Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Uniós pályázatok (9)

Uniós pályázatok

logo mmia 1

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által a Belügyi Alapok és a Belügyminisztérium társfinanszírozásával megvalósított projektek

 

 

Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap támogatásával megvalósuló projektek (MMIA 2014-2020-as pénzügyi keret):

 

·„A tranzitzónában nyújtott szolgáltatások fejlesztése” című MMIA-1.1.10/3-2016-00001 számú projekt

Megvalósítás időtartama: 2016. október 1. – 2018. június 30.

Projekt célja: A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ által konzorciumi partnerségben megvalósított projekt célja a tranzitzónákban nyújtott szállítási-és humánerőforrás kapacitások fejlesztése, valamint orvosi ellátást segítő eszközök beszerzése volt.

Előrehaladás értékelése: A Hivatal a projekt során a Tompai és Röszkei tranzitzónákban tartózkodó, menekültként elismert személyek  szállítását valósította meg, valamint kiegészítő élelmiszercsomagokat, pszichológiai és pszichiátriai valamint tolmácsszolgáltatást (arab nyelven Röszkén és Tompán; urdu és pastu nyelven Röszkén) biztosított mindkét tranzitzónában az ott tartózkodó menedékkérők számára. Továbbá a projekt időszak alatt a szabadidő eltöltéséhez és a foglalkoztatók kialakításhoz szükséges eszközök, árnyékolási és légtechnikai eszközök és a kézikocsik, gyermekorvosi ellátáshoz szükséges eszközök és készletek, láthatósági és ruházati termékek, szabadidő eltöltését elősegítő sport és egyéb foglalkoztatáshoz kapcsolódó készletek, valamint az ügyfelek lakókörzetének tisztántartását célzó készletek kerültek beszerzésre. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ a projekt időszak alatt nem tudta megvalósítani a projektben vállalt feladatait.

A szerződött támogatás összege: 368 309 547 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·„A tranzitzónában nyújtott szolgáltatások fejlesztése II” című MMIA-1.1.10/5-2018-00001 számú projekt

Megvalósítás időtartama: 2018. július 1. – 2019. június 30.

Projekt célja: A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, a Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ, valamint a Befogadó Állomás és Közösségi Szállás által konzorciumi partnerségben megvalósított projekt célja a tranzitzónákban nyújtott szállítási-és humánerőforrás kapacitások fejlesztése, eszközök beszerzése, valamint a kommunikációs lehetőségek bővítése volt.

Előrehaladás értékelése: A projekt keretében a Hivatal folyamatosan biztosította a következő szolgáltatásokat: pszichológus, pszichiáter, arab nyelvű (Tompa) és pastu nyelvű (Röszke) tolmácsszolgáltatások, kiegészítő élelmiszercsomagok, menekültként elismert személyek szállítása. A konzorciumi partnerek eszköz-és készletbeszerzésekkel járultak hozzá a projekt sikeréhez.

A szerződött támogatás összege: 143 174 847 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

„A tranzitzónában nyújtott szolgáltatások fejlesztése III.” című MMIA-1.1.10/6-2019-00001 számú projekt

Megvalósítás időtartama: 2019. július 1. – 2021. június 30.

Konzorciumi partner: Magyar Vöröskereszt

Projekt célja: A tranzitzónákban regisztrált kérelmezők minél jobb körülmények között történő elhelyezése, valamint az elhelyezettek ellátásának és elvárható kényelmének biztosítása szociális személyzet és tolmácsok alkalmazásával.

Előrehaladás értékelése, folyamatban lévő feladatok:

A projekt keretében az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a következő szolgáltatásokat biztosította: pszichológus, pszichiáter, arab nyelvű (Tompa) és pastu nyelvű (Röszke) tolmácsszolgáltatások, kiegészítő élelmiszercsomagok, menekültként elismert személyek szállítása. Továbbá eszköz és készlet beszerzéseket valósított meg.

A tranzitzónákban folyó tevékenységek – pl. kreatív, játékos foglalkozások; sporttevékenységek – a teljes munkaidőben foglalkoztatott, öt közösségi programszervező irányításával valósultak meg. Továbbá szükség esetén a menekültként elismert személyek szállítása is a projekt keretében történt.

Az Európai Unió Bíróságának határozatát követő kormánydöntés alapján 2020 májusában a tranzitzónák kiürítésre, a menedékkérők pedig átszállításra kerültek a tranzitzónákból a Főigazgatóság Vámosszabadi és Balassagyarmati befogadó intézményeibe. Így a projekt megvalósítási helyszínei kibővítésre kerültek a Vámosszabadi Befogadó Állomással, valamint a Balassagyarmati Közösségi szállással.

A szerződött támogatás összege: 371 606 789 Ft.

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·„Interkulturális képzés a Hivatal regionális igazgatóságain dolgozó ügyintézők számára” című MMIA-2.3.3/3-2016-00001 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2017. június 1–2018. június 30

Forrás: Menekültügyi Migrációs és Integrációs Alap

Projekt célja: A projekt a Magyarország területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokkal mindennapos kapcsolatban álló ügyintézők interkulturális kompetenciáinak fejlesztését, és ezáltal az ügyintézés hatékonyságának javítását szolgálta a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalban.

Előrehaladás értékelése: A két fő modulba szervezett (bevezető-alapozó interkulturális képzés + regionális ismeretek) képzéssorozaton a Hivatal 7 regionális igazgatóságának összesen 72 munkatársa vett részt. A továbbképzések 22 képzési napból álltak, melyek során minden munkatárs 96 órányi képzésben részesült.

A szerződött támogatás összege: 26.914.406 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·„A menekültügyi, interkulturális és angol nyelvi képzések hivatali munkatársak számára” című, MMIA-1.1.6/5-2018-00001 számú projekt

A megvalósítás tervezett időtartama: 2019. április 1.- 2020. december 31.

A projekt összefoglalása: A projekt célja a menedékkérőkkel kapcsolatba kerülő menekültügyi ügyintézők szakmai kompetenciájának és interkulturális képességeinek, valamint a szociális-, ellátási feladatokat végző munkatársak angol nyelvtudásának fejlesztése.

Előrehaladás értékelése: A projekt keretében 2019 októberében a Főigazgatóság központjában és a Röszkei és Tompai tranzitzónákban összesen 59 fő kezdte el interkulturális képzést. Továbbá 2019 decemberében a Röszkei és a Tompai Tranzitzónákban és a Nyírbátor, Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban, valamint a Vámosszabadi, Befogadó Állomáson összesen 32 fő szociális-, ellátási feladatokat végző munkatárs részére kezdődött meg az angol nyelvi képzés.

A szerződött támogatás összege: 26 253 814 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·„Országinformációs szolgáltatások fejlesztése, előfizetéssel, képzéssel, konferenciával” című MMIA-1.2.2/2-2016-00001számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2016. július 1. –2018. június 30

Forrás: Menekültügyi Migrációs és Integrációs Alap

Projekt célja: A projekt megvalósításával nemzetközi adatbázisokból nyert információkkal, az országinformációs megkeresésekre vonatkozó képzéssorozattal, továbbá egy nemzetközi és egy hazai konferencián keresztül, releváns európai tapasztalatokkal, jó gyakorlatokkal fejlesztettük, bővítettük a menekültügyi eljárás során nyújtott országinformációs szolgáltatások színvonalát.

Előrehaladás értékelése: A projekt egyik központi elemét két nemzetközileg elismert kutatóintézet adatbázisára (STRATFOR, AKE Ltd.) történő előfizetés képezte. A Dokumentációs Központ hetente egy alkalommal készített szakmai jelentést a letöltött anyagokból, amelyek megküldésre kerültek valamennyi érintett hivatali munkatárs, a társszervek és nemzetközi szervezetek érintett szakértői számára. A projekt során 6 alkalmas országinformációs képzés sorozat került megtartásra a hivatal menekültügyi döntéshozói számára Budapesten, Debrecenben, Győrött, Szegeden és Kiskunhalason. A projekt keretében két országinformációs konferencia került megrendezésre (2017. október Budapest, 2018. február Szeged), továbbá létrehozásra került az “Észak-Afrika az arab tavasz eseményei előtt és után” című tanulmánykötet, valamint a “Származási Országinformációs Segédkönyv” című kiadvány. A tanulmánykötet magyar (200 példány) és angol nyelven (100 példány) és a segédkönyv (100 példány) nyomtatásra és terjesztésre került a Hivatal munkatársai és társszervek körében a projektidőszak alatt. Ezen felül a projekt keretében az “Észak-Afrika az arab tavasz eseményei előtt és után” című tanulmánykötet bemutatására is sor került Budapesten (2017. december) és Szegeden (2018. május).

