-
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.
TÁJÉKOZTATÓ
EU tartózkodási kártya
EU tartózkodási kártyát az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki
- a kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően EU Kék Kártya birtokában legalább 2 évig jogszerűen és megszakítás nélkül Magyarország területén tartózkodott, és
- legalább 5 évig EU Kék Kártyával, kutatási vagy tanulmányi célú tartózkodási engedéllyel jogszerűen és megszakítás nélkül az Európai Unió tagállamainak területén tartózkodott.
Amennyiben a fenti feltételek valamelyike az Ön esetében fennáll, abban az esetben kaphat EU tartózkodási kártyát, ha
- a letelepedése veszélyezteti Magyarország közbiztonságát vagy nemzetbiztonságát,
- kiutasítás vagy beutazási és tartózkodási tilalom, SIS figyelmeztető jelzés hatálya alatt áll,
- a kártya megszerzése érdekében hamis adatot, valótlan tényt közölt, vagy az eljáró hatóságot megtévesztette,
- büntetett előéletű, és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült.
Felhívjuk a figyelmét, hogy nem kaphat EU tartózkodási kártyát
Harmadik országbeli állampolgárnak minősül:
Az EU tartózkodási kártyával rendelkező harmadik országbeli állampolgár Magyarország területén határozatlan időtartamú tartózkodásra jogosult.
Az EU tartózkodási kártya kiadása és hosszabbítása iránti kérelmet kizárólag elektronikus úton az Enter Hungary felületen nyújthatja be, melyet ide kattintva érhet el.
Az Enter Hungary felületen előterjesztett kérelem akkor minősül az idegenrendészeti hatósághoz érkezettnek, ha a kérelem díját befizette, és a visszaigazolás megküldésétől számított 15. napon belül megtörtént az arcképmása, valamint az ujjnyomata rögzítése és az aláírásminta megadása. Ha a kérelem érkezettnek minősül, az idegenrendészeti hatóság erről tájékoztatást küld.
Az eljárási díjakról szóló tájékoztatót ide kattintva tekintheti meg.
Kérjük, hogy a mellékleteket maradéktalanul töltse ki, illetve minden iratot ellenőrizzen a benyújtás előtt, ezzel hozzájárulhat kérelmének mielőbbi elbírálásához.
A kérelemhez mellékelni kell az alábbiakat:
A magyarországi megélhetését, lakhatását, teljes körű egészségügyi ellátásra való jogosultságát igazoló iratok kivételével a fenti okiratok csatolása alól felmentés adható, ha az okirat beszerzése a harmadik országbeli állampolgár önhibáján kívüli okból lehetetlen, vagy aránytalan nehézséggel járna. Ezen esetben az okiratot a kérelmező nyilatkozata pótolja.
A magyarországi megélhetést igazoló dokumentumok
Önnek az alábbi okiratok valamelyikével igazolnia kell, hogy magyarországi megélhetése biztosított:
A magyarországi lakhatást igazoló dokumentumok
Önnek az alábbi okiratok valamelyikével igazolnia kell, hogy lakhatásra alkalmas ingatlan tulajdonosa, vagy ilyen ingatlan használatára jogosult:
Nem kell csatolni a lakhatás feltételeit igazoló okiratot, ha a tartózkodási engedély kiadása vagy meghosszabbítása iránti eljárásban a kérelmező azt már csatolta, és a harmadik országbeli állampolgár bejelentett szálláshelye nem változott meg.
Az egészségbiztosítást igazoló dokumentumok
Önnek okirattal igazolnia kell, hogy az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy az egészségügyi ellátás költségeit biztosítani képes.
Ennek lehetséges módjai:
Egyéb szükséges dokumentumok
Felhívjuk a figyelmet, hogy a külföldön kiállított közokirat, illetőleg a külföldi bíróság, közigazgatási szerv, közjegyző vagy egyéb közhitelességgel felruházott személy által hitelesített magánokirat – hacsak törvényből, nemzetközi szerződésből, illetve viszonossági gyakorlatból más nem következik – a magyar törvény szerinti bizonyító erővel csak akkor rendelkezik, ha azt a kiállítás helye szerinti államban működő magyar külképviseleti hatóság diplomáciai felülhitelesítéssel látta el.
Felhívjuk a figyelmet továbbá, hogy a nem magyar nyelven kiállított okirat csak hiteles magyar fordítással ellátva fogadható el.
Felhívjuk a figyelmet továbbá, hogy a magyar állampolgár harmadik országbeli családtagja által benyújtott házassági anyakönyvi kivonat csak a hazai anyakönyvezést követően fogadható el.
Az ügyintézési idő: 70 nap.
Huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkező harmadik országbeli állampolgárnak a Magyarország területén született gyermeke részére a nemzeti tartózkodási kártyát soron kívül, de legkésőbb 5 napon belül kerül kiállításra.
A kötelező mellékleteken kívül az OIF a tényállás tisztázása érdekében további okiratok benyújtására is felhívhatja, valamint egyéb eljárási cselekményt is foganatosíthat.
A hiánypótlási határidő és a különféle eljárási cselekmények lefolytatása az ügyintézési határidőbe nem számít bele.
A tartózkodási kártya okmány postai úton kerül kézbesítésre a kérelem formanyomtatványon megjelölt címre.
Felhívjuk a figyelmét, hogy az okmányt kizárólag akkor veheti át személyesen az OIF regionális igazgatóságán, ha igazolja, hogy nincs abban a helyzetben, hogy az okmányt a kézbesítésre megjelölt címen átvegye.
Az okmány érvényességi ideje legfeljebb 10 év, amely a kérelmére további 10 évvel hosszabbítható meg.
Amennyiben EU tartózkodási kártyával rendelkezik, köteles az annak kiadására irányuló eljárásban bejelentett lakóhelyének megváltozását az új lakóhelye szerint illetékes fővárosi és vármegyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalánál bejelenteni.
A lakóhely megváltozása nem jár a tartózkodási kártya cseréjével.
A lakóhelyváltozás bejelentését a jegyző által kiadott lakcímkártya igazolja, ezért azt a tartózkodási kártya okmánnyal együtt kell őrizni és az arra feljogosított hatóságnak betekintésre át kell adni.
Az elutasító döntéssel szemben fellebbezésnek van helye, mely a közléstől számított 15 napon belül nyújtható be az elsőfokú döntést hozó hatóságnál.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a fellebbezés érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül az alábbi esetekben:
- a fellebbezés elkésett,
- a fellebbezés nem a jogosulttól származik,
- az ügyfél fellebbezésében olyan új tényre hivatkozik, amelyről a döntés meghozatala előtt tudomása volt,
- a fellebbezést indoklás nélkül nyújtja be.
A bejelentési kötelezettségekről itt tájékozódhat.
