Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Tartalomjegyzék

Hallgatói mobilitási tartózkodási engedély és hallgatói mobilitási igazolás

JOGOSULTAK KÖRE

Hallgató: olyan harmadik országbeli állampolgár, aki valamely magyarországi felsőoktatási intézménybe felvételt nyert, és akinek Magyarország területére történő beutazását és tartózkodását abból a célból engedélyezik, hogy fő tevékenységként olyan nappali tagozatos tanulmányokat folytasson, amelyek eredményeként Magyarország által elismert felsőfokú képesítést adnak, ideértve a felsőoktatási intézményben olyan oklevelet, bizonyítványt vagy doktori fokozatot, amely a magyar joggal összhangban, az említett oktatást megelőző, előkészítő tanfolyamra vagy a kötelező gyakorlatra is kiterjed.

 

Hallgatói mobilitási tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár hallgató kaphat, aki

·         az Európai Unió más tagállama által kiadott tanulmányi célú engedéllyel rendelkezik, és

·         aki mobilitási intézkedéseket is magában foglaló uniós vagy multilaterális programban, illetve két vagy több felsőoktatási intézmény között létrejött megállapodásban nem érintett, és

·         az első tagállam által kiállított érvényes tanulmányi célú tartózkodási engedéllyel rendelkezik,

amennyiben külön jogszabály szerinti felsőoktatási intézményben kívánja folytatni tanulmányai egy részét.

 

Hallgatói mobilitási igazolást az a harmadik országbeli hallgató kaphat, aki

·         az Európai Unió más tagállama által kiadott tanulmányi célú engedéllyel rendelkezik, és

·         mobilitási intézkedéseket is magában foglaló uniós vagy multilaterális programban, illetve két vagy több felsőoktatási intézmény között létrejött megállapodásban érintett, és

·         az első tagállam által kiállított érvényes tanulmányi célú tartózkodási engedéllyel rendelkezik,

amennyiben a hallgatói mobilitás gyakorlása érdekében az idegenrendészeti hatóságot külön jogszabályban meghatározott értesítési lapon és adattartalommal értesíti a hallgatói mobilitási tervéről, a mobilitás tervezett időtartamáról az azzal kapcsolatos időpontok megjelölésével.

Felhívjuk a kérelmezők figyelmet, hogy az eljárás megindítása előtt tisztázzák a küldő vagy a fogadó oktatási intézménnyel, hogy mobilitási intézkedéseket is magában foglaló uniós vagy multilaterális programban, illetve két vagy több felsőoktatási intézmény között létrejött megállapodásban érintett program keretében érkezik-e Magyarországra, mert ez alapvetően befolyásolja a további eljárás menetét.

A hallgatónak a kérelem benyújtásakor, illetőleg az értesítéssel egyidejűleg igazolnia kell, hogy

·         magyarországi felsőoktatási intézménybe felvételt nyert,

·         tartózkodása teljes időtartamára rendelkezik a lakhatását és megélhetését, valamint a kiutazás költségeit is biztosító anyagi fedezettel,

·         az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy egészségügyi ellátásának költségeit biztosítani tudja,

·         befizette a felsőoktatási intézmény által meghatározott díjakat,

·         Magyarország területén valós lakcímadatot szálláshelyként bejelentett.

 

FOGALOMMAGYARÁZAT

Harmadik országbeli állampolgár

Hontalan

 

A KÉRELEM / ÉRTESÍTÉS BENYÚJTÁSA ÉS AZ ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK

Feltétele: a kitöltött formanyomtatvány, három hónapnál nem régebbi arcfénykép, valamint a kötelező mellékletek benyújtása, illetve az eljárási díj megfizetése.

A kérelem benyújtásakor a biometrikus adatokat tartalmazó tartózkodásra jogosító okmány kiállítása céljából arcképmás készítésére és hat éves kor feletti kérelmező esetén ujjnyomat rögzítésére kerül sor, amelyet a harmadik országbeli állampolgár tűrni köteles.