A szerződött támogatás összege: 20 500 000 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·„Országinformációs szolgáltatások fejlesztése, előfizetéssel, tanulmánnyal, konferenciával” című MMIA 1.2.2/5-2018-00001 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2018. július 1. – 2020. szeptember 30.

Projekt célja: A projekt megvalósításával nemzetközi adatbázisokból nyert információkkal, származási országinformációs tanulmánnyal, továbbá egy nemzetközi konferencián keresztül, releváns európai tapasztalatokkal, jó gyakorlatokkal fejlesztjük, bővítjük a menekültügyi eljárás során nyújtott országinformációs szolgáltatások eszköztárát.

A projekt tartalma: A projekt egyik központi elemét három nemzetközileg elismert kutatóintézet adatbázisára (Balkan Insight, STRATFOR, AKE Ltd.) történő előfizetés képezte. Az AKE Ltd. kutatóközpont adatbázisához való hozzáférés 2018. október 1-jén, míg a STRATFOR és Balkan Insight hozzáférés 2018. november 1-jén aktiválódott a Főigazgatóság Dokumentációs Központja munkatársai részére. A Dokumentációs Központ hetente egy alkalommal készített szakmai jelentést a letöltött anyagokból, amelyek megküldésre kerültek valamennyi érintett főigazgatósági munkatárs, a társszervek és nemzetközi szervezetek érintett szakértői számára.

A projekt keretében 2018. december 4-5-én országinformációs konferencia megrendezésére került sor Budapesten Szíria vonatkozásában, valamennyi releváns hivatali és egyéb partnerszervi szakértő bevonásával, összesen 67 fő részvételével.  A 2019-es évben a projekt keretében országiformációs konferenciakötet és a 2018. év, 2017. I-II. félévek vonatkozásában országinformációs jelentések elkészítésére került sor. Az országinformációs jelentések alapján tanulmánykötet került összeállításra, amelynek a társszervek, partnerintézmények részére történő bemutatására 2020. február 5-én egy záróelőadás keretében került sor. Az országinformációs tanulmánykötet és konferenciakötet nyomtatása és terjesztése a 2020-as évben valósult meg.

A szerződött támogatás összege: 16 865 787 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

A projekt keretében összeállított Evaluative analysis of the data and background stories of the foreign citizens submitting their first applications for asylum in Hungary in 2017 and 2018 című országinformációs tanulmánykötet angol nyelvű verziójának letöltése.

 

·„Minőségbiztosítás a menekültügyi eljárásban” című MMIA-1.1.9/2-2016-00002 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2016. augusztus 1.–2017. július 31.

Forrás: Menekültügyi Migrációs és Integrációs Alap

Projekt célja: A korábbinál hatékonyabb ellenőrzéseken alapuló minőségbiztosítási rendszer alkalmazásával a menekültügyi hatósági ügyintézés színvonalának növelése, egységes és magas szakmai elvárásoknak megfelelő eljárások lefolytatása a végrehajtó állomány kompetenciájának folyamatos fejlesztésével egyidejűleg.

Előrehaladás értékelése: A regionális igazgatóságokon dolgozó munkatársak 500 db ügy minőségbiztosítási felülvizsgálatát valósították meg 8 hónapon keresztül munkaidőn túl. A 2011-ben kidolgozott minőségbiztosítási kézikönyv aktualizálása lezajlott a jogszabály-módosítások mentén. Továbbá, a kézikönyv kiegészült az 500 db ügy minőségbiztosítási felülvizsgálatának tapasztalatával. 2017. július 6. és 20. között összesen 81 fő, a menekültügyi eljárás során döntés előkészítői jogkörrel rendelkező ügyintéző és döntéshozó vezető részére tartottunk szakmai napot.

A szerződött támogatás összege: 5 026 732 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·„EASO Képzési Tanterv moduljainak oktatása, menekültügyi munkatársak kiégés elleni képzése” című projekt MMIA-1.1.6/2-2016-00002 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2016. július 1. –2018. június 30

Forrás: Menekültügyi Migrációs és Integrációs Alap

Projekt célja: Az „A projektelem” célja az EASO Menekültügyi Képzési Tanterv moduljainak magyar nyelvre történő lefordítása, valamint azokból tréningek megtartása. A „B projektelem” célja az ügyfelekkel naponta közvetlen kontaktusba kerülő munkatársak (szociális munkások, menekültügyi ügyintézők) számára kiégés elleni képzés biztosítása.

Előrehaladás értékelése: “A” projektelem: A kiválasztott „Interviewing Children” című képzési modul és az „Interviewing Vulnerable Persons” című képzési modul lefordítás és lektorálása megvalósult a projektidőszakon belül. Így a két modul dokumentációja elérhetővé vált magyar nyelven. 2018 júniusában három helyszínen (2018. június 14. Szeged, 2018. június 18. Budapest, 2018. június 20. Debrecen) került sor közel 80 fő menekültügyi ügyintéző EASO képzésre kiskorúak és sérülékeny csoportba tartozó személyek meghallgatása témákban.“B” projektelem: Az ügyfelekkel naponta közvetlen kapcsolatba kerülő munkatársak kiégés elleni képzése 2017. április 26. –július 6. között mintegy 133 fő hivatali munkatárs bevonásával valósult meg 8 helyszínen, 19 csoportban.

A szerződött támogatás összege: 26 805 615 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·„A nemzeti menekültügyi nyilvántartás korszerűsítése” című MMIA-1.1.9/5-2018-00001 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2018. július 1. - 2021. április 30.

A projekt összefoglalása: A projekt célja a menekültügyi nyilvántartás korszerűsítése annak érdekében, hogy megfeleljen az utóbbi években gyakorta megváltozott menekültügyi jogszabályi környezetnek, valamint a rendszer egyidejű továbbfejlesztése a hatékonyabb működés érdekében.

A szerződött támogatás összege: 38 026 695 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·„Az OIF befogadó intézmények (Vámosszabadi, Nyírbátor) átfogó infrastrukturális fejlesztése” című MMIA-1.1.12/10-2020-00001 számú projekt

Megvalósítás időtartama: 2020. szeptember 1. - 2023. december 31.

Projekt célja: A menedékkérők és a nemzetközi védelmet élvezők számára megfelelő színvonalú, a sérülékeny személyek speciális szükségleteit is kielégítő befogadási körülmények biztosítása, valamint az elszállásolást nyújtó létesítmények (Nyírbátori Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ; Vámosszabadi Befogadó Állomás) infrastruktúrájának fejlesztése és raktárkapacitás (raktárcsarnok) építése a Vámosszabadi Befogadó Állomás területén.

Tevékenységi indikátorok: A fejlesztett létesítmények száma: 3 darab

Elnyert támogatás összege: 2.197.313.958 Ft.

Támogatás intenzitása: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás.

 

·„Ideiglenes védelemre jogosult személyek hatósági ügyintézésének támogatása” című MMIA-1.1.13/12-2022-00001 számú projekt

Megvalósítás időtartama: 2022.02.24. – 2023.11.30.

Projekt összefoglalója: A projekt célja az Ukrajnában zajló háború következtében elmenekülő, ideiglenes védelemre jogosult személyek részére a szükséges okmányokkal/igazolásokkal/tartózkodási engedélyekkel történő ellátás, valamint a közvetlen célcsoport, az eljáró hatóság kapacitásbővítésének támogatása annak érdekében, hogy könnyebben el tudja látni a helyzet okozta többletterhet jelentő munkafolyamatokat; hatósági és koordinációs többletmunkát.

Elnyert támogatás összege: 399.079.023 Ft 

Támogatás intenzitása: 75 %: az MMIA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás.