TÁJÉKOZTATÓ
Eljárási díjak
A díj mértéke
I. Rövid időtartamú tartózkodásra jogosító vízummal összefüggő díjak
1. A rövid időtartamú tartózkodásra jogosító vízum elutasítása, megsemmisítése, visszavonása tárgyában hozott döntés elleni fellebbezés díja külképviseleten előterjesztett fellebbezés esetén |
160 EUR |
2. A rövid időtartamú tartózkodásra jogosító vízum elutasítása, megsemmisítése, visszavonása tárgyában hozott döntés elleni fellebbezés díja belföldön előterjesztett fellebbezés esetén |
8 300 Ft |
3. Kishatárforgalmi engedély tárgyában hozott döntés elleni fellebbezés díja külképviseleten előterjesztett fellebbezés esetén |
10 EUR |
4. Kishatárforgalmi engedély visszavonása tárgyában hozott döntés elleni fellebbezés díja külképviseleten előterjesztett fellebbezés esetén |
10 EUR |
5. Kishatárforgalmi engedély visszavonása tárgyában hozott döntés elleni fellebbezés díja belföldön előterjesztett fellebbezés esetén |
3 000 Ft |
II. Vendégbefektetői vízummal összefüggő igazgatási szolgáltatási díjak
1. Vendégbefektetői vízum kiadására irányuló eljárás díja |
110 EUR |
2. Vendégbefektetői vízum kiadása iránti kérelem elutasítása, illetve vendégbefektetői vízum visszavonása tárgyában hozott döntés elleni fellebbezés díja |
160 EUR |
3. Vendégbefektetői vízum kiállítására irányuló eljárás díja a vízum pótlása iránti külképviseleti kérelem esetén |
90 EUR |
III. Tartózkodási engedéllyel összefüggő igazgatási szolgáltatási díjak
1. Tartózkodási engedély kiadására és a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiadására irányuló eljárás díja |
110 EUR |
2. Tartózkodási engedély kiadása és a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiadása tárgyában hozott döntés elleni fellebbezés díja, a fellebbezés külképviseleten történő előterjesztése esetén |
160 EUR |
3. Tartózkodási engedély kiadására irányuló eljárás díja belföldi kérelmezés esetén – személyes benyújtás esetén |
39 000 Ft |
4. Tartózkodási engedély kiadására irányuló eljárás díja belföldi kérelmezés esetén – Enter Hungary rendszeren történő benyújtás esetén |
24 000 Ft |
5. Tartózkodási engedély meghosszabbítására irányuló eljárás díja |
23 000 Ft |
6. EU Kék Kártya kiadására irányuló eljárás díja belföldi kérelmezés esetén |
38 000 Ft |
7. EU Kék Kártya kiadására irányuló eljárás díja belföldi kérelmezés esetén – Enter Hungary rendszeren történő benyújtás esetén |
26 000 Ft |
IV. Huzamos tartózkodási jogosultságot igazoló okmányokkal (bevándorlási engedély, letelepedési engedély, ideiglenes letelepedési engedély, nemzeti letelepedési engedély, EK letelepedési engedély, ideiglenes tartózkodási kártya, nemzeti tartózkodási kártya, EU tartózkodási kártya) összefüggő igazgatási szolgáltatási díjak
1. Ideiglenes, nemzeti vagy EU tartózkodási kártya kiadására irányuló eljárás díja |
25 000 Ft |
2. Huzamos tartózkodási jogállást igazoló okmány meghosszabbítására irányuló eljárás díja |
20 000 Ft |
3. Nemzeti tartózkodási kártya kiadására irányuló eljárás díja külképviseleti kérelmezés esetén |
110 EUR |
4. Nemzeti letelepedési engedély és nemzeti tartózkodási kártya meghosszabbítására irányuló eljárás díja külképviseleten történő előterjesztés esetén |
60 EUR |
V. Tartózkodási engedély, illetve huzamos tartózkodási státuszt igazoló okmány cseréjével vagy pótlásával kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjak
1. Tartózkodási engedély, illetve huzamos tartózkodási státuszt igazoló okmány kiállítására irányuló eljárás díja az okmány pótlása, illetve cseréje iránti kérelem esetén |
20 000 Ft |
2. Tartózkodásra jogosító okmány kiállítására irányuló eljárás díja az okmány pótlása iránti külképviseleti kérelem esetén |
90 EUR |
3. Tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiállítására irányuló eljárás díja a vízum pótlása iránti külképviseleti kérelem esetén |
90 EUR |
VI. Úti okmányok kiállításával kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjak
1. Hontalan útlevél kiadására irányuló eljárás díja |
12 000 Ft |
2. Hontalan útlevél meghosszabbítására irányuló eljárás díja |
10 000 Ft |
3. Hontalan útlevél kiadására irányuló eljárás díja az okmány pótlása iránti kérelem esetén |
12 000 Ft |
4. Hontalan útlevél kiadására irányuló eljárás díja az okmány cseréje iránti kérelem esetén |
10 000 Ft |
5. A huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkező személy számára útlevél kiadására irányuló eljárás díja |
12 000 Ft |
6. A huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkező személy számára útlevél kiadására irányuló eljárás díja az okmány pótlása iránti kérelem esetén |
12 000 Ft |
7. A huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkező személy számára útlevél kiadására irányuló eljárás díja az okmány cseréje iránti kérelem esetén |
10 000 Ft |
8. Egyszeri utazásra jogosító utazási igazolvány kiállítására irányuló eljárás díja belföldön |
12 000 Ft |
VII. A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek részére kiállított okmányokkal összefüggő igazgatási szolgáltatási díjak
1. Regisztrációs igazolás kiállítására irányuló eljárás díja |
1 000 Ft |
2. Magyar állampolgár harmadik országbeli családtagja részére tartózkodási kártya kiállítására irányuló eljárás díja az okmány pótlása, illetve cseréje iránti kérelem esetén |
10 000 Ft |
3. EGT állampolgár harmadik országbeli családtagja részére tartózkodási kártya kiadására, meghosszabbítására irányuló eljárás díja |
15 000 Ft |
4. EGT állampolgár harmadik országbeli családtagja részére tartózkodási kártya kiállítására irányuló eljárás díja az okmány pótlása, illetve cseréje iránti kérelem esetén |
15 000 Ft |
5. Állandó tartózkodási kártya kiadására irányuló eljárás díja |
1 500 Ft |
6. Állandó tartózkodási kártya kiállítására irányuló eljárás díja az okmány pótlása, illetve cseréje iránti kérelem esetén |
1 500 Ft |
7. Huzamos tartózkodási kártya kiadására, illetve meghosszabbítására irányuló eljárás díja |
15 000 Ft |
8. Huzamos tartózkodási kártya kiállítására irányuló eljárás díja az okmány pótlása, illetve cseréje iránti kérelem esetén |
15 000 Ft |
VIII. Egyéb igazgatási szolgáltatási díjak
1. Fellebbezési kérelem díja |
47 000 Ft |
2. Hatósági bizonyítvány kiállításának díja |
3 000 Ft |
A mobilitási igazolás kiállítása díjmentes.
A díj kiegyenlítésének módja
Külképviseleten történő kérelmezés esetén a díjat elsősorban euróban vagy más konvertibilis valutában, kivételesen a kérelem előterjesztésének helye szerinti állam törvényes fizetőeszközével kell megfizetni.
A regionális igazgatóság ügyfélszolgálatán történő személyes kérelmezés esetén a díjat bankkártyával kell kiegyenlíteni.
Ennek hiányában a díjat postai csekken vagy banki átutalással van mód leróni. Mindkét esetben kérjük az ügy beazonosításához szükséges adatokat (ügyfél neve, születési ideje, EH-azonosító vagy iktatószám) a közlemény rovatban feltüntetni, fellebbezés esetén továbbá az ügytípust is (pl. „Tartózkodási engedély jogorvoslat”, „Mobilitási értesítés jogorvoslat”). Postai csekket az ügyfélszolgálaton lehet kérni.
A kérelem Enter Hungary rendszeren történő előterjesztése esetén a díjat az elektronikus kérelmezési folyamat részeként bankkártyával szükséges kiegyenlíteni.
Számviteli bizonylat kérésére nincs lehetőség.