A hallgatói mobilitási tartózkodási engedély iránti kérelmet, illetőleg a hallgatói mobilitási értesítést az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen regisztrálást követően elektronikus úton vagy az állandó vagy szokásos tartózkodási helye, illetve állampolgársága szerinti országban működő konzuli tisztviselőnél lehet előterjeszteni az első tagállam által kiadott tanulmányi célú tartózkodási engedély érvényességi ideje alatt. A kérelem, vagy az értesítés benyújtásakor a harmadik országbeli állampolgárnak be kell mutatnia érvényes úti okmányát és az első tagállam által kiállított érvényes tartózkodási engedélyét.

Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos részletes tájékoztatást ide kattintva tekintheti meg.

Felhívjuk figyelmét, hogy az elektronikus úton benyújtott kérelem akkor tekinthető a hatósághoz érkezettnek, ha az igazgatási szolgáltatási díj megfizetésre került. Továbbá hallgatói mobilitási tartózkodási engedély esetén szükséges a befogadásról szóló visszaigazolástól számított 15 napon belül megjelenni az illetékes regionális igazgatóság előtt a személyazonosság igazolása, biometrikus adatok és  aláírás minta felvételezése, valamint az okiratok elismerése céljából.

A tartózkodási engedély kiadására irányuló eljárás igazgatási szolgáltatási díja 110 Euró, amelyet a külképviseleten elsősorban EUR-ban vagy más konvertibilis valutában, kivételesen a kérelem előterjesztésének helye szerinti állam törvényes fizetőeszközével kell megfizetni. A tartózkodási engedély kiadására irányuló kérelem eljárási díja a Főigazgatóság ügyindítási elektronikus felületén (Enter Hungary) történő előterjesztés esetén 24.000 Forint. Az eljárás díját elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) útján kell a kérelmezőnek lerónia. A mobilitási igazolás kiadására irányuló eljárás díjmentes.

Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:

Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről

 

A hallgatói mobilitási tartózkodási engedély kérelem és a hallgatói mobilitási értesítés elbírálásának ügyintézési határideje 15 nap, a regionális igazgatóság a hiánytalan mobilitási tartózkodási engedély iránti kérelmet vagy értesítést, annak kézhezvételét követő 30 napon belül bírálja el. Az ügyfél részére a tartózkodási engedély okmányt vagy mobilitási igazolást az eljáró idegenrendészeti hatóság postai úton kézbesíti. A kérelmező a tartózkodási engedély okmányt/mobilitási igazolást az eljáró idegenrendészeti hatóságnál személyesen akkor veheti át, ha igazolja, hogy nincs abban a helyzetben, hogy a tartózkodási engedély okmányt a kézbesítésére megjelölt címen átvegye, azonban ezen körülményeket igazolnia kell.

A hallgatói mobilitási tartózkodási engedély kérelmet elutasító és a hallgatói mobilitási értesítéssel szemben kifogást emelő  döntéssel szemben jogorvoslatnak van helye, mely a közléstől számított 8 napon belül nyújtható be az elsőfokú döntést hozó hatóságnál, illetve a kérelmezés helye szerinti külképviseleten. Abban az esetben, ha a fellebbezés elkésett, az nem a jogosulttól származik, valamint az ügyfél fellebbezésében olyan új tényre hivatkozik, amelyről a döntés meghozatala előtt tudomása volt, illetve a fellebbezést indoklás nélkül nyújtja be, az elsőfokú döntést hozó hatóság a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.  

A fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja külképviseleti előterjesztés esetén  160 Euró, melyet elsősorban Euróban vagy más konvertibilis valutában, kivételesen a kérelem előterjesztésének helye szerinti állam törvényes fizetőeszközével kell megfizetni. Belföldi előterjesztés esetén a fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja 47.000 Forint, melyet elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) vagy banki befizetés (a regionális igazgatóság által rendelkezésre bocsátott csekk) útján kell leróni. A közlemény rovatba szükséges beírni az ügyfél nevét, születési idejét és az ügytípust: „Mobilitási tartózkodási engedély jogorvoslat / Mobilitási értesítés jogorvoslat”.

 

Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:

Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről

 

 

FORMANYOMTATVÁNYOK

A hallgatói mobilitási tartózkodási engedély kérelem benyújtásához a „Tartózkodási engedély iránti kérelem” formanyomtatvány és a 13. számú betétlap kitöltése és kinyomtatása szükséges!

Amennyiben a kérelmezővel együtt utazik útlevelében szereplő kiskorú gyermeke, úgy az „A” betétlap kitöltése is szükséges a kérelemhez.