 

 

Belső Biztonsági Alap támogatásával megvalósuló (BBA 2014-2020-as pénzügyi keret) projektek:

 

·Konzuli együttműködés támogatása vízumtanácsadói elsődleges szűrő tevékenységgel” című
BBA-1.3.2-2015-00002 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2018. július 1. - 2020. június 30.

Projekt célja, előrehaladás értékelése, folyamatban lévő feladatok: A Külgazdasági és Külügyminisztériummal konzorciumi partnerségben megvalósított projekt keretében 3 fő vízumtanácsadó tisztviselő látja el Nairobi-Kenya, Isztambul-Törökország és Iszlámábád-Pakisztán állomáshelyeken a vízumtanácsadói munkát. A konzuli együttműködés támogatása mellett a vízumtanácsadó tisztviselők szakmai kapcsolatot tartanak fent a térségbe kihelyezett tagállami szakértőkkel, helyi hatóságokkal, nemzeti és nemzetközi szervezetekkel, továbbá, eseti jelentések, riasztások keretében informálják a Főigazgatóságot. A vízumtanácsadók a megküldött szakmai anyagokon kívül félévente személyesen is számot adnak tevékenységeikről beszámoltatás keretében, illetve a projekt zárásaként konferenciát tervezünk megvalósítani külföldi partnerek és szakértők részvételével.

Elnyert támogatási összeg: 324 856 032 Ft

Megvalósítási időtartama: 2016. január 1. - 2018. június 30.

Projekt célja, előrehaladás értékelése, folyamatban lévő feladatok: A Külgazdasági és Külügyminisztériummal konzorciumi partnerségben megvalósított projekt keretében 3 fő vízumtanácsadó tisztviselő látja el Nairobi-Kenya, Isztambul-Törökország és Iszlámábád-Pakisztán állomáshelyeken a vízumtanácsadói munkát. A konzuli együttműködés támogatása mellett a vízumtanácsadó tisztviselők szakmai kapcsolatot tartanak fent a térségbe kihelyezett tagállami szakértőkkel, helyi hatóságokkal, nemzeti és nemzetközi szervezetekkel, továbbá, eseti jelentések, riasztások keretében informálják a Főigazgatóságot. A vízumtanácsadók a megküldött szakmai anyagokon kívül félévente személyesen is számot adnak tevékenységeikről beszámoltatás keretében.

A szerződött támogatás összege: 336.440.080 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: a BBA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·„Konzuli együttműködés támogatása vízumtanácsadói elsődleges szűrő tevékenységgel II.” című BBA-1.3.2/5-2018-00002 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2018. július 1. - 2020. június 30.

Projekt célja, előrehaladás értékelése, folyamatban lévő feladatok: A Külgazdasági és Külügyminisztériummal konzorciumi partnerségben megvalósított projekt keretében 3 fő vízumtanácsadó tisztviselő látja el Nairobi-Kenya, Isztambul-Törökország és Iszlámábád-Pakisztán állomáshelyeken a vízumtanácsadói munkát. A konzuli együttműködés támogatása mellett a vízumtanácsadó tisztviselők szakmai kapcsolatot tartanak fent a térségbe kihelyezett tagállami szakértőkkel, helyi hatóságokkal, nemzeti és nemzetközi szervezetekkel, továbbá, eseti jelentések, riasztások keretében informálják a Főigazgatóságot. A vízumtanácsadók a megküldött szakmai anyagokon kívül félévente személyesen is számot adnak tevékenységeikről beszámoltatás keretében.

A szerződött támogatás összege: 324 856 032 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: a BBA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·„VIS informatikai hardverkörnyezetének megújítása” című BBA-1.1.2/5-2018-00001 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2019. február 1. - 2024. február 28.

Projekt célja: A Vízum Információs Rendszer szakrendszer a Főigazgatóság által üzemszerűen használt rendszer. A korábban beszerzett, jelenleg üzemelő informatikai hardver eszközök az eltelt évek alatt elavulttá váltak, megbízhatóságuk jelentősen csökkent, a meghibásodás kockázata folyamatosan nő. A feldolgozandó adatmennyiség jelenleg exponenciálisan növekszik, ezért a VIS nemzeti kötelezettségeknek megfelelően, a folyamatos üzemvitel biztosítása érdekében az eszközök cseréje indokolt. A projekt célja, hogy a projekt keretében vásárolt szerver eszközök beüzemelése, a jelenlegi szerverek cseréje hozzájáruljon a hatékonyabb rendszerhasználathoz, a gyorsabb és eredményesebb munkavégzéshez (mind az adatok szolgáltatásának sebességét, mind pedig az adatminőséget tekintve) és a folyamatos üzemképesség támogatásához.

A szerződött támogatás összege: 66 246 629 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: a BBA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

·EES és kapcsolódó IT rendszerek fejlesztése a határigazgatás területén” című BBA-2.6.3/8-2019-00001 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2019. július 01. - 2024. február 29.

Projekt célja: Az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által konzorciumi partnerségben megvalósított projekt fő céljai a határforgalomellenőrzés hatékonyságának fokozása, a tagállamok területére beutazás feltételei ellenőrzésének elősegítése, a túltartózkodó személyek azonosításának és felderítésének lehetővé tétele; hozzájárulás a terrorista bűncselekmények vagy egyéb súlyos bűncselekmények megelőzéséhez, felderítéséhez és nyomozásához.

A szerződött támogatás összege: 1.464.661.433 Ft

Támogatás mértéke: 100 %: a BBA-ból nyújtott támogatás

 

·„Konzuli együttműködés támogatása vízumtanácsadói elsődleges szűrő tevékenységgel III.” című BBA-1.3.2/10-2019-00002 számú projekt

Megvalósítási időtartama: 2020. július 1. és 2024. március 31.

A projekt tartalma: A projekt a Külgazdasági és Külügyminisztériummal konzorciumi partnerségben valósul meg a „Konzuli együttműködés támogatása vízumtanácsadói elsődleges szűrő tevékenységgel II.” című projekt folytatásaként.

Célja a magyar és más tagállami külképviseletek schengeni vízumkiadó tevékenységének támogatása, a térségbe kihelyezett tagállami szakértőkkel, helyi hatóságokkal, nemzeti és nemzetközi szervezetekkel szakmai kapcsolat kialakítása, fenntartása, továbbá eseti jelentések, riasztások útján a Főigazgatóság informálása.

A projekt keretében tervezett vízumtanácsadó állomáshelyek: Nairobi (Kenya), Isztambul (Törökország), Iszlámábád (Pakisztán), Kairó (Egyiptom), Ankara (Törökország), Sanghaj (Kína) és Ho Si Minh-város (Vietnám). A vízumtanácsadók a megküldött szakmai anyagokon kívül félévente személyesen is számot adnak tevékenységeikről beszámoltatás keretében, illetve a projekt zárásaként konferenciát tervezünk megvalósítani külföldi partnerek és szakértők részvételével.

A szerződött támogatás összege: 1.017.473.734 Ft

Támogatás mértéke: 75 %: a BBA-ból nyújtott támogatás, 25%: Belügyminisztérium által biztosított hazai társfinanszírozás

 

 

·„SIS II NS.CP és kapcsolódó szakrendszerek továbbfejlesztése” című BBA-2.6.3/15-2020-00001 számú projekt

Megvalósítás időtartama: 2020.07.01. – 2023.09.30.

Kedvezményezett: Belügyminisztérium

Konzorciumi partnerek: Országos Rendőr-főkapitányság és Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság

Projekt összefoglalója: Schengeni Információs Rendszer (SIS) funkcióinak módosulásával és fejlesztésével kapcsolatosan, a módosítások és új funkciók fejlesztésének gyors és hatékony megvalósítása az ORFK illetve az OIF által használt nemzeti rendszerekben, összhangban a 2018/1860, a 2018/1861, illetve a 2018/1862 EU rendeletekkel.

Elnyert támogatás összege: 364.447.160 Ft 

Támogatás intenzitása: 100 %: a BBA-ból nyújtott támogatás

 

 

Kategória: Uniós pályázatok
Írta:
Bővebben...

 

SZERB MENEKÜLTÜGYI ÉS MIGRÁCIÓS KLAPACITÁSFEJLESZTÉS/SZERB ORSZÁGINFORMÁCIÓS EGYSÉG KAPACITÁSFEJLESZTÉSÉT CÉLZÓ PROGRAM

Megvalósítás időtartama

2013. 03. 01 – 2014. 05. 30.

