartását és ellátását biztosító nyilatkozatával, valamint a tartást vállaló személy tartási képességét igazoló okirattal, vagy
- más hitelt érdemlő módon.
MAGYARORSZÁGI SZÁLLÁSHELY MEGLÉTÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK
Magyarországi szálláshelyként az ingatlan – nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott ingatlan, más lakhatásra alkalmas ingatlan (minimum 6 m2 lakóterület/fő) vagy jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő kereskedelmi vagy egyéb szálláshely fogadható el.
A magyarországi szálláshely megléte igazolható:
- lakásbérleti jogviszonyt igazoló lakásbérleti szerződéssel;
- szívességi lakáshasználatról szóló okirattal;
- lefoglalt és kifizetett szálláshely meglétét igazoló okirattal;
- kollégiumi elhelyezésről szóló igazolással;
- a lakás tulajdonjogát igazoló okirattal, 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolattal;
- ingatlan adásvételi szerződéssel és az ingatlanszerzést engedélyező illetékes fővárosi vagy megyei kormányhivatal határozatának másolatával;
- egyéb okirattal.
TELJESKÖRŰ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS MEGLÉTÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK
A tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtásakor okirattal kell igazolnia, hogy az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül (így különösen a társadalombiztosításról szóló külön törvény, nemzetközi szerződés, vagy külön megállapodás alapján jogosult az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére), vagy egészségügyi ellátásának költségeit a rendelkezésre álló anyagi fedezetből biztosítani tudja.
A KIUTAZÁS FELTÉTELEIT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK
A kiutazás feltételei igazolhatók:
• érvényes útlevéllel vagy a harmadik országbeli állampolgár általa megjelölt országba történő beutazáshoz vagy a kiindulási országba történő visszautazáshoz szükséges engedélyekkel,
• és érvényes menetjeggyel, illetve annak megvásárlásához szükséges anyagi eszközökkel vagy a külföldi jogszerű használatában lévő közlekedési eszközzel.
A harmadik országbeli állampolgár a kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozni köteles arra vonatkozóan, hogy a kérelem elutasítása esetén vállalja-e az Európai Unió tagállamainak területéről történő önkéntes távozást.
A kiskorú harmadik országbeli állampolgárnak a fentieken túl igazolnia kell, hogy szülője vagy törvényes képviselője magyarországi tartózkodásához – a tervezett tartózkodás időtartamára – hozzájárult. A szülői hozzájárulást teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt, magyar vagy angol nyelvű fordítással ellátott nyilatkozattal lehet igazolni.
A kötelező mellékleteken kívül az eljárás során az idegenrendészeti hatóság a tényállás tisztázása érdekében további okiratok benyújtására is felhívhatja, valamint egyéb eljárási cselekményeket is foganatosíthat! A hiánypótlásra irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő az ügyintézési határidőbe nem számít bele.
A kérelmező vagy annak képviselője a kérelem benyújtását követően csatolt iratokat postai vagy elektronikus úton csatolhatja a kérelméhez.
ÉRVÉNYESSÉGI IDEJE
A hivatalos célú tartózkodási engedély érvényességi ideje a hivatalos szolgálat, képzés, továbbképzés időtartamához igazodik, de legfeljebb három év, amely alkalmanként a hivatalos szolgálat, képzés, továbbképzés érvényességi idejéhez igazodó időtartammal, de legfeljebb három évvel meghosszabbítható.
Figyelemmel kell lenni azonban az úti okmány érvényességére, az engedélyezett tartózkodás időtartamát ugyanis úgy kell megállapítani, hogy a harmadik országbeli állampolgár úti okmánya az engedélyezett tartózkodás lejártakor még legalább három hónapig érvényes legyen.
KAPCSOLÓDÓ JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK
A schengeni tagállamok területén az érvényes tartózkodási engedély birtokában száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó időtartamú vízummentes beutazásra és tartózkodásra jogosult.
A harmadik országbeli állampolgár a szálláshely bejelentésének tényét a szálláshely igazolással igazolja. A szálláshely bejelentésről kapott igazolást a harmadik országbeli állampolgárnak magánál kell tartania és azt meg kell őriznie. A harmadik országbeli állampolgár a szálláshelyének megváltozását köteles három napon belül bejelenteni az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen történő regisztrálást követően elektronikus úton.
Ha a tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárnak Magyarország területén harmadik országbeli állampolgár gyermeke születik, ennek tényét köteles a következő adatok közlésével bejelenteni:
- a gyermek törvényben meghatározott természetes személyazonosító adatai;
- a gyermek úti okmányának azonosító adatai;
- a gyermek szálláshelyének címe vagy lakcíme.
A harmadik országbeli állampolgár köteles úti okmányának, valamint tartózkodásra jogosító engedélyének elvesztését, eltulajdonítását vagy megsemmisülését az idegenrendészeti hatóságnál (az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság regionális igazgatóságánál, rendőrkapitányságon, vagy külföldi tartózkodás esetén az illetékes magyar külképviseleten) haladéktalanul bejelenteni. A bejelentésről az idegenrendészeti hatóság igazolást állít ki. Az elveszettnek hitt és az erről szóló bejelentés után megtalált úti okmányról az idegenrendészeti hatóságot haladéktalanul értesíteni kell.