A hallgatói mobilitási értesítés előterjesztéséhez a „Bejelentő lap hallgatói mobilitás esetén” formanyomtatvány kitöltése szükséges!

 

Microsoft Word formátumú, elektronikusan kitölthető formanyomtatvány:

-          Tartózkodási engedély és 13. számú betétlap és „A" betétlap

-          Bejelentő lap hallgatói mobilitás esetén

-          Tartózkodási okmány pótlása iránti kérelem

-          Tartózkodási okmány cseréje iránti kérelem

 

PDF formátumban letölthető, kézírással kitölthető formanyomtatványok:

-          Tartózkodási engedély és 13. számú betétlap és „A” betétlap

-          Bejelentő lap hallgatói mobilitás esetén

-          Tartózkodási okmány pótlása iránti kérelem

-          Tartózkodási okmány cseréje iránti kérelem

 

KÖTELEZŐ MELLÉKLETEK

TARTÓZKODÁSI CÉLT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

A hallgatói mobilitási tartózkodási engedély kiadásával és a hallgatói mobilitási értesítéssel kapcsolatos eljárásban a tartózkodási cél az alábbiakkal szükséges igazolni:

·        magyarországi felsőoktatási intézménnyel kötött megállapodással,

·        a képzést végző oktatási intézmény felvételi igazolásával

A felsőoktatási intézmény által kirótt díjak befizetése a fogadó intézmény által kiállított igazolással igazolható.

 

A hallgatói mobilitási tartózkodási engedély kiadásával és a hallgatói mobilitási értesítéssel kapcsolatos eljárásban a tartózkodási cél alátámasztására be kell nyújtani továbbá az első tagállam által kiadott tanulmányi célú tartózkodási engedélyt.

 

MAGYARORSZÁGI MEGÉLHETÉST IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

A harmadik országbeli állampolgár a száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel akkor rendelkezik, ha ő maga vagy részére családtagja a rendelkezésére álló jogszerűen megszerzett jövedelemből, illetve vagyonból megélhetése, lakhatása, kiutazása, valamint szükség esetén egészségügyi ellátása költségeit biztosítani tudja.

A hallgatói mobilitási tartózkodási engedély kiadásával és a hallgatói mobilitási értesítéssel kapcsolatos eljárásban a megélhetés különösen az alábbiakkal igazolható:

·        ösztöndíj folyósítására vonatkozó igazolással;

·        bankszámlán elhelyezett pénzösszeggel;

·        egyéb okirattal;

·        amennyiben a harmadik országbeli állampolgár részére a családtagja biztosítja a magyarországi tartózkodás ideje alatt az anyagi fedezetet, a családtagi kapcsolat igazolása szükséges, továbbá az eltartási képesség alátámasztására is mellékelni kell iratot.

 

 

TELJESKÖRŰ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS MEGLÉTÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

A hallgatói mobilitási tartózkodási engedély kiadásával és a hallgatói mobilitási értesítéssel kapcsolatos eljárásban okirattal kell igazolnia, hogy az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül (így különösen a társadalombiztosításról szóló külön törvény, nemzetközi szerződés, vagy külön megállapodás alapján jogosult az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére), vagy egészségügyi ellátásának költségeit a rendelkezésre álló anyagi fedezetből biztosítani tudja.

 

VALÓS MAGYARORSZÁGI LAKCÍMADAT BEJELENTÉSE

A kérelmezőknek illetve a hallgatói mobilitási értesítést benyújtónak az eljárás során valós Magyarországi lakcímadatot kell bejelenteni szálláshelyként a kérelemnyomtatványon. A bejelentéshez külön irat csatolására nincs szükség.

A kiskorú harmadik országbeli állampolgárnak a fentieken túl igazolnia kell, hogy szülője vagy törvényes képviselője magyarországi tartózkodásához – a tervezett tartózkodás időtartamára – hozzájárult. A szülői hozzájárulást teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt, magyar vagy angol nyelvű fordítással ellátott nyilatkozattal lehet igazolni.