Projekt célja

A szerb menekültügyi és migrációs rendszer, valamint a szerb országinformációs egység kapacitásfejlesztése két projekt keretében valósult meg. A projektek célja a szerb menekültügyi és országinformációs tevékenység szakmai színvonalának emelése és a közösségi normákhoz közelítése a magyar menekültügyi és származási országinformációs szervezeti egységek tapasztalatainak, munkamódszereinek, forrásainak átadása által. A projekt fő tevékenységei voltak a szerb menekültügyi és országinformációs kapacitások, jogszabályi környezet felmérése, fejlesztendő területek meghatározása, magyar menekültügyi és országinformációs rendszer, jogszabályi környezet, eljárásrendek, munkamódszerek bemutatása, legjobb gyakorlatok átadása belgrádi értékelő missziók, szemináriumok, valamint budapesti tanulmányutak keretében.

Elnyert támogatás

 4 158 000 Ft

 

Kategória: Uniós pályázatok
Írta:
Bővebben...

ENARO csereprogram

Megvalósítás időtartama

2012. június 1. - 2013. december 31.

Projekt célja

A projekt közvetlen célja az ENARO csereprogramban való magyar részvétel biztosítása, az EU-tagállamok menedékkérők befogadása és ellátása terén felhalmozott gyakorlatának tanulmányozása, illetve a tapasztalatok cseréje.

Fő tevékenység

Indikátorok

A projekt keretében a másfél év alatt sor kerül 8 szakértő ENARO csereprogramba történő bevonására 2 hetes turnusokban.

Elnyert támogatás:

1 969 481 Ft

Kategória: Uniós pályázatok
Írta:
Bővebben...

 

Energiahatékonyság fejlesztése a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal és a Rendőrség épületeiben

Megvalósítás időtartama

2012. szeptember 1. – 2016. június 30.

Projekt célja

A projekt átfogó célja az energiahatékonysági előírások szerint felújításra kerülő 3 BÁH (és 6 rendőrségi) épületkomplexumban dolgozók munkafeltételeinek és az ügyfelek biztonságok elhelyezési körülményeinek a javítása.

Fő tevékenység Indikátorok

A költség és energiahatékony üzemeltetés, valamint hatékony és eredményes működés érdekében az alábbi konkrét célok kerültek meghatározásra: korszerűsítés és rehabilitáció a költséghatékony működés érdekében, a fűtés, a használati vízrendszer, csatornarendszer, világítási rendszer és villamos hálózat infrastruktúrájának korszerűsítése, a megújuló energiaforrások használata, a személyi és vagyoni biztonság növelése korszerű biztonságtechnikai rendszerek kialakításával.

Elnyert támogatás

 275 651 013 Ft

Kategória: Uniós pályázatok
Írta:
Bővebben...

Menekültügyi és migrációs jogszabálymódosítások a gyakorlatban

Megvalósítás időtartama

2012. október 1 – 2013. június 30.

Projekt célja

A projekt célja olyan képzések megvalósítása, melyek alapjául a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. I. törvény, A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény, valamint A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvények, illetve a kapcsolódó módosító jogszabályok és végrehajtási rendeletek hatályba lépése óta eltelt jogszabály alkalmazási tapasztalatainak értékelése szolgál.

Fő tevékenység

Indikátorok

A Hivatal valamennyi vezető, valamint ügyintéző I-es besorolású munkatársának részvételével, összesen 8 képzési alkalom megtartása a fenti jogszabályváltozások és gyakorlati tapasztalatok vonatkozásában budapesti és vidéki helyszíneken, hivatali és külsős előadók közreműködésével.

Elnyert támogatás:

17 487 562 Ft

Kategória: Uniós pályázatok
Írta:
Bővebben...

 

BEVÁNDORLÁSI ÖSSZEKÖTŐ HÁLÓZAT MŰKÖDTETÉSE A TAGÁLLAMI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK RENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSÉVEL (ILO 5.)

Megvalósítás időtartama

2013. január 1. – 2015. június 30.

Projekt célja

Jelen projektben fenn kívánjuk tartani összekötői jelenlétünket Kairóban, Ankarában és Hanoiban, tekintettel a három térség illegális migrációs szempontból is kimutatható stratégiai jelentőségére.

Fő tevékenység Indikátorok

Az összekötők munkája eredményeképpen az adott projektre vonatkozóan a felfedett illegális szándékú beutazások száma az ILO IV. (2012. év) projekt eredményéhez képest mintegy 500-zal növekszik. Állomáshelyenként 30, összességében 90 találkozón történő részvétel prognosztizálható. Az érintett helyi hatóságokkal, a helyi ILO hálózat tagjaival, a korábbi években kiépített kapcsolataik építését, a partnerekkel történő együttműködést mérendő, 250 db direkt megkereséssel számolunk a 2,5 év során. Emellett összekötőnként havonta speciális ILO jelentés készül.

Elnyert támogatás

 244 970 203 Ft

 

 

STATISZTIKAI INTERFÉSZ FEJLESZTÉSE EGYES IDEGENRENDÉSZETI SZAKRENDSZEREKHEZ

Megvalósítás időtartama

2014. 01. 01. – 2014. 06. 30.

Projekt célja

A projekt célja volt, hogy a Hivatal által az Európai Integrációs Alap 2012. évi programja keretében, a „Pilóta projekt statisztikai szakrendszer fejlesztésére” című projektben fejlesztett statisztikai szakrendszer továbbfejlesztésével a határigazgatást érintő statisztikai adatokat is az eddiginél magasabb szinten biztosíthassa a Hivatal az Eurostat, a nemzetközi szervezetek, a hazai társszervek, úgymint az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint 2007. II. törvényben meghatározott felhasználók részére.

Fő tevékenység Indikátorok

A projekt keretében az Európai Integrációs Alap terhére megvalósuló „Pilóta projekt statisztikai szakrendszer fejlesztésére” című projekttel párhuzamosan megteremtettük a statisztikai rendszer és további szakrendszerek (BTT és IDR „J”) közötti adatkapcsolatot.

Elnyert támogatás

 10 740 900 Ft

 

 

Külső Határok Alap - Közösségi Akciók

 

A BEVÁNDORLÁSI ÖSSZEKÖTŐ HÁLÓZAT MŰKÖDÉSÉNEK TOVÁBBI ERŐSÍTÉSE KENYÁBAN

Megvalósítás időtartama

2014. 01. 31. – 2016. 01. 01.

Projekt célja

Kenyából, valamint a környező országokból (Kenyán keresztül) az EU irányába megvalósuló illegális migráció elleni erőfeszítések elősegítése, támogatása.

Fő tevékenység Indikátorok

Az összekötő munkája eredményeképpen az adott projektre vonatkozóan a vízumtanácsadások száma Magyarország Nairobi Külképviseletén, valamint a projekt-partner Románia külképviseletén Nairobiban, Abujában és Addisz-Abebában mintegy 1500 alkalom. Az ILO feladata, hogy a helyi hatóságokkal, a helyi ILO hálózat tagjaival a kapcsolatot kialakítsa, a helyi légitársaságok 120 fő alkalmazottja részére hat alkalommal képzést biztosítson (egyénileg, vagy más összekötőkkel együttműködésben), továbbá 24 két- vagy többoldalú találkozón venne részt.  A fentieken túl kéthavonta speciális ILO jelentés megírását várjuk el, mintegy 12 alkalommal szakmai konzultációs célú utazás megvalósítását Etiópiába és Nigériába, továbbá 2 alkalommal éves regionális ILO konferencia megszervezését.

Elnyert támogatás

 89 301 650 Ft

 

A BEVÁNDORLÁSI ÖSSZEKÖTŐ HÁLÓZAT TOVÁBBFEJLESZTÉSE ALGÉRIÁBAN

Megvalósítás időtartama

2014. 01. 31. – 2016. 01. 01.

Projekt célja

Algériából, valamint a környező országokból (MAGHREB) az EU irányába megvalósuló illegális migráció elleni erőfeszítések elősegítése, támogatása.

