-
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal pályázatot hirdet az Európai Menekültügyi Alap 2006. évi programjának keretében a lekötetlen források felhasználására
1. Közzététel hivatkozási száma 106-MF-7030/2007
2. Célzott területek és pályázati témakörök, földrajzi terület és a program időtartama
Az Európai Menekültügyi Alapból származó pénzeszközök az alábbi területeken használhatók fel:
- menedékkérők, befogadottak, menekültek elhelyezési (befogadási) körülményeinek kialakítása, fejlesztése, illetve menekültügyi eljárással kapcsolatos fellépések,
- menekültek és befogadottak integrációja,
- menekültek, elutasított menedékkérők vagy befogadottak önkéntes hazatelepülésének támogatása.
A fenti területeken belül a pályázati anyagok az alábbi témakörökben nyújthatók be:
B) INTEGRÁCIÓ
- menekülteket befogadó állomáson elhelyezett nagykorú személyek és tanköteles korú gyermekek részére magyar nyelvi felkészítő tanfolyam szervezése és lebonyolítása, illetve – kiegészítő jelleggel – szociális asszisztensi feladatok ellátása
- menekülteket befogadó állomáson elhelyezett személyek befogadó állomáson belüli foglalkoztatása
- lakhatási támogatás nyújtása és a menekültek lakhatásának ingatlanok bérbevétele útján történő elősegítése
Tevékenységi terület: Magyarország – Bicske, Debrecen, Békéscsaba
A projektek időtartama: 2007. június 15 – 2007. december 31.
3. A pályázat benyújtása
A pályázók önállóan, de mással társulva is nyújthatnak be pályázatot. Egy szervezet több pályázatot is benyújthat, illetve többen partnerként vehetnek részt, azonban a pályázatok között átfedés nem lehetséges.
4. A pályázatok beérkezési határideje
2007. május 25. 12.00 óra
A határidő után beérkező pályázatok érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerülnek. A nyertes pályázatok várható kihirdetése: 2007. június 1.
5. További információ
A pályázattal kapcsolatos további részletek a Pályázati Útmutatóban találhatók, amely a jelen pályázati felhívás szövegével és a pályázati űrlapokkal együtt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal honlapján (www.bevandorlas.hu) olvasható és tölthető le.
Telefonon felvilágosítás az alábbi számokon kapható:
(06-1) 463-9184,
(06-1) 463-4864
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal az Európai Menekültügyi Alap 2007. évi programja keretében esszéíró pályázatot hirdet „Menekültügy középiskolás szemmel” címmel.
Részletek:
NYERTES PÁLYÁZATOK
1. Pályázat címe: Női szálló kialakítása a 47-es jelű szálló épületben
Pályázó neve: BM BÁH Menekülteket Befogadó Állomás, Debrecen
Igényelt támogatási összeg: 18 207 EUR (azaz 4 554 274 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 18 207 EUR (azaz Tizennyolcezer-kettőszázhét Euró)
Elért pontszám: 56 pont
2. Pályázat címe: Számítástechnika tanfolyam menekülteknek
Pályázó neve: Mahatma Gandhi Emberi Jogi Egyesület
Igényelt támogatási összeg: 4 396 EUR (azaz 1 099 000 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 4 396 EUR (azaz Négyezer-háromszázkilencvenhat)
Elért pontszám: 56 pont
3. Pályázat címe: Empirikus kutatás a menekültek társadalmi integrációjáról
Pályázó neve: ICCR Budapest Alapítvány
Igényelt támogatási összeg: 8 341,3 Euró
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 8 341,3 EUR (azaz Nyolcezer-háromszáznegyvenegy egész három tized Euró)
Elért pontszám: 54 pont
4. Pályázat címe: Együtt a jobb, szebb táborért
Pályázó neve: BM BÁH Menekülteket Befogadó Állomás, Békéscsaba
Igényelt támogatási összeg: 16 243 EUR (azaz 4 063 000 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 16 243 EUR (azaz Tizenhatezer-kettőszáznegyvenhárom Euró)
Elért pontszám: 54 pont
5. Pályázat címe: Menedékkérők aktiválása céljából létrehozott közösségi programok színvonalának javítása befogadó állomásokon
Pályázó neve: Menedék Migránsokat Segítő Egyesület
Igényelt támogatási összeg: 22 682 EUR (azaz 5 673 750 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 22 682 EUR (azaz Huszonkétezer-hatszáznyolcvankettő Euró)
Elért pontszám: 51 pont
6. Pályázat címe: Vigyázzunk rájuk!
Pályázó neve: BM BÁH Menekülteket Befogadó Állomás, Békéscsaba
Igényelt támogatási összeg: 44 975 EUR (azaz 11 250 000 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 46 422,73 EUR (azaz Negyvenhatezer-négyszázhuszonkettő egész hetvenhárom század Euró)
Elért pontszám: 49 pont
7. Pályázat címe: "Oasis"
Pályázó neve: Kelenföldi Evangéliumi Gyülekezet
Igényelt támogatási összeg: 30 000 EUR (azaz 7 500 000 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 24 750 EUR (azaz Huszonnégyezer-hétszázötven Euró)
Elért pontszám: 45 pont
8.
Pályázat címe: Magyar Vöröskereszt Befogadó Állomás létesítése
Pályázó neve: Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete
Igényelt támogatási összeg: 118 643,11 EUR (29 037 900 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 124 551 EUR (azaz Egyszázhuszonnégyezer-ötszázötvenegy Euró)
Elért pontszám: 45 pont
9. Pályázat címe: Menekült információs fórum
Pályázó neve: Afrika-Ázsia Fórum Egyesület
Igényelt támogatási összeg: 28 689 EUR (azaz 7 000 000 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 27 459,5 EUR (azaz Huszonhétezer-négyszázhatvan egész öt tized Euró)
Elért pontszám: 43 pont
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.