INFORMATION NOTE
Procedural fees
Fee rates
I. Fees related to short-stay visas
1. Fee for an appeal against a decision of refusal, annulment or withdrawal of a short-stay visa, lodged at a diplomatic mission or consular post |
EUR 160 |
2. Fee for an appeal against a decision of refusal, annulment or withdrawal of a short-stay visa lodged in Hungary |
HUF 8,300 |
3. Fee for an appeal against decisions on a local border traffic permit lodged at a diplomatic mission or consular post |
EUR 10 |
4. Fees for an appeal against a decision of withdrawal of a local border traffic permit in the case of an appeal lodged at a diplomatic mission or consular post |
EUR 10 |
5. Fees for an appeal against a decision of withdrawal of a local border traffic permit in the case of an appeal lodged in Hungary |
HUF 3,000 |
II. Administrative service fees related to guest investor visas
1. Procedural fee for issuing a guest investor visa |
EUR 110 |
2. Fee for an appeal against a decision of refusal or withdrawal of a guest investor visa |
EUR 160 |
3. Procedural fee for issuing a visitor investor visa in case of an application for a substitution visa at a diplomatic mission or consular post |
EUR 90 |
III. Administrative service fees related to residence permits
1. Procedural fee for issuing a residence permit and issuing an entry visa for the purpose of receiving the residence permit |
EUR 110 |
2. Fee for an appeal against a decision of refusal on the issuance of a residence permit and a visa entitling its holder to receive the residence permit, if the appeal is lodged at a diplomatic mission or consular post |
EUR 160 |
3. Procedural fee for issuing a residence permit in case of an application submitted in Hungary in person |
HUF 39,000 |
4. Procedural fee for issuing a residence permit in case of an application submitted in Hungary via the Enter Hungary platform |
HUF 24,000 |
5. Procedural fee for extending a residence permit |
HUF 23,000 |
6. Procedural fee for issuing an EU Blue Card in case of an application submitted in Hungary |
HUF 38,000 |
7. Procedural fee for issuing an EU Blue Card in case of an application submitted in Hungary via the Enter Hungary platform |
HUF 26,000 |
IV. Administrative service fees related to documents certifying long-term residence status (i.e. immigration permit, permanent residence permit, interim permanent residence permit, national permanent residence permit, EC permanent residence permit, interim residence card, national residence card, EU residence card documents)
1. Procedural fee for issuing an interim or a national or an EU residence permit |
HUF 25,000 |
2. Procedural fee for extending a document certifying a long-term residence status |
HUF 20,000 |
3. Procedural fee for issuing a national residence card in case of an application submitted at a diplomatic mission or consular post |
EUR 110 |
4. Procedural fee for extending a national permanent residence permit or a national residence permit in case of an application submitted at a diplomatic mission or consular post |
EUR 60 |
V. Administrative service fees related to the substitution or replacement of a residence permit or a document certifying long-term residence status
1. Procedural fee for issuing a residence permit or a document certifying long-term residence status in case of an application for the substitution or a replacement of a document |
HUF 20,000 |
2. Procedural fee for issuing a document certifying long-term residence status in case of application for the substitution of a document submitted at a diplomatic mission or consular post |
EUR 90 |
3. Procedural fee for issuing an entry visa for the purpose of receiving the residence permit in case of the application submitted at the diplomatic mission or consular post. |
EUR 90 |
VI. Administrative service fees related to the issuance of travel documents
1. Procedural fee for issuing a passport for a stateless person |
HUF 12,000 |
2. Procedural fee for extending the passport of a stateless person |
HUF 10,000 |
3. Procedural fee for issuing a passport for a stateless person in case of an application for the substitution of a document |
HUF 12,000 |
4. Procedural fee for issuing a passport for a stateless person in case of an application for the replacement of a document |
HUF 10,000 |
5. Procedural fee for issuing a passport for a person who is a holder of a long-term residence permit document |
HUF 12,000 |
6. Procedural fee for issuing a passport for a person who is a holder of a long-term residence permit document in case of an application for the substitution of a document |
HUF 12,000 |
7. Procedural fee for issuing a passport for a person who is a holder of a long-term residence permit document in case of an application for the replacement of a document |
HUF 10,000 |
8. Procedural fee for issuing a travel document issued for a single journey in case the application is submitted in Hungary |
HUF 12,000 |
VII. Administrative service fees related to documents issued to persons with the right of free movement and residence
1. Procedural fee for issuing a registration certificate |
HUF 1,000 |
2. Procedural fee for issuing a residence card for a third-country family member of a Hungarian citizen in case of an application for the substitution or replacement of a document |
HUF 10,000 |
3. Procedural fee for issuing or extending a residence card for a third-country national family member of an EEA national |
HUF 15,000 |
4. Procedural fee for issuing a residence card for a third-country national family member of an EEA national in case of an application for the substitution or replacement of a document |
HUF 15,000 |
5. Procedural fee for issuing a permanent residence card for EEA nationals |
HUF 1,500 |
6. Procedural fee for issuing a permanent residence card for EEA nationals in case of application for the substitution or replacement of a document |
HUF 1,500 |
7. Procedural fee for issuing or extending a permanent residence card for third country national family members |
HUF 15,000 |
8. Procedural fee for issuing a permanent residence card for third country national family members in case of an application for the substitution or replacement of a document |
HUF 15,000
|
VIII. Other administrative service fees
1. Fee charged for lodging an appeal |
HUF 47,000 |
2. Fee for issuing an official certificate |
HUF 3,000 |
The issuance of a mobility certificate is free of charge.
How to pay the fee
If the application is submitted at a diplomatic mission or consular post, the fee must be paid in euros or another convertible currency, exceptionally in the legal tender of the country where the application is submitted.
If the application is submitted in person at the regional directorate’s client service office, the fee shall be paid by credit card.
Failing this, the fee may be paid by postal cheque or bank transfer. In both cases, please include the necessary information to identify the case (client’s name, date of birth, EH number or file/reference number) in the comment section and, in the case of an appeal, the type of case (e.g. “Residence permit appeal”, “Mobility notification appeal”). Postal cheques can be requested at Client Service Offices.
If the application is submitted via Enter Hungary, the fee must be paid by credit card as part of the electronic application process.
Requesting an accounting certificate is not possible.
TÁJÉKOZTATÓ
Szezonális munkavállalás célú tartózkodási engedély
Szezonális munkavállalás céljából tartózkodási engedélyt az a vendégmunkás kaphat, aki szezonális munkát kíván végezni.
Nem kaphat szezonális munkavállalás célú tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár, aki
Harmadik országbeli állampolgárnak minősül:
Ha Ön vízummentesen nem utazhat be Magyarországra, akkor a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet külföldön kell benyújtania.
A kérelmet azon a magyar külképviseleten tudja benyújtani, amely az Ön állampolgársága vagy szokásos tartózkodási helye szerinti országban működik.
Javasoljuk, hogy az illetékes konzulátusnál érdeklődjön arról, hogy van-e egyéb kérelem átvételére felhatalmazott hely, ahol a kérelem szintén benyújtható. Ilyen átvevő hely például a tiszteletbeli konzul, a kereskedelmi képviselet vagy külső szolgáltató.
Ha az Ön állampolgársága vagy szokásos tartózkodási helye szerinti országban nem működik magyar konzulátus vagy egyéb kérelem átvevő hely, akkor kivételes esetben a kérelmet benyújthatja abban az országban is, ahol jogszerűen tartózkodik, de kizárólag akkor, ha a kérelmezés indokait okirattal igazolja.
Vízumot külön nem kell kérelmeznie, mert a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem magában foglalja a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum iránti kérelmet is.
Mely esetben nyújtható be a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem Magyarországon?
Amennyiben Ön állampolgárságánál fogva vízummentesen utazhat be Magyarországra, és nem rendelkezik tartózkodási engedéllyel, akkor jogszerű tartózkodásának ideje alatt a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmét Magyarországon is benyújthatja.
Milyen módon nyújtható be a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem Magyarországon?
A kérelmet Magyarországon az alábbi módokon nyújthatja be:
Felhívjuk a figyelmet, hogy ha meghatalmazottja jogi képviselő vagy jogi személy, a kérelem kizárólag az Enter Hungary felületen nyújtható be.
A tartózkodási engedély meghosszabbítását kizárólag Magyarországon kérelmezheti, az Enter Hungary felületen, melyet ide kattintva érhet el.
A tartózkodási engedély meghosszabbítása legfeljebb 12 hónapon belül 6 hónapot meg nem haladó időtartamig lehetséges, ugyanezen célból, amennyiben ezt az időtartamot a meghosszabbítani kívánt engedély érvényességi ideje nem merítette ki.
Felhívjuk a figyelmét, hogy a tartózkodási engedély kizárólag akkor hosszabbítható meg, ha
Felhívjuk a figyelmet továbbá, hogy a tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási engedély érvényességi idejének lejártát megelőző 30 nappal kell benyújtani.
Személyes benyújtás esetén a kérelem formanyomtatványt pontosan kitöltve és a kérelmező által aláírva kell benyújtani. A nyomtatvány ide a betétlap ide kattintva érhető el.
Az Enter Hungary felületen történő benyújtás esetén az ott található elektronikus űrlapot kell megfelelően kitölteni. Az Enter Hungary felületet ide kattintva érheti el.
A kérelem benyújtásakor a biometrikus adatokat tartalmazó tartózkodásra jogosító okmány kiállítása céljából arcképmás készítésére és ujjnyomat rögzítésére kerül sor.
Az Enter Hungary felületen előterjesztett kérelem akkor minősül az idegenrendészeti hatósághoz érkezettnek, ha a kérelem díját befizette, és a visszaigazolás megküldésétől számított 15. napon belül megtörtént az arcképmása, valamint az ujjnyomata rögzítése és az aláírásminta megadása. Ha a kérelem érkezettnek minősül, az idegenrendészeti hatóság erről tájékoztatást küld.
Az eljárási díjakról szóló tájékoztatót ide kattintva tekintheti meg.
A tartózkodási engedély iránti kérelem engedélyezéséhez teljesítenie kell a beutazási és tartózkodási feltételeket, melyeket az eljárás során a kötelező mellékletekkel tud igazolni.
Kérjük, hogy a mellékleteket maradéktalanul töltse ki, illetve minden iratot ellenőrizzen a benyújtás előtt, ezzel hozzájárulhat kérelmének mielőbbi elbírálásához.