Fő tevékenység Indikátorok

Az összekötő munkája eredményeképpen az adott projektre vonatkozóan a vízumtanácsadások tervezett száma Magyarország Algíri Külképviseletén, valamint a projekt-partner Románia külképviseletén mintegy 1500. Az ILO feladata, hogy a helyi hatóságokkal, a helyi ILO hálózat tagjaival a kapcsolatot kialakítsa, minőségi továbbfejlesztése keretében az ILO a helyi légitársaságok 120 fő alkalmazottja részére hat alkalmas képzést biztosítson, továbbá 12 két-vagy többoldalú találkozón vegyen részt.  Emellett kéthavonta speciális ILO jelentés megírását várjuk el, illetve 12 alkalommal szakmai utazás megvalósítására kerülne sor a térségben.

Elnyert támogatás

 87 670 123 Ft

 

Kategória: Uniós pályázatok
Írta:
Bővebben...


HELYI KÖZIGAZGATÁSI SZAKEMBERKÉPZÉS 4.

Megvalósítás időtartama

2014. 01. 01 – 2014. 06. 30.

Projekt célja

A projekt célja volt a harmadik országbeli állampolgárok integrációját szolgáló jelenlegi struktúrák fejlesztéséhez történő hozzájárulás a helyi és regionális ügyintézés migráns specifikus dimenziójának erősítése által.

Fő tevékenység Indikátorok

A cél elérése érdekében a projekt keretében megrendezett képzés során migráns specifikus szakmai, jogi, okmányismereti, valamint arab és kínai kultúrkört a középpontba helyező interkulturális információkat nyújtottunk a fővárosi és megyei kormányhivatalok ágazati szakigazgatási szervei olyan munkatársai számára, akik a napi munkavégzésük során gyakran kapcsolatba kerülnek a Magyarország területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokkal.

Elnyert támogatás

 9 852 386 Ft

 

 

INTERKULTURÁLIS KÉPZÉS VIDÉKI ÜGYINTÉZŐK RÉSZÉRE

Megvalósítás időtartama

2013. 01. 01. – 2014. 03. 31.

Projekt célja

A projekt közvetlen célja a Magyarország területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokkal kapcsolatba kerülő vidéki ügyintézők interkulturális képességeinek fejlesztése volt.

Fő tevékenység Indikátorok

A projekt fő elemét adó 2 modulos interkulturális képzés (1. interkulturális tréning, 2. arab és kínai kultúra) eredményeként a vidéki kirendeltségeken összesen 29 olyan ügyintéző dolgozik, akik interkulturális ismeretekkel és kompetenciákkal rendelkeznek. A tavaszi modulról és az őszi modulról is egyaránt a munkatársak 84%-a nyilatkozott úgy, hogy az megfelelt az elvárásainak, és a 29 résztvevőből 27 fő mondta azt, hogy hasznosíthatónak találja a képzések során átadott ismereteket.

A képzés fenntarthatóságának biztosítása érdekében az oktatók által egy Interkulturális kézikönyv került megszerkesztésre, melyet a Hivatal honlapján a teljes állomány számára elérhetővé tettünk.

Elnyert támogatás

 15 026 206 Ft

 

 

INTERKULTURÁLIS ÉS NYELVI KÉPZÉS ÜGYINTÉZŐK RÉSZÉRE

Megvalósítás időtartama

2014. 04. 01. – 2015. 06. 30.

Projekt célja

A projekt közvetlen célja a Magyarország területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokkal kapcsolatba kerülő vidéki ügyintézők interkulturális képességeinek és angol nyelvtudásának fejlesztése.

Fő tevékenység Indikátorok

A projekt fő elemét adó 104 órás, 2 modulos interkulturális képzés (1. interkulturális tréning, 2. arab és kínai kultúra), illetve kiegészítő elemét képező 120 órás angol nyelvi képzés eredményeként a vidéki kirendeltségeken legalább további 30 interkulturális ismeretekkel és kompetenciákkal rendelkező, illetve további 61 angolul beszélő ügyintéző fog dolgozni, akik könnyebben kapcsolatot teremtenek harmadik országbeli állampolgárokkal. Terveink szerint a résztvevők legalább 80%-a munkája során hasznosíthatónak találja a képzések során elsajátított ismereteket.

Elnyert támogatás

 31 750 513 Ft

 

 

MÉDIA KURZUS II.

Megvalósítás időtartama

2013. 01. 01. – 2014. 06. 30.

Projekt célja

A projekt célja volt a pontosan fogalmazott, objektív cikkek, riportok megjelenésének elősegítése a magyar társadalom migrációval, illetve integrációval kapcsolatos társadalmi tudatosságának növelése érdekében.

Fő tevékenység Indikátorok

A projekt fő elemei 86 újságíró, tévés vagy rádiós szakember, médiaiskolás tanuló tréningje a bevándorlási, migrációs alapismeretek elsajátítása érdekében, a média kurzuson résztvevők számára havonta egy sajtóanyag összeállítása, valamint a Hivatal sajtókommunikációjával kapcsolatos vélemények kérdőíves felmérése, megvitatása, ez alapján egy fejlesztési javaslatokat tartalmazó ajánlás megfogalmazása.

Elnyert támogatás

 5 882 175 Ft

 

 

PILÓTA PROJEKT STATISZTIKAI SZAKRENDSZER FEJLESZTÉSÉRE

Megvalósítás időtartama

2013. 04. 01. – 2014. 06. 30.

Projekt célja

A projekt célja volt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal harmadik országbeli állampolgárokról releváns adatokat integráló statisztikai rendszerének (a KEK KH támogatásával történő) fejlesztése, valamint a harmadik országbeli állampolgárokkal kapcsolatos statisztikai célú adatgyűjtésben érintett állami szervek szakértői tevékenységének összehangolása volt.

Fő tevékenység Indikátorok

A projekt keretében egy új statisztikai rendszer fejlesztésére került sor, amely közvetlenül a meglévő szakrendszerekből nyeri az adatokat, így szükséges volt a statisztikai rendszer és a szakrendszerek közötti adatkapcsolat megteremtése is. Figyelemmel arra, hogy a fejlesztés a KEKKH kezelésébe tartozó szakrendszereket is érinti, a szerv partnerként működött közre a projektben. A fejlesztés mellett kéthavonta, összesen 7 alkalommal biztosítottunk lehetőséget egy szakmai fórum keretében a NAV, az OEP, az ONYF, a KSH, az NMH, az EEM, a KEK KH, valamint a Hivatal statisztikai területen dolgozó munkatársai számára az aktuális szakmai kérdések megvitatására.

Elnyert támogatás

 102 304 947 Ft

 

 

HONLAPFEJLESZTÉS A MAGAS SZÍNVONALÚ ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÁS ÉRDEKÉBEN

Megvalósítás időtartama

2012. 10. 01. – 2014. 04. 30.

Projekt célja

A projekt célja volt egy ügyfélbarát, modern honlap létrehozása volt könnyen elérhető információkkal, interaktív felületekkel az ügyfél-hivatal közötti kommunikáció - 21. századi eszközeinek igénybevételével történő - fejlesztése érdekében.

Fő tevékenység Indikátorok

A projekt fő elemeit az ügyféligények felmérése, a Hivatal honlapjának fejlesztése, a honlapon elérhető tartalom ügyfélbaráttá, közérthetővé tétele, a honlap teljes tartalmának két idegen nyelven (EN, DE) történő elérhetővé tétele, valamint a honlap jövőbeni folyamatos frissítését biztosító rendszer kialakítása, megalapozása jelentették.

Elnyert támogatás

 8 615 298 Ft

 

 

 A HIVATAL INFOKOMMUNIKÁCIÓS SZOLGÁLTATÁSAINAK MEGÚJÍTÁSA

Megvalósítás időtartama

2014. 01. 01. – 2015. 06. 30.

Projekt célja

A projekt célja az engedélyezési eljárások és integrációs szolgáltatások hatékonyabbá tételének és harmadik országbeli állampolgárok számára elérhetőbbé tételének elősegítése BÁH Call Center működtetése és a meglévő információs szolgáltatások több nyelven történő elérhetővé tétele által.