A kötelező mellékleteken kívül az eljárás során az idegenrendészeti hatóság a tényállás tisztázása érdekében további okiratok benyújtására is felhívhatja, valamint egyéb eljárási cselekményeket is foganatosíthat! A hiánypótlásra irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő az ügyintézési határidőbe nem számít bele. A kérelmező vagy annak képviselője a kérelem benyújtását követően csatolt iratokat postai vagy elektronikus úton csatolhatja a kérelméhez. Amennyiben a kérelem elektronikus úton került benyújtásra a hiánypótlási felhívás és annak teljesítése is elektronikus úton történik.

 

ÉRVÉNYESSÉGI IDEJE

A hallgatói mobilitási tartózkodási engedély és a hallgatói mobilitási igazolás érvényességi ideje legfeljebb 360 nap.

A mobilitási tartózkodási engedély és a mobilitási igazolás érvényességi idejét úgy kell meghatározni, hogy ne haladja meg az első tagállam által kiadott tartózkodási engedély érvényességi idejét.

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK

A harmadik országbeli állampolgár a szálláshely bejelentésének tényét a szálláshely igazolással igazolja. A szálláshely bejelentésről kapott igazolást a harmadik országbeli állampolgárnak magánál kell tartania és azt meg kell őriznie. A harmadik országbeli állampolgár a szálláshelyének megváltozását köteles három napon belül bejelenteni az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen történő regisztrálást követően elektronikus úton.

• Ha a tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárnak Magyarország területén harmadik országbeli állampolgár gyermeke születik, ennek tényét köteles a következő adatok közlésével bejelenteni:

-         a gyermek törvényben meghatározott természetes személyazonosító adatai; 

-         a gyermek úti okmányának azonosító adatai; 

-         a gyermek szálláshelyének címe vagy lakcíme.

• A harmadik országbeli állampolgár köteles úti okmányának, valamint tartózkodásra jogosító engedélyének elvesztését, eltulajdonítását vagy megsemmisülését az idegenrendészeti hatóságnál (az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság regionális igazgatóságánál, rendőrkapitányságon, vagy külföldi tartózkodás esetén az illetékes magyar külképviseleten) haladéktalanul bejelenteni. A bejelentésről az idegenrendészeti hatóság igazolást állít ki. Az elveszettnek hitt és az erről szóló bejelentés után megtalált úti okmányról az idegenrendészeti hatóságot haladéktalanul értesíteni kell.

• A hallgatói mobilitási tartózkodási engedéllyel, továbbá a hallgatói mobilitási igazolással rendelkező harmadik országbeli állampolgár keresőtevékenységet a szorgalmi időszakban hetente legfeljebb huszonnégy órában, szorgalmi időszakon kívül évente legfeljebb kilencven napon vagy hatvanhat munkanapon végezhet teljes munkaidőben.


Utoljára frissítve:

Ügyintézés
  • Formanyomtatványok

    A program segítségével elektronikusan kitöltheti a formanyomtatványt és leellenőrizheti, hogy minden szükséges mezőt kitöltött-e. A kitöltött formanyomtatványt saját gépére elmentheti és nyomtathatja.A funkció Word 2007-re optimalizált. Amennyiben ilyen programmal nem rendelkezik, a formanyomtatványokat pdf-ben le tudja tölteni a felső menüben található tájékoztatóból.
    Feltöltés alatt

    Kategória:

  • Milyen kérelmet nyújtsak be?









    Magyar állampolgár esetén családtag:
    • a magyar állampolgár házastársa,
    • a magyar állampolgár házastárs kiskorú gyermeke (ideértve az örökbefogadott és nevelt gyermeket is), aki felett a házastárs szülői felügyeleti jogot gyakorol,
    • a kiskorú magyar állampolgár felett szülői felügyeleti joggal rendelkező,szülői felügyeleti jogát gyakorló, a magyar állampolgárral egy háztartásban élő személy;


    EGT állampolgár esetén családtag:
    • az EGT-állampolgár házastársa,
    • az EGT-állampolgár vagy házastársa 21. életévet be nem töltött vagy eltartott leszármazója,
    • az EGT-állampolgár vagy házastársa eltartott felmenője, valamint
    • akinek az eljáró idegenrendészeti hatóság családtagként való beutazását és tartózkodását engedélyezi,
    • az EGT-állampolgár élettársa, amennyiben magyar hatóság vagy az Európai Unió más tagállamának