A tartózkodási célt igazoló dokumentumok
A tartózkodás célja az alábbi iratok valamelyikével igazolható:
A magyarországi megélhetést igazoló dokumentumok
Önnek az alábbi dokumentumok valamelyikével igazolnia kell, hogy elegendő anyagi fedezettel rendelkezik, így a jogszerűen megszerzett jövedelemből, megtakarításból fedezni tudja a megélhetés, lakhatás, kiutazás és az egészségügyi ellátás költségeit:
A magyarországi szálláshelyet igazoló dokumentumok
Önnek az alábbi iratok valamelyikével igazolnia kell, hogy lakhatásra alkalmas ingatlan tulajdonosa, vagy ilyen ingatlan használatára jogosult:
A szálláshelyet igazoló dokumentumnak tartalmaznia kell
Amennyiben a szálláshelyet a foglalkoztató biztosítja, a magyarországi szálláshely kizárólag akkor tekinthető igazoltnak, ha
A szezonális vendégmunkás szálláshelyét kizárólag akkor biztosíthatja a foglalkoztató, ha a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül vele szemben nem került megállapításra az előzőekben foglalt feltételek hiánya.
Az egészségbiztosítást igazoló dokumentumok
Önnek okirattal igazolnia kell, hogy az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy az egészségügyi ellátás költségeit biztosítani képes.
Ennek lehetséges módjai:
A kiutazás feltételeit igazoló dokumentumok
A kiutazás feltételei igazolhatók:
Egyéb szükséges dokumentumok
Hosszabbítás esetén nem kell ismételten csatolnia a változatlan feltételekre vonatkozó okiratokat.
A szezonális munkavállalás célú tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet az eljáró hatóság összevont kérelmezési eljárás keretében bírálja el.
Az összevont kérelmezési eljárásról szóló részletes tájékoztatást ide kattintva tekintheti meg.
Az ügyintézési idő: 21 nap.
15 napon belül kell elbírálni kérelmét, ha a Ön a kérelem benyújtását megelőző 5 év során legalább egy alkalommal szezonális foglalkoztatás keretében tartózkodott Magyarországon és az idegenrendészeti és a munkaügyi jogszabályi rendelkezéseket maradéktalanul betartotta.
A kötelező mellékleteken kívül az OIF a tényállás tisztázása érdekében további okiratok benyújtására is felhívhatja, valamint egyéb eljárási cselekményt is foganatosíthat.
A hiánypótlási határidő és a különféle eljárási cselekmények lefolytatása az ügyintézési határidőbe nem számít bele.
Az eljáró hatóság az érdemi döntést a kérelem benyújtásától számított 70 napon belül hozza meg.
Ha a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet külképviseleten terjesztette elő, és a regionális igazgatóság a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelemnek helyt ad, egyidejűleg a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiadását is engedélyezi, és erről értesíti a magyar konzulátust.
A tartózkodási engedély átvételére jogosító vízumot a konzuli tisztviselő adja ki.
Felhívjuk a figyelmet, hogy tartózkodási engedély átvételére jogosító D vízum egyszeri beutazásra és 30 nap tartózkodásra jogosítja a kérelmezőt és 3 hónapig érvényes.
Felhívjuk továbbá a figyelmet, hogy amennyiben a tartózkodási engedély kiadásának engedélyezését követő 3 hónapon belül nem utazik be Magyarországra és az engedélyezett tartózkodását nem kezdi meg, az engedélyezett tartózkodási engedély érvénytelen, és a beutazásra és tartózkodásra való jogosultsága megszűnik.
A tartózkodási engedély okmány postai úton kerül kézbesítésre a kérelem formanyomtatványon megjelölt címre.
Felhívjuk a figyelmét, hogy az okmányt kizárólag akkor veheti át személyesen az OIF regionális igazgatóságán, ha igazolja, hogy nincs abban a helyzetben, hogy az okmányt a kézbesítésre megjelölt címen átvegye.
Az okmány érvényességi ideje legfeljebb 6 hónap, amely 12 hónapon belül 6 hónapot meg nem haladó időtartamig meghosszabbítható ugyanezen célból.
A szezonális munkavállalás célú tartózkodási engedély 12 hónapon belül 6 hónapot meghaladó időtartamra nem adható ki, és 6 hónapot követően nem hosszabbítható meg.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a tartózkodási engedély érvényességi idejét úgy kell megállapítani, hogy a harmadik országbeli állampolgár úti okmánya az engedélyezett tartózkodás lejártakor még legalább 3 hónapig érvényes legyen.
A szezonális munkavállalás célú tartózkodási engedély érvényessége alatt és annak lejártát követően más jogcímen tartózkodási engedély kiadása Magyarországon nem kérelmezhető.
A szezonális munkavállalás célú tartózkodási engedéllyel rendelkező vagy azt kérelmező harmadik országbeli állampolgár családtagja családi együttélés céljából tartózkodási engedélyt nem kaphat.
A szezonális munkavállalás célú tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár nemzeti tartózkodási kártyát nem kaphat.
Az elutasító döntéssel szemben fellebbezésnek van helye, mely a közléstől számított 8 napon belül nyújtható be az elsőfokú döntést hozó hatóságnál, vagy a kérelmezés helye szerinti külképviseleten.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a fellebbezés érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül az alábbi esetekben:
- a fellebbezés elkésett,
- a fellebbezés nem a jogosulttól származik,
- az ügyfél fellebbezésében olyan új tényre hivatkozik, amelyről a döntés meghozatala előtt tudomása volt,
- a fellebbezést indoklás nélkül nyújtja be.
A bejelentési kötelezettségekről itt tájékozódhat.
TÁJÉKOZTATÓ
Gyakornoki tevékenység folytatása célú tartózkodási engedély
Gyakornoki tevékenység folytatása céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki
A gyakorlat elvégzéséhez szükséges megfelelő nyelvismerettel kell rendelkezni.
Harmadik országbeli állampolgárnak minősül:
Nem kaphat gyakornoki tevékenység céljából tartózkodási engedélyt:
Ha Ön nem rendelkezik tartózkodási engedéllyel, és vízummentesen nem utazhat be Magyarországra, akkor a kérelmet külföldön kell benyújtania.
A kérelmet azon a magyar külképviseleten tudja benyújtani, amely az Ön állampolgársága vagy szokásos tartózkodási helye szerinti országban működik.
Javasoljuk, hogy az illetékes konzulátusnál érdeklődjön arról, hogy van-e egyéb kérelem átvételére felhatalmazott hely, ahol a kérelem szintén benyújtható. Ilyen átvevő hely például a tiszteletbeli konzul, a kereskedelmi képviselet vagy külső szolgáltató.
Ha az Ön állampolgársága vagy szokásos tartózkodási helye szerinti országban nem működik magyar konzulátus vagy egyéb kérelem átvevő hely, akkor kivételes esetben a kérelmet benyújthatja abban az országban is, ahol jogszerűen tartózkodik, de kizárólag akkor, ha a kérelmezés indokait okirattal igazolja.
Vízumot külön nem kell kérelmeznie, mert a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem magában foglalja a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum iránti kérelmet is.
Mely esetben nyújtható be a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem Magyarországon?
Amennyiben Ön állampolgárságánál fogva vízummentesen utazhat be Magyarországra, és nem rendelkezik tartózkodási engedéllyel, akkor jogszerű tartózkodásának ideje alatt a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmét Magyarországon is benyújthatja.
Milyen módon nyújtható be a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem Magyarországon?
A kérelmet Magyarországon az alábbi módokon nyújthatja be:
Felhívjuk a figyelmet, hogy ha meghatalmazottja jogi képviselő vagy jogi személy, a kérelem kizárólag az Enter Hungary felületen nyújtható be.
A gyakornoki tevékenység folytatása célú tartózkodási engedély nem hosszabbítható meg.
Személyes benyújtás esetén a kérelem formanyomtatványt pontosan kitöltve és a kérelmező által aláírva kell benyújtani. A nyomtatvány ide a betétlap ide kattintva érhető el.
Az Enter Hungary felületen történő benyújtás esetén az ott található elektronikus űrlapot kell megfelelően kitölteni. Az Enter Hungary felületet ide kattintva érheti el.
A kérelem benyújtásakor a biometrikus adatokat tartalmazó tartózkodásra jogosító okmány kiállítása céljából arcképmás készítésére és ujjnyomat rögzítésére kerül sor.
Az Enter Hungary felületen előterjesztett kérelem akkor minősül az idegenrendészeti hatósághoz érkezettnek, ha a kérelem díját befizette, és a visszaigazolás megküldésétől számított 15. napon belül megtörtént az arcképmása, valamint az ujjnyomata rögzítése és az aláírásminta megadása. Ha a kérelem érkezettnek minősül, az idegenrendészeti hatóság erről tájékoztatást küld.
Az eljárási díjakról szóló tájékoztatót ide kattintva tekintheti meg.
A tartózkodási engedély iránti kérelem engedélyezéséhez teljesítenie kell a beutazási és tartózkodási feltételeket, melyeket az eljárás során a kötelező mellékletekkel tud igazolni.