Fő tevékenység Indikátorok

A projekt keretében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalban létrehozásra került egy – két fő munkatárssal működő - állandó Call Center, ahová tartózkodási jogosultsággal rendelkező harmadik országbeli állampolgárok az egyes engedélyezési eljárás típusok közötti eligazodás, valamint sikeres társadalmi integrációjuk elősegítése (pl. civil szervezetek aktuális képzési, munkavállalási projektjeiről szóló tájékoztatás)  érdekében felvilágosításért fordulhatnak.

Emellett a Hivatal kirendeltségein kihelyezett 30 db információs panelen az ügyintézéssel kapcsolatos legfrissebb információk ismét hét nyelven (magyar, angol, német, kínai, szerb, orosz, francia) válnak elérhetővé, így segítve a Hivatal ügyfeleinek gördülékenyebb ügyintézését.

Elnyert támogatás

 16 141 237 Ft

 

Kategória: Uniós pályázatok
Írta:
Bővebben...

 

PSZICHO-SZOCIÁLIS SEGÍTSÉGNYÚJTÁS A BALASSAGYARMATI KÖZÖSSÉGI SZÁLLÁSON II.

Megvalósítás időtartama

2013. 03. 01. – 2014. 05. 31.

Projekt célja

A projekt célja volt a visszatérésre vonatkozó minél korábbi tájékoztatás, a felkészítés módjainak és eszközeinek fejlesztése.

Fő tevékenység Indikátorok

A projekt keretében a Közösségi Szálláson tartózkodó célcsoport számára – az előző projektekhez hasonlóan - hazatérés előtti pszicho-szociális asszisztenciát és re-integrációs felkészítő foglalkozásokat biztosítottunk, új elemként jelent meg ugyanakkor az egészségügyi ellátás (pszichiátriai és fogászati ellátás), valamint az élelmiszer (és tartós élelmiszer) kiegészítés biztosítása. Partnerként bevonásra került a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület, aki a szükséges szakmai hátteret biztosította.

Elnyert támogatás

 27 580 600 Ft

 

 

MINŐSÉGFEJLESZTÉS A LÉGI TOLONCOK SORÁN 5.

Megvalósítás időtartama

2013. 02. 16. – 2014. 02. 15.

Projekt célja

A projekt célja volt a származási országba visszatérők zökkenőmentes és hatékony hazautaztatásának biztosítása a hatósági kísérettel végrehajtott légi toloncok minőségfejlesztése által.

Fő tevékenység Indikátorok

A projekt eredményeként mintegy 33 fő kitoloncolási eljárás alatt álló személy hazautaztatása került biztosításra professzionális kísérettel, 2 alkalommal szakorvos bevonásával. A projektben új elemként jelent meg az egyfajta kezdeti reintegrációs támogatás biztosítása az ügyfelek számára. A projektbe bevont személyek mintegy 82 százaléka (27 fő) kiemelten elégedett volt a szolgáltatás színvonalával.

Elnyert támogatás

 17 964 776 Ft

 

 

MINŐSÉGFEJLESZTÉS A LÉGI TOLONCOK SORÁN 6.

Megvalósítás időtartama

2014. 02. 16. – 2015. 06. 30.

Projekt célja

A származási országba visszatérők zökkenőmentes és hatékony hazautaztatásának biztosítása a hatósági kísérettel végrehajtott légi toloncok minőségfejlesztése által.

Fő tevékenység Indikátorok

A projekt eredményeként mintegy 50 fő kitoloncolási eljárás alatt álló személy hazautaztatása lenne biztosított professzionális kísérettel, szükség esetén szakorvos bevonásával (4 alkalommal). Egyfajta kezdeti reintegrációs támogatás kerül biztosításra az ügyfelek számára. A kiutaztatás előfeltételeinek megteremtése érdekében, 3 alkalommal Magyarországon képviselettel nem rendelkező konzulok meghívását tervezzük konzuli interjú lefolytatása céljából.

Elnyert támogatás

 32 629 747 HUF

 

 

TAPASZTALATCSERE SVÉDORSZÁGGAL AZ ÖNKÉNTES HAZATÉRÉS ÖSZTÖNZÉSÉRE

Megvalósítás időtartama

2013.10.01. – 2014.05.30.

Projekt célja

A projekt célja volt az önkéntes hazatérés elősegítése eszközeinek tanulmányozása, különös tekintettel a kommunikációs eszközökre és a kiutaztatásra való felkészítésre, a magyar rendszerbe történő átültetés lehetőségeinek feltérképezése érdekében. Hosszú távon a projekt az önkéntes hazatérés ösztönzését hivatott szolgálni.

Fő tevékenység Indikátorok

A projekt fő eleme volt a Svéd Migrációs Hivatal munkatársaival megvalósított tapasztalatcsere egy tanulmányút keretében. A projekt mellék tevékenységeként biztosítottuk a Hivatal 2 munkatársának részvételét a GDISC Visszatérési Konferencián. A szakértők a kiutazásokat követően egy-egy szakmai jelentést készítettek és megfogalmazták a magyar rendszerre vonatkozó ajánlásaikat. A projekt zárásaként egy szakmai szeminárium megrendezésére került sor a Hivatal, az IOM és a hazai társszervek érintett munkatársainak  részvételével.

Elnyert támogatás

 3 040 658 Ft

 

 

NEMZETKÖZI ORSZÁGINFORMÁCIÓS TAPSZTALATCSERE III. - PAKISZTÁN

Megvalósítás időtartama

2013. 09. 01. – 2014. 01. 31.

Projekt célja

A projekt célja a visszatérés területén tevékenykedő, illetve országinformáció gyűjtésével foglalkozó szakemberek aktív tapasztalatcserén alapuló képzése volt annak érdekében, hogy egyrészt lehetőség nyíljon a Pakisztánba történő hazatéréssel kapcsolatos tagállami gyakorlatok, tapasztalatok megismerésére, a kockázatok feltérképezésére, másrészt időszerű és a hatósági eljárásban is hasznosítható származási országinformációkat biztosítson Pakisztánnal kapcsolatban.

Fő tevékenység Indikátorok

A visszatérésben érintett magyar, valamint nemzetközi szervezetek munkatársai (44 fő) számára meghirdetett 2 napos szemináriumra a Pakisztánba történő hazatérés területén már tapasztalatot szerzett európai országok szakértői kaptak meghívást. A szemináriumot követően készítendő 52 oldalas szakmai összegző tanulmányt legalább további 110 szakember ismerhette meg.

Elnyert támogatás

 10 084 092 Ft

Kategória: Uniós pályázatok
Írta:
Bővebben...

 

Központi projektek

 

SZAKKÉPZÉS MENEKÜLTEKNEK II.

Megvalósítás időtartama

2013. 01. 01. – 2014. 06. 30.

Projekt célja

A projekt célja volt a menekültek, illetve oltalmazottak speciális igényeihez igazított szakképzésekbe történő bevonása az önálló munkaerőpiaci elhelyezkedés lehetőségének megteremtése érdekében.

Fő tevékenység Indikátorok

A projekt sikerességét a motivált, megfelelő alapképességekkel rendelkező résztvevők kiválasztása és 15 fő szakképzésbe történő bevonása garantálta. A résztvevők számára az általuk választott szakmákban szakképzést, és azzal egyidejűleg magyar nyelvoktatást biztosítottunk. A szakképzéseket sikerrel elvégzőket mentor segítette az álláskeresésben. A képzés ideje alatt pénzügyi támogatást nyújtottunk a lemorzsolódási kockázat csökkentése érdekében.

Elnyert támogatás

 39 921 588 Ft

 

 

SZAKKÉPZÉS MENEKÜLTEKNEK III.

Megvalósítás időtartama

2014. 01. 01. – 2015. 06. 30.

Projekt célja

A projekt célja a menekültek, illetve oltalmazottak speciális igényeihez igazított szakképzésekbe történő bevonása, az önálló munkaerőpiaci elhelyezkedés lehetőségének megteremtése érdekében.

Fő tevékenység Indikátorok

A projekt sikerességét a motivált, megfelelő alapképességekkel rendelkező résztvevők kiválasztása és 10 fő szakképzésbe történő bevonása garantálja. A résztvevők számára az általuk választott szakmákban szakképzést, és azzal egyidejűleg magyar nyelvoktatást biztosítunk. A szakképzéseket sikerrel elvégzőket mentor segíti az álláskeresésben. A képzés ideje alatt pénzügyi támogatást nyújtunk a lemorzsolódási kockázat csökkentése érdekében.

Elnyert támogatás

 18 013 373 Ft

 

 

EAC MODULOK FORDÍTÁSA

Megvalósítás időtartama

2012. 11. 01. – 2014. 04. 30.

Projekt célja

A pilóta projekt célja volt az Európai Menekültügyi Tanterv moduljainak magyar nyelvre történő lefordítása, és azokból nemzeti tréningek megtartása. 

Fő tevékenység Indikátorok

A projekt során három EAC modul magyar nyelvre történő fordítását, lektorálását követően került sor a modulokból egy-egy on-line tréning megtartására, majd modulonként két-két személyes tréning lebonyolítására került sor a menekültügyi döntéshozók számára. Ennek eredményeként három EAC modul dokumentációja vált magyar nyelven elérhetővé, továbbá a képzett trénerek által megvalósított tréningek következtében összesen legalább 15 menekültügyi ügyintéző képzése valósult meg.

Elnyert támogatás

 18 987 490 Ft

 

 

EAC MODULOK FORDÍTÁSA II.

Megvalósítás időtartama

2014. 05. 01. – 2015. 06. 30.

Projekt célja

A projekt célja az Európai Menekültügyi Tanterv moduljainak magyar nyelvre történő lefordítása, és azokból nemzeti tréningek megtartása. 

Fő tevékenység Indikátorok

A projekt során két EAC modul magyar nyelvre történő fordítását, lektorálását követően kerül sor a modulokból egy-egy on-line tréning megtartására, majd modulonként két-két személyes tréning lebonyolítására a menekültügyi döntéshozók számára. Ennek eredményeként két EAC modul dokumentációja válik magyar nyelven elérhetővé, továbbá a képzett trénerek által megvalósított tréningek következtében összesen legalább 30 menekültügyi ügyintéző képzése valósul meg.

Elnyert támogatás

 8 400 465 Ft

 

 

SZÁRMAZÁSI ORSZÁGINFORMÁCIÓS ÉS MENEKÜLTÜGYI ELJÁRÁS MINŐSÉGFEJLESZTÉSE II.

Megvalósítás időtartama

2013. 03. 01. – 2015. 02. 28.

Projekt célja

A többéves projekt célja az átfogó országinformációs szolgáltatások, valamint a menekültügyi döntéshozatal minőségének javítása.

Fő tevékenység Indikátorok

A többéves projekt központi elemeit két, nemzetközileg elismert kutatóintézet adatbázisára (STRATFOR, AKE Ltd.) valamint két nemzetközi menekültügyi szakfolyóiratra (Migration News Sheet, International Journal of Refugee Law) történő előfizetés képezi. A Dokumentációs Központ havonta két alkalommal készít egy-egy kompilált, tematikus szakmai jelentést a letöltött anyagokból, a Menekültügyi Igazgatóság, Menedékjogi Osztálya pedig havonta készít tematikus szakmai jelentést az adott időszak menekültügyi szempontból legfontosabb információiból, amelyek megküldésre kerülnek valamennyi érintett hivatali munkatárs, a társszervek és nemzetközi szervezetek érintett szakértői számára. A projekt során összesen két – 2014 februárjában, illetve a projekt megvalósítási időszaka végén 2015 februárjában –, az előfizetések eredményeit bemutató, az információk hasznosságát értékelő szemináriumra kerül sor.

Elnyert támogatás

2012. évi allokáció

 3 872 492 Ft

2013. évi allokáció

 3 921 029 Ft

 

KIVÁLASZTÁSI MISSZIÓ – ÁTTELEPÍTÉSI PROGRAM 2013

Megvalósítás időtartama

2013. 10. 01. – 2013. 12. 31.

Projekt célja

A projekt közvetlen célja volt, hogy a Kormány 210/2013 (VI.19) számú rendelete által a 2013. évre meghatározott maximum 10 fős áttelepítési kvóta alapján megvalósuljon a második magyar áttelepítési program.

Fő tevékenység Indikátorok

A projekt keretében valósult meg a 2013. évi magyar áttelepítési program potenciális kedvezményezettjeinek Ammanban történő meghallgatása egy kiválasztási misszió keretében és a projekt 10 fő kedvezményezettjének a kiválasztása.

Elnyert támogatás

 2 498 967 Ft

 

 

INTEGRÁCIÓS ELŐSEGÍTÉSE – ÁTTELEPÍTÉSI PROGRAM 2013

Megvalósítás időtartama

2013. 12. 01. – 2015. 05. 31.

Projekt célja

A projekt közvetlen célja a 2013. évi magyar nemzeti áttelepítési program keretében az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által felajánlott, a Hivatal által kiválasztott kedvezményezettek áttelepítésének megvalósítása és magyarországi integrációjának elősegítése.

Fő tevékenység Indikátorok

A projekt keretében valósult meg a kedvezményezettek beutaztatása, valamint valósul meg az integrációs program keretében a Metvhr. alapján nyújtható szubvenciókon felüli kiegészítő támogatások (magyar nyelvi képzés, egyszeri lakhatási támogatás, tárgyi beszerzések, szakképzés) biztosítása.

Elnyert támogatás

 14 755 000 Ft

 

 

 

BEFOGADÓ INTÉZMÉNYEK PROJEKTJEI

2014

BEFOGADÓ ÁLLOMÁS BICSKE (DEBRECENI ÉS BICSKEI TELEPHELY)

 

 

KÖZÖS ÉG ALATT

 

Megvalósítás időtartama

2012.10.01. - 2014.06.30.

Projekt célja

Befogadási feltételek fejlesztése

Fő tevékenység

Indikátorok

5 fő szociális asszisztens foglalkoztatása (1 fő közösségi szociális munkás, 1 fő közösségi szociális asszisztens, 2 fő menedékkérő animátor), 90 óra/hó tolmács szolgáltatás nyújtása, 1 fő pedagógus, 1 fő mentor foglalkoztatása, 6 db külső közösségi tér (4 főzési lehetőséggel) kialakítása, 13 db gasztro nap megtartása

Elnyert támogatás

41 462 040 forint

 

HÁTIZSÁK

 

Megvalósítás időtartama

2014. 01.01. - 2015. 02.28.

Projekt célja

Integráció elősegítése

Fő tevékenység

Indikátorok

Az EMA integrációs projektünkben dolgozó kollégák − 2 fő szociális munkás és 2 fő szociális asszisztens − elősegítik az elismert menekültek és oltalmazottak integrációját.

Interkulturális csoportfoglalkozások keretei között háttérinformációval látják el az ügyfeleinket, majd a kiköltözések előmozdítása érdekében a mentoráltakkal albérleti, illetve lakhatási lehetőségeket kutatnak fel.

Továbbá az integrációs projektünk eleme a szabadidő szervezés is. Többek között kirándulásokat szervezünk, a tábor területén kézműves és sportfoglalkozásokat tartunk heti rendszerességgel.

A mentoráltak száma meghaladja a 200 főt, ez 266%-is túlteljesítés a tervezett 75 fővel szemben. Kirándulásokat 5 alkalommal szerveztünk, míg az albérletet találók száma átlépte a 94 főt.

Gyakorlati foglalkoztatásra napi 7 órában a közösségi mosodában kínálunk lehetőséget státuszos bentlakóknak, havi rotációval.

Elnyert támogatás

19 582 420 forint

 

HATÉKONY SEGÍTÉS AZ ELSŐ PERCTŐL

 

Megvalósítás időtartama

2014. 01.01. - 2015. 06.30

Projekt célja

Befogadási feltételek fejlesztése

Fő tevékenység

Indikátorok

Kérelmezők elhelyezésével és ellátásával kapcsolatban 2+4 (Bicske+Debrecen), a projekt kereti között foglalkoztatott kolléga egészíti ki a szociális csoportot. A kollégák 5+2 munkarendben, délelőtt és délután váltják egymást, a hét minden napján.

Az indikátorok a tervezettnek megfelelő ütemben válnak teljesültté.

A szociális ellátásra fordított munkaórák számát 6675 munkaórával, a hivatali munkaidőn kívüli munkaórák számát pedig 2783 órával növeltük a 2014-es évben.