Kérjük, hogy a mellékleteket maradéktalanul töltse ki, illetve minden iratot ellenőrizzen a benyújtás előtt, ezzel hozzájárulhat kérelmének mielőbbi elbírálásához.
A tartózkodási célt igazoló dokumentumok
A tartózkodás célja az alábbi iratokkal igazolható:
A gyakornoki szerződésnek tartalmaznia kell:
Magyarországi megélhetést igazoló dokumentumok
A kérelmezőnek az alábbi dokumentumok valamelyikével igazolnia kell, hogy elegendő anyagi fedezettel rendelkezik, így a jogszerűen megszerzett jövedelemből, megtakarításból fedezni tudja a megélhetés, lakhatás, kiutazás és az egészségügyi ellátás költségeit:
A magyarországi szálláshelyet igazoló dokumentumok
Önnek valós magyarországi lakcímadatot kell bejelenteni szálláshelyként a kérelem nyomtatványon. A bejelentéshez külön irat csatolására nincs szükség.
Az egészségbiztosítást igazoló dokumentumok
Önnek okirattal igazolnia kell, hogy az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy az egészségügyi ellátás költségeit biztosítani képes.
Ennek lehetséges módjai:
A kiutazás feltételeit igazoló dokumentumok
A kiutazás feltételei igazolhatók:
Egyéb szükséges dokumentumok
Az ügyintézési idő: 21 nap.
A kötelező mellékleteken kívül az OIF a tényállás tisztázása érdekében további okiratok benyújtására is felhívhatja, valamint egyéb eljárási cselekményt is foganatosíthat.
A hiánypótlási határidő és a különféle eljárási cselekmények lefolytatása az ügyintézési határidőbe nem számít bele.
Az eljáró hatóság az érdemi döntést a kérelem benyújtásától számított 60 napon belül hozza meg.
Ha a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet külképviseleten terjesztette elő, és a regionális igazgatóság a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelemnek helyt ad, egyidejűleg a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiadását is engedélyezi, és erről értesíti a magyar konzulátust.
A tartózkodási engedély átvételére jogosító vízumot a konzuli tisztviselő adja ki.
Felhívjuk a figyelmet, hogy tartózkodási engedély átvételére jogosító D vízum egyszeri beutazásra és 30 nap tartózkodásra jogosítja a kérelmezőt és 3 hónapig érvényes.
Felhívjuk továbbá a figyelmet, hogy amennyiben a tartózkodási engedély kiadásának engedélyezését követő 3 hónapon belül nem utazik be Magyarországra és az engedélyezett tartózkodását nem kezdi meg, az engedélyezett tartózkodási engedély érvénytelen, és a beutazásra és tartózkodásra való jogosultsága megszűnik.
A tartózkodási engedély okmány postai úton kerül kézbesítésre a kérelem formanyomtatványon megjelölt címre.
Felhívjuk a figyelmét, hogy az okmányt kizárólag akkor veheti át személyesen az OIF regionális igazgatóságán, ha igazolja, hogy nincs abban a helyzetben, hogy az okmányt a kézbesítésre megjelölt címen átvegye.
A gyakornoki tevékenység folytatása céljából kiadott tartózkodási engedély érvényességi ideje a gyakornoki tevékenység időtartamához igazodik, de legfeljebb 6 hónap, mely nem hosszabbítható meg.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a tartózkodási engedély érvényességi idejét úgy kell megállapítani, hogy a harmadik országbeli állampolgár úti okmánya az engedélyezett tartózkodás lejártakor még legalább 3 hónapig érvényes legyen.
A tartózkodási engedély érvényessége alatt és annak lejártát követően más jogcímen tartózkodási engedély kiadása Magyarországon nem kérelmezhető.
A gyakornoki tevékenység folytatása célú tartózkodási engedéllyel rendelkező, vagy azt kérelmező harmadik országbeli állampolgár családtagja családi együttélés céljából tartózkodási engedélyt nem kaphat.
A gyakornoki tevékenység folytatása célú tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár nemzeti tartózkodási kártyát nem kaphat.
Az elutasító döntéssel szemben fellebbezésnek van helye, mely a közléstől számított 8 napon belül nyújtható be az elsőfokú döntést hozó hatóságnál, vagy a kérelmezés helye szerinti külképviseleten.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a fellebbezés érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül az alábbi esetekben:
- a fellebbezés elkésett,
- a fellebbezés nem a jogosulttól származik,
- az ügyfél fellebbezésében olyan új tényre hivatkozik, amelyről a döntés meghozatala előtt tudomása volt,
- a fellebbezést indoklás nélkül nyújtja be.
A bejelentési kötelezettségekről itt tájékozódhat.
INFORMATION
on
Residence permit for employment for the purpose of investment
Residence permit for employment for the purpose of investment may be issued to guest workers:
Definition of third-country nationals:
qualify as third-country nationals.
I. Application for the issuance of a residence permit
If your entry into Hungary does not constitute a visa-exempt travel, your application for the issuance of a residence permit is to be submitted outside of Hungary.
You may submit an application before a diplomatic or consular foreign mission of Hungary in the country of your nationality or your habitual place of residence. Please be advised to contact the competent foreign mission of Hungary to inquire for further information, if there are any other places authorised to receive applications for a residence permit. Such application receiving places are constituted by e.g. honorary consuls, trade representations, and external service providers.
If there are not any consulates or other types of places receiving application in the country of your nationality or your habitual place of residence, in exceptional cases, you may submit an application in a country where you are staying legally provided that you provide proof of the reasons of your exceptional application submission.
Submitting an application for a visa separately is not required, as an application for the issuance of a residence permit comprises an application for a visa entitling its holder to collect a residence permit.
When can an application for the issuance of a residence permit be submitted within the territory of Hungary?
If you are allowed to enter the territory of Hungary visa free due to your nationality, and you are not a holder of a residence permit, you may submit an application within the territory of Hungary during your legal stay.
How can applications for a residence permit be submitted in Hungary?
Application submission in Hungary is available:
Please note that application submission is available only via the Enter Hungary platform if your attorney-in-fact is a legal representative or a legal person.
II. Application submission via an employer
Applications for the issuance and for the extension of a residence permit for employment for the purpose of investment may also be lodged by an employer, if the concerned employee as applicant gives consent to such a process in a written declaration of consent and
Applications by an employer may be submitted only via the platform of Enter Hungary.
The platform of Enter Hungary is available by clicking here.
In cases when the application for a residence permit concerned is lodged via an employer, the client concerned is required to appear in person before the authority to facilitate taking the applicant’s facial photograph, recording his/her fingerprint and implementing other procedural conducts upon the request of the authority.
III. Application for the extension of a residence permit
Submission of applications for the extension of a residence permit for employment for the purpose of investment is only available within the territory of Hungary, via the platform of Enter Hungary, which is available by clicking here.
Please be informed that the extension of the residence permit is only possible if
Extension of a residence permit is only possible until the realisation of the investment, but only for a period not exceeding 3 years from the date of first issuance of the permit.
Furthermore, please note that an application for the extension of a residence permit for employment for the purpose of investment is to be submitted at least 30 days prior to the date of expiry of the issued residence permit.
For submission of an application in person, applicants are required to complete the application form correctly in full and to submit the completed document with their signature. The form is available by clicking here and the appendix here.
For submission of an application via the platform of Enter Hungary, the full and correct completion of the electronic application form is required, which is available on the platform. The platform of Enter Hungary is available by clicking here.
For the purpose of the issuance of a residence permit comprising biometric data, a facial photograph and fingerprint of the applicant will be taken.
An application submitted via the platform of Enter Hungary is deemed to have been received by the immigration authority, if the administrative service fee has been paid, and the facial photograph and fingerprint of the applicant is taken and signature specimen of the applicant is recorded within 15 days from the date of receipt. The immigration authority will send out a notification when your application is deemed to have been received.
For information on administrative service fees for procedures, please click here.
For the approval of an application for a residence permit, the applicant is required to meet conditions for entry and residence in Hungary, during the procedures mandatory attachments/enclosures may serve as proof of meeting the set conditions.
Please make sure completion of the attachments/enclosures is in full and check all documents before submission, supporting the soonest possible processing and examination of the application.
Documents in proof of the purpose of residence
The following documents may serve as proof of the purpose of residence:
Further attachments required are:
Documents in proof of means of subsistence in Hungary
One of the following documents must be submitted as proof that the applicant has sufficient resources, i.e. (s)he can cover costs related to his/her subsistence, accommodation, return/onward travel (i.e. exit from Hungary) and healthcare services from legally acquired income and savings:
Documents proving that the applicant has a place of accommodation in Hungary
One of the following documents must be submitted as proof that the applicant is the owner of a residential property suitable for habitation, or (s)he has legal title to use such a real estate:
If the employer accommodates the applicant on the site of the investment separated from local residents, a permission from the competent authority shall be attached and the proof of the capacity of the accommodation.
Documents proving that the applicant has health insurance
Documentary evidence must be submitted as proof that the applicant has access to comprehensive health insurance services covering all healthcare services or that (s)he can cover the costs of such services.
An applicant meets this condition in the following cases:
Documents proving that the applicant meets the conditions of exit (i.e. conditions to a return/onward travel)
Meeting the conditions of exit may be proved by:
Other required documents
In case of an extension, attaching/enclosing documents on unchanged conditions again is not required.
Applications for the issuance/extension of a residence permit for employment for the purpose of investment are examined under a single application procedure.
For detailed information on the single application procedure, please click here.
Time period for procedural administration: 21 days.
In addition to mandatory attachments/enclosures, NDGAP may request the submission of further documents for clarification of facts of the case or implement other procedural conducts.
The period for remedying deficiencies (e.g. submission of missing documents) and for the implementation of various other procedural conducts is not comprised in the time period of the procedural administration.
The authority acting on the application case adopts a decision as to merits within 70 days from the date of the submission of the application.
If you submitted your application for a residence permit before a foreign diplomatic or consular mission of Hungary and the regional directorate approves your application for a residence permit, it shall constitute approval for the issuance of an entry visa entitling its holder to receive a residence permit, of which the competent Hungarian consulate shall be notified by the regional directorate.
The entry visa entitling its holder to receive a residence permit shall be issued by the competent consulate officer.
Please note that type D visas entitling their holder to receive their residence permits issued to third-country nationals are single-entry visas authorising a stay of not more than 30 days and are valid for 3 months.
Please note that if you do not enter the territory of Hungary within 3 months from the date of approval of the issuance of your residence permit and do not start your approved residence, the approved residence permit becomes invalid and the approval of your accrued right of entry and residence ceases.
A residence permit document shall be delivered by way of post to the address indicated as place of delivery in the application form.
If the application was submitted by an employer, the document shall be delivered to the employer, to the employer’s official contact address, in the absences thereof, to the employer’s place of establishment (i.e. registered address).
Please note that receiving your document before NDGAP’s regional directorate in person is only allowed, if you prove that you are not in a position to receive the document at the address indicated as place of delivery in your application.
Validity period of the document is maximised in the realisation of the investment according to the time period defined in the approval of group employment, but for the maximum of 3 years.
The residence permit may be extended for the same purpose only until the realisation of the investment however, its validity period may not exceed 3 years from the date of first issuance.
Please note that the authority shall determine the date of expiry of the residence permit in a way that the third-country national’s travel document shall be valid at least for another 3 months after the date of expiry of the approved residence.
During the validity period of a residence permit for employment for the purpose of investment and after its date of expiry, application for the issuance of a residence permit under another legal title is not allowed in Hungary.
Family members of a third-country national who is a holder of a residence permit for employment for the purpose of investment or an applicant for a residence permit for employment for the purpose of investment may not be granted a residence permit for family reunification.
Third-country nationals who are holders of a residence permit for employment for the purpose of investment may not be granted a national residence card.
In case of refusal, the decision may be appealed within 8 days of delivery, submitted to the authority of first instance, or at the Hungarian diplomatic or consular foreign mission where the application was submitted.
Please note that the authority shall dismiss the appeal without any examination as to merits in the following cases:
- the appeal is received after the deadline,
- the appeal is not submitted by an authorised person,
- the applicant introduces and refers to new facts of the case, of which (s)he was aware before the decision was adopted,
- the appeal is submitted without indicating its grounds or cause.
For information on reporting obligations, please click here.
TÁJÉKOZTATÓ
Foglalkoztatási célú tartózkodási engedély
Foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyt az a vendégmunkás kaphat, aki
Felhívjuk a figyelmet, hogy a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter közleményben meghatározhat olyan foglalkozásokat, amelyek tekintetében foglalkoztatási célú tartózkodási engedély nem állítható ki.
Továbbá a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásáért felelős miniszter rendeletben meghatározhatja, hogy foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyt mely harmadik országok állampolgára kaphat.
Harmadik országbeli állampolgárnak minősül:
Ha Ön vízummentesen nem utazhat be Magyarországra, akkor a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet külföldön kell benyújtania.
Akkor is csak külföldön nyújthatja be a kérelmet, ha Ön vízummentesen beutazhat Magyarországra, azonban korábban már rendelkezett foglalkoztatási célú tartózkodási engedéllyel, mely már nem érvényes, tehát annak kiadását nem első alkalommal kéri.
A kérelmet azon a magyar külképviseleten tudja benyújtani, amely az Ön állampolgársága vagy szokásos tartózkodási helye szerinti országban működik.
Javasoljuk, hogy az illetékes konzulátusnál érdeklődjön arról, hogy van-e egyéb kérelem átvételére felhatalmazott hely, ahol a kérelem szintén benyújtható. Ilyen átvevő hely például a tiszteletbeli konzul, a kereskedelmi képviselet vagy külső szolgáltató.
Ha az Ön állampolgársága vagy szokásos tartózkodási helye szerinti országban nem működik magyar konzulátus vagy egyéb kérelem átvevő hely, akkor kivételes esetben a kérelmet benyújthatja abban az országban is, ahol jogszerűen tartózkodik, de kizárólag akkor, ha a kérelmezés indokait okirattal igazolja.
Vízumot külön nem kell kérelmeznie, mert a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem magában foglalja a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum iránti kérelmet is.
Mely esetben nyújtható be a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem Magyarországon?
Amennyiben Ön állampolgárságánál fogva vízummentesen utazhat be Magyarországra, és nem rendelkezik tartózkodási engedéllyel, akkor jogszerű tartózkodásának ideje alatt a foglalkoztatási célú tartózkodási engedély első alkalommal történő kiadása iránti kérelmét Magyarországon is benyújthatja.
Abban az esetben is benyújthatja a kérelmet Magyarországon, ha Ön olyan érvényes, meghosszabbított foglalkoztatási célú tartózkodási engedéllyel rendelkezik, mellyel a törvény által maximálisan engedett 3 év tartózkodási idő lejárna.
Felhívjuk a figyelmét, hogy ebben az esetben a kérelmet a tartózkodási engedély érvényességi idejének lejártát megelőzően legfeljebb 40 nappal nyújthatja be.
Milyen módon nyújtható be a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem Magyarországon?
A kérelmet Magyarországon az alábbi módokon nyújthatja be:
Felhívjuk a figyelmet, hogy ha meghatalmazottja jogi képviselő vagy jogi személy, a kérelem kizárólag az Enter Hungary felületen nyújtható be.
A foglalkoztatás céljából kiadott tartózkodási engedély meghosszabbítását kizárólag Magyarországon kérelmezheti, az Enter Hungary felületen, melyet ide kattintva érhet el.
A tartózkodási engedély meghosszabbítása csak az engedély első kiadásától számított 3 évet meg nem haladó időtartamra lehetséges.
Ha ezen túl is szeretne foglalkoztatás céljából Magyarországon tartózkodni, akkor a tartózkodási engedély érvényességi idejének letelte előtt legfeljebb 40 nappal tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet nyújthat be Magyarországon.
Felhívjuk a figyelmét, hogy amennyiben más foglalkoztatónál kíván munkát vállalni, mint amellyel fennálló munkaviszonyára tekintettel a jelenleg érvényes tartózkodási engedélyét kapta, vagy a munkakörben vagy a munkavégzési helyben változás áll be, úgy foglalkoztatási célú tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelmet kell előterjesztenie.
Felhívjuk a figyelmét, hogy a tartózkodási engedély kizárólag akkor hosszabbítható meg, ha
Felhívjuk a figyelmét továbbá, hogy a tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási engedély érvényességi idejének lejártát megelőző 30 nappal kell benyújtani.
Személyes benyújtás esetén a kérelem formanyomtatványt pontosan kitöltve és a kérelmező által aláírva kell benyújtani. A nyomtatvány ide a betétlap ide kattintva érhető el.
Az Enter Hungary felületen történő benyújtás esetén az ott található elektronikus űrlapot kell megfelelően kitölteni. Az Enter Hungary felületet ide kattintva érheti el.
A kérelem benyújtásakor a biometrikus adatokat tartalmazó tartózkodásra jogosító okmány kiállítása céljából arcképmás készítésére és ujjnyomat rögzítésére kerül sor.
Az Enter Hungary felületen előterjesztett kérelem akkor minősül az idegenrendészeti hatósághoz érkezettnek, ha a kérelem díját befizette, és a visszaigazolás megküldésétől számított 15. napon belül megtörtént az arcképmása, valamint az ujjnyomata rögzítése és az aláírásminta megadása. Ha a kérelem érkezettnek minősül, az idegenrendészeti hatóság erről tájékoztatást küld.
Az eljárási díjakról szóló tájékoztatót ide kattintva tekintheti meg.
A tartózkodási engedély iránti kérelem engedélyezéséhez teljesítenie kell a beutazási és tartózkodási feltételeket, melyeket az eljárás során a kötelező mellékletekkel tud igazolni.
Kérjük, hogy a mellékleteket maradéktalanul töltse ki, illetve minden iratot ellenőrizzen a benyújtás előtt, ezzel hozzájárulhat kérelmének mielőbbi elbírálásához.
A tartózkodási célt igazoló dokumentumok
A tartózkodás célja az alábbi iratok valamelyikével igazolható:
Ha a magyarországi foglalkoztatására belföldi foglalkoztatóval kötött megállapodás teljesítése érdekében harmadik országban letelepedett munkáltatóval fennálló munkaviszonya alapján kerül sor, akkor a fentieken túl mellékelni kell
A magyarországi megélhetést igazoló dokumentumok
Önnek az alábbi dokumentumok valamelyikével igazolnia kell, hogy elegendő anyagi fedezettel rendelkezik, így a jogszerűen megszerzett jövedelemből, megtakarításból fedezni tudja a megélhetés, lakhatás, kiutazás és az egészségügyi ellátás költségeit:
A magyarországi szálláshelyet igazoló dokumentumok
Önnek az alábbi iratok valamelyikével igazolnia kell, hogy lakhatásra alkalmas ingatlan tulajdonosa, vagy ilyen ingatlan használatára jogosult:
Az egészségbiztosítást igazoló dokumentumok
Önnek okirattal igazolnia kell, hogy az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy az egészségügyi ellátás költségeit biztosítani képes.
Ennek lehetséges módjai:
A kiutazás feltételeit igazoló dokumentumok
A kiutazás feltételei igazolhatók:
Egyéb szükséges dokumentumok
Hosszabbítás esetén nem kell ismételten csatolnia a változatlan feltételekre vonatkozó okiratokat.
A foglalkoztatási célú tartózkodási engedély kiadása és hosszabbítása iránti kérelmet az eljáró hatóság összevont kérelmezési eljárás keretében bírálja el.
Az összevont kérelmezési eljárásról szóló részletes tájékoztatót ide kattintva olvashatja.
Az ügyintézési idő: 21 nap.
A kötelező mellékleteken kívül az OIF a tényállás tisztázása érdekében további okiratok benyújtására is felhívhatja, valamint egyéb eljárási cselekményt is foganatosíthat.
A hiánypótlási határidő és a különféle eljárási cselekmények lefolytatása az ügyintézési határidőbe nem számít bele.
Az eljáró hatóság az érdemi döntést a kérelem benyújtásától számított 70 napon belül hozza meg.
Ha a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet külképviseleten terjesztette elő, és a regionális igazgatóság a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelemnek helyt ad, egyidejűleg a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiadását is engedélyezi, és erről értesíti a magyar konzulátust.
A tartózkodási engedély átvételére jogosító vízumot a konzuli tisztviselő adja ki.
Felhívjuk a figyelmet, hogy tartózkodási engedély átvételére jogosító D vízum egyszeri beutazásra és 30 nap tartózkodásra jogosítja a kérelmezőt és 3 hónapig érvényes.
Felhívjuk továbbá a figyelmet, hogy amennyiben a tartózkodási engedély kiadásának engedélyezését követő 3 hónapon belül nem utazik be Magyarországra és az engedélyezett tartózkodását nem kezdi meg, az engedélyezett tartózkodási engedély érvénytelen, és a beutazásra és tartózkodásra való jogosultsága megszűnik.
A tartózkodási engedély okmány postai úton kerül kézbesítésre a kérelem formanyomtatványon megjelölt címre.
Felhívjuk a figyelmét, hogy az okmányt kizárólag akkor veheti át személyesen az OIF regionális igazgatóságán, ha igazolja, hogy nincs abban a helyzetben, hogy az okmányt a kézbesítésre megjelölt címen átvegye.
Az okmány érvényességi ideje legfeljebb 2 év, amely ugyanezen célból legfeljebb 1 évvel hosszabbítható meg, de az első kiadástól számított 3 évet az érvényesség ideje nem haladhatja meg.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a tartózkodási engedély érvényességi idejét úgy kell megállapítani, hogy a harmadik országbeli állampolgár úti okmánya az engedélyezett tartózkodás lejártakor még legalább 3 hónapig érvényes legyen.
A foglalkoztatási célú tartózkodási engedély érvényessége alatt és annak lejártát követően más jogcímen tartózkodási engedély kiadása Magyarországon nem kérelmezhető.
A foglalkoztatási célú tartózkodási engedéllyel rendelkező vagy azt kérelmező harmadik országbeli állampolgár családtagja családi együttélés céljából tartózkodási engedélyt nem kaphat.
A foglalkoztatási célú tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár nemzeti tartózkodási kártyát nem kaphat.
Az elutasító döntéssel szemben fellebbezésnek van helye, mely a közléstől számított 8 napon belül nyújtható be az elsőfokú döntést hozó hatóságnál, vagy a kérelmezés helye szerinti külképviseleten.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a fellebbezés érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül az alábbi esetekben:
- a fellebbezés elkésett,
- a fellebbezés nem a jogosulttól származik,
- az ügyfél fellebbezésében olyan új tényre hivatkozik, amelyről a döntés meghozatala előtt tudomása volt,
- a fellebbezést indoklás nélkül nyújtja be.
A bejelentési kötelezettségekről itt
Information
on
Official notification of the internship program and host organization
The host organisation must notify the immigration authority in advance of the operation of the traineeship programme and of any changes to the information.
The host organisation shall complete the notification electronically through the Enter Hungary platform after electronic identification.
An organization hosting trainees can be:
The notification shall include:
With the aim of transparency of the host organizations and for the protection of trainees the immigration authority will keep records of the reported data.
The immigration authority will inform the host organization about the registration within 15 days after the receipt of a complete notification.
The name of the host organizations in the register is published by the immigration authority on its website.
Procedures for official notification of a host organization, notification of change of data and removal from the register are all free of charges.
In case a host organization fails to comply with the reporting obligation, the immigration authority will in its decision – taking into account the severity of the breach of requirement – delete the host organization from the register and prohibit it from accepting trainees for up to one year.
TÁJÉKOZTATÓ
Az EU Kék Kártya
Az EU Kék Kártya olyan tartózkodási engedély, amely magas szintű képzettséggel rendelkező birtokosát valamely tagállam területén történő tartózkodásra és egyúttal magas szintű képzettséget igénylő munkavállalásra jogosítja.
EU Kék Kártyát az a harmadik országbeli állampolgár kaphat
Nem kaphat EU Kék Kártyát,
Harmadik országbeli állampolgárnak minősül:
Ha Ön vízummentesen nem utazhat be Magyarországra, akkor a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet külföldön kell benyújtania.
A kérelmet azon a magyar külképviseleten tudja benyújtani, amely az Ön állampolgársága vagy szokásos tartózkodási helye szerinti országban működik.
Javasoljuk, hogy az illetékes konzulátusnál érdeklődjön arról, hogy van-e egyéb kérelem átvételére felhatalmazott hely, ahol a kérelem szintén benyújtható. Ilyen átvevő hely például a tiszteletbeli konzul, a kereskedelmi képviselet vagy külső szolgáltató.
Ha az Ön állampolgársága vagy szokásos tartózkodási helye szerinti országban nem működik magyar konzulátus vagy egyéb kérelem átvevő hely, akkor kivételes esetben a kérelmet benyújthatja abban az országban is, ahol jogszerűen tartózkodik, de kizárólag akkor, ha a kérelmezés indokait okirattal igazolja.
Vízumot külön nem kell kérelmeznie, mert a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem magában foglalja a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum iránti kérelmet is.
Mely esetben nyújtható be a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem Magyarországon?
Amennyiben Ön állampolgárságánál fogva vízummentesen utazhat be Magyarországra, és nem rendelkezik tartózkodási engedéllyel, akkor jogszerű tartózkodásának ideje alatt a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmét Magyarországon is benyújthatja.
Amennyiben az Európai Unió tagállama által kiállított EU Kék Kártyával rendelkezik, szintén benyújthatja Magyarországon az EU Kék Kártya kiadása iránti kérelmét, legkésőbb a beutazásától számított 30 napon belül.
Milyen módon nyújtható be a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem Magyarországon?
A kérelmet Magyarországon az alábbi módokon nyújthatja be:
Felhívjuk a figyelmet, hogy ha meghatalmazottja jogi képviselő vagy jogi személy, a kérelem kizárólag az Enter Hungary felületen nyújtható be.
Az EU Kék Kártya kiadása, illetve meghosszabbítása iránti kérelmet a foglalkoztató is előterjesztheti, ha ehhez a munkavállaló írásbeli nyilatkozattal hozzájárul és
A kérelmet a foglalkoztató kizárólag az Enter Hungary felületen nyújthatja be.
Az Enter Hungary felület ide kattintva érhető el.
Azokban az esetekben, amikor a foglalkoztató útján kerül előterjesztésre a tartózkodási engedély iránti kérelem, a biometrikus adatokat tartalmazó tartózkodásra jogosító okmány kiállítása céljából arcképmás készítésére, ujjnyomat rögzítésére és egyéb eljárási cselekmények lefolytatása céljából a hatóság felhívására az ügyfél a hatóság előtt köteles személyesen megjelenni.
Az EU Kék Kártya meghosszabbítását kizárólag Magyarországon kérelmezheti, az Enter Hungary felületen, melyet ide kattintva érhet el.
Felhívjuk a figyelmét, hogy a tartózkodási engedély kizárólag akkor hosszabbítható meg, ha
Felhívjuk a figyelmét továbbá, hogy a tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási engedély érvényességi idejének lejártát megelőző 30 nappal kell benyújtani.
Személyes benyújtás esetén a kérelem formanyomtatványt pontosan kitöltve és a kérelmező által aláírva kell benyújtani. A nyomtatvány ide a betétlap ide kattintva érhető el.
Az Enter Hungary felületen történő benyújtás esetén az ott található elektronikus űrlapot kell megfelelően kitölteni. Az Enter Hungary felületet ide kattintva érheti el.
A kérelem benyújtásakor a biometrikus adatokat tartalmazó tartózkodásra jogosító okmány kiállítása céljából arcképmás készítésére és hat éves kor feletti kérelmező esetén ujjnyomat rögzítésére kerül sor.
Az Enter Hungary felületen előterjesztett kérelem akkor minősül az idegenrendészeti hatósághoz érkezettnek, ha a kérelem díját befizette, és a visszaigazolás megküldésétől számított 15. napon belül megtörtént az arcképmása, valamint az ujjnyomata rögzítése és az aláírásminta megadása. Ha a kérelem érkezettnek minősül, az idegenrendészeti hatóság erről tájékoztatást küld.
Az eljárási díjakról szóló tájékoztatót ide kattintva tekintheti meg.
A tartózkodási engedély iránti kérelem engedélyezéséhez teljesítenie kell a beutazási és tartózkodási feltételeket, melyeket az eljárás során a kötelező mellékletekkel tud igazolni.
Kérjük, hogy a mellékleteket maradéktalanul töltse ki, illetve minden iratot ellenőrizzen a benyújtás előtt, ezzel hozzájárulhat kérelmének mielőbbi elbírálásához.
A tartózkodási célt igazoló dokumentumok
A tartózkodás célja az alábbi iratokkal igazolható:
Az információs és kommunikációs technológiákkal foglalkozó vezetők és szakemberek esetében az EU Kék Kártya kérelmezését megelőző 7 éven belül megszerzett legalább 3 éves releváns szakmai tapasztalatot az EU Kék Kártya kérelmezése szempontjából magas szintű szakmai képzettségnek kell tekinteni.
Ez a szakmai tapasztalat az érintett foglalkozás tényleges és jogszerű gyakorlását alátámasztó, illetve annak időtartamát bizonyító okirattal igazolható.
A magyarországi megélhetést igazoló dokumentumok
Önnek az alábbi dokumentumok valamelyikével igazolnia kell, hogy elegendő anyagi fedezettel rendelkezik, így a jogszerűen megszerzett jövedelemből, megtakarításból fedezni tudja a megélhetés, lakhatás, kiutazás és az egészségügyi ellátás költségeit:
A magyarországi szálláshelyet igazoló dokumentumok
Önnek valós magyarországi lakcímadatot kell bejelenteni szálláshelyként a kérelem nyomtatványon. A bejelentéshez külön irat csatolására nincs szükség.
Az egészségbiztosítást igazoló dokumentumok
Önnek okirattal igazolnia kell, hogy az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy az egészségügyi ellátás költségeit biztosítani képes.
Ennek lehetséges módjai:
A kiutazás feltételeit igazoló dokumentumok
A kiutazás feltételei igazolhatók:
Egyéb szükséges dokumentumok
Hosszabbítás esetén nem kell ismételten csatolnia a változatlan feltételekre vonatkozó okiratokat.
Az EU Kék Kártya iránti kérelmet az eljáró hatóság összevont kérelmezési eljárás keretében bírálja el.
Az összevont kérelmezési eljárásról szóló részletes tájékoztatót ide kattintva olvashatja.
Az ügyintézési idő: 21 nap.
A kötelező mellékleteken kívül az OIF a tényállás tisztázása érdekében további okiratok benyújtására is felhívhatja, valamint egyéb eljárási cselekményt is foganatosíthat.
A hiánypótlási határidő és a különféle eljárási cselekmények lefolytatása az ügyintézési határidőbe nem számít bele.
Az eljáró hatóság az érdemi döntést a kérelem benyújtásától számított 70 napon belül hozza meg.
Az Európai Unió tagállama által kiállított EU Kék Kártyával rendelkező kérelmező esetén a hatóság az érdemi döntést a kérelem benyújtásától számított 30 napon belül hozza meg. Ezt a határidőt az idegenrendészeti hatóság a kérelem bonyolultságával összefüggő kivételes és kellően indokolt körülmények esetén egy alkalommal 30 nappal meghosszabbíthatja.
Ha a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet külképviseleten terjesztette elő, és a regionális igazgatóság a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelemnek helyt ad, egyidejűleg a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiadását is engedélyezi, és erről értesíti a magyar konzulátust.
A tartózkodási engedély átvételére jogosító vízumot a konzuli tisztviselő adja ki.
Felhívjuk a figyelmet, hogy tartózkodási engedély átvételére jogosító D vízum egyszeri beutazásra és 30 nap tartózkodásra jogosítja a kérelmezőt és 3 hónapig érvényes.
Felhívjuk továbbá a figyelmet, hogy amennyiben a tartózkodási engedély kiadásának engedélyezését követő 3 hónapon belül nem utazik be Magyarországra és az engedélyezett tartózkodását nem kezdi meg, az engedélyezett tartózkodási engedély érvénytelen, és a beutazásra való jogosultsága megszűnik.
A tartózkodási engedély okmány postai úton kerül kézbesítésre a kérelem formanyomtatványon megjelölt címre.
Ha a kérelmet a foglalkoztató nyújtotta be, az okmány a foglalkoztató részére kerül kézbesítésre, az általa megadott hivatalos kapcsolattartási címére, ennek hiányában a székhelyére.
Felhívjuk a figyelmét, hogy az okmányt kizárólag akkor veheti át személyesen az OIF regionális igazgatóságán, ha igazolja, hogy nincs abban a helyzetben, hogy az okmányt a kézbesítésre megjelölt címen átvegye.
Az okmány érvényességi ideje legfeljebb 4 év, amely ugyanezen célból alkalmanként legfeljebb 4 évvel hosszabbítható meg.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az okmány érvényességi ideje nem haladhatja meg a kérelmező úti okmányának érvényességi idejét.
Felhívjuk a figyelmét, hogy az EU Kék Kártya a kiadásától számított 1 éves időszak alatt kizárólag az engedélyezett munkaviszonyban történő, magas szintű képzettséget igénylő munkavállalásra jogosít.
Az elutasító döntéssel szemben fellebbezésnek van helye, mely a közléstől számított 8 napon belül nyújtható be az elsőfokú döntést hozó hatóságnál, vagy a kérelmezés helye szerinti külképviseleten.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a fellebbezés érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül az alábbi esetekben:
- a fellebbezés elkésett,
- a fellebbezés nem a jogosulttól származik,
- az ügyfél fellebbezésében olyan új tényre hivatkozik, amelyről a döntés meghozatala előtt tudomása volt,
- a fellebbezést indoklás nélkül nyújtja be.
TÁJÉKOZTATÓ
EGT-állampolgárok
Az alábbi országok tagjai az Európai Gazdasági Térségnek (EGT-államok)
- Ausztria
- Belgium
- Bulgária
- Dánia
- Írország
- Litvánia
- Málta
- Románia
- Izland
- Norvégia
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.