Az ellátott menedékkérők száma Bicske és Debrecen telephelyen átlépte a 10 653 főt.

Elnyert támogatás

18 131 079 forint

 

 SOK NYELVEN EGY HELYEN

 

Megvalósítás időtartama

2014. 07.01. - 2015. 06.30.

Projekt célja

Befogadási feltételek fejlesztése

Fő tevékenység

Indikátorok

1 fő közösségi szociális munkás, 4 fő menedékkérő animátor alkalmazása, 90 óra/hó tolmács szolgáltatás nyújtása

Elnyert támogatás

14 323 559 forint

 

BÉKÉSCSABAI BÁ/MŐBK

 

ÚJ ÉLET HATÁROK NÉLKÜL

 

Megvalósítás időtartama

2013. július 01. - 2015. június 30.

 

Projekt célja

A Befogadó Állomásra érkezők megnyugtatása, az információ hiányból adódó feszültségek csökkentése, fizikai állapotuk javítása.

Fő tevékenység

Indikátorok

Folyamatos szociális asszisztencia jelenléte, internetszoba, konditerem működtetése. Konyhai kisegítők, cukrász, alkalmazása.

Elnyert támogatás

45 155 156 forint

 

 

 

2013

DEBRECENI BEFOGADÓ ÁLLOMÁS

 

 

EGY ALMA, EGY NAP...

Megvalósítás időtartama

2012.01.01. - 2013.06.30.

Projekt célja

Különleges bánásmódot igénylő menedékkérő életminőségének javítása

Fő tevékenység

Indikátorok

Élelem kiegészítés nyújtása 50 fő különleges bánásmódot igénylő menedékkérő számára, 1 fő étkezési tanácsadó foglalkoztatása, 3900 fő részére (adag) élelem kiegészítés nyújtása, 1566 óra étkezési tanácsadás nyújtása

Elnyert támogatás

5 833 850 forint

 

HÍD A MEGÉRTÉSTŐL A SEGÍTÉSIG

 

Megvalósítás időtartama

2012.01.01. - 2013.06.30.

Projekt célja

Befogadási feltételek fejlesztése

Fő tevékenység

Indikátorok

4 fő szociális asszisztens foglalkoztatása (16 óra), 90 óra/hó tolmács szolgáltatás nyújtása

Elnyert támogatás

24 642 240 forint

 

KÖZÖS ÉG ALATT

 

Megvalósítás időtartama

2012.10.01. - 2014.06.30.

Projekt célja

Befogadási feltételek fejlesztése

Fő tevékenység

Indikátorok

5 fő szociális asszisztens foglalkoztatása (1 fő közösségi szociális munkás, 1 fő közösségi szociális asszisztens, 2 fő menedékkérő animátor), 90 óra/hó tolmács szolgáltatás nyújtása, 1 fő pedagógus, 1 fő mentor foglalkoztatása, 6 db külső közösségi tér (4 főzési lehetőséggel) kialakítása, 13 db gasztro nap megtartása

Elnyert támogatás

41 462 040 forint

 

 

BICSKEI BEFOGADÓ ÁLLOMÁS

 

 

KOMPLEX INTEGRÁCIÓS KÉPZÉSEK

 

Megvalósítás időtartama

2012. január 01. - 2013. június 30.

Projekt célja

Menekültek, oltalmazottak hatékony integrációja

Fő tevékenység

Indikátorok

A projekt fő elemei az információátadáson alapuló szociális munka: egyéni és csoportfoglalkozások (kultúrientáció, álláskereső) szabadidős programok, munkaerőpiaci-képzés keretében. A gyerekek hatékony integrációja érdekében külön foglalkozásokat tartunk számukra, szakképzett pedagógus segítette őket a tanulásban. Bicske lakosságát érzékenyítő tevékenység keretében előadásokat tartottunk a Befogadó Állomáson élő menekültekről, tevékenységünkről.

Elnyert támogatás

40 567 150 forint

 

KOMPLEX KÉPZÉSEK GYERMEKEKNEK, FELNŐTTEKNEK

 

 

Megvalósítás időtartama

2012. október 1.  - 2013. szeptember 30.

Projekt célja

Menekültek, oltalmazottak hatékony integrációja

Fő tevékenység

Indikátorok

Betanító - parkgondozó, varró - képzéseket szerveztünk a célcsoport számára, mely nagyobb esélyt biztosít számukra a munkaerő-piacon történő elhelyezkedésre. Belső bölcsődét alakítottunk ki és működtettük, amely biztosította a családos szülők részvételét a magyar nyelvórákon. A fejlesztő foglalkozások révén célunk a gyermekek szociális és nyelvi kompetenciáinak növelése volt. A szociális munkások ismeretbővítő előadásokat, higiéniás és életvezetési tanácsadásokat tartottak a célcsoport számára. Érzékenyítő projektelemként közös sporttevékenységet („FUT A PEST”) rendeztünk a Befogadó Állomáson.

Elnyert támogatás

15 495 766 forint

 

KOMPLEX KÉPZÉSEK GYERMEKEKNEK, FELNŐTTEKNEK

2013. ÉVI ALLOKÁCIÓ

Megvalósítás időtartama

2013. október 1. - 2013. december 31.

Projekt célja

Menekültek, oltalmazottak hatékony integrációja

Fő tevékenység

Indikátorok

Ismeretbővítő előadások, higiéniás és életvezetési tanácsadások tartása a célcsoport számára. Érzékenyítő projektelemként közös sporttevékenység szervezése a Befogadó Állomáson. Belső bölcsőde működtetése, amely biztosítja a családos szülők részvételét a magyar nyelvórákon. A fejlesztő foglalkozások révén célunk a gyermekek szociális és nyelvi kompetenciáinak növelése.

Elnyert támogatás

5 999 626 forint

 

 

BÉKÉSCSABAI BÁ/MŐBK

 

ELSŐ LÉPÉSEK A MÁSODIK ESÉLYÉRT

 

Megvalósítás időtartama

2012. április 1. - 2013. június 30.

 

Projekt célja

A Befogadó Állomásra érkezők megnyugtatása, az információ hiányból adódó feszültségek csökkentése, fizikai állapotuk javítása.

Fő tevékenység

Indikátorok

Folyamatos szociális asszisztencia jelenléte, internetszoba, konditerem működtetése. Konyhai kisegítők, cukrász, karbantartó alkalmazása.

Elnyert támogatás

31 062 571 forint

 

Új ÉLET HATÁROK NÉLKÜL

 

Megvalósítás időtartama

2013. július 01. - 2015. június 30.

 

Projekt célja

A Befogadó Állomásra érkezők megnyugtatása, az információ hiányból adódó feszültségek csökkentése, fizikai állapotuk javítása.

Fő tevékenység

Indikátorok

Folyamatos szociális asszisztencia jelenléte, internetszoba, konditerem működtetése. Konyhai kisegítők, cukrász,  alkalmazása.

Elnyert támogatás

45 155 156 forint

Kategória: Uniós pályázatok
Írta:
Bővebben...

Belügyi alapok
  • Belügyi alapok

     

    Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.

     

    logo mmia pici

     

     

Hirdetmények

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.

HIRDETMENY

OIF logó nagyonnagyonkicsi

Tisztelt Érdeklődő!

 

Tájékoztatjuk, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó új idegenrendészeti jogszabály átmeneti rendelkezései alapján ha Ön Magyarországon a korábbi jogszabály alapján már érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik, az új idegenrendészeti jogszabály szerinti jogcímek valamelyikén kérelmezheti a tartózkodási engedélye kiadását. Felhívjuk a figyelmet, hogy kizárólag tartózkodási engedély kiadása kérelmezhető jelenleg személyesen és az Enter Hungary rendszeren keresztül, függetlenül a meglévő érvényes engedélytől. A tartózkodási engedély meghosszabbítása az átmeneti szabályok szerint nem lehetséges. A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkorábban a tartózkodási engedély lejárta előtt 45 nappal nyújthatja be. Ha 2024. március 1. és április 1. között jár le, a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási engedély érvényességi idejének utolsó napján kell benyújtania.

 

Részletek és további információk ide kattintva érhetőek el : Átmeneti szabályok (gov.hu)

 

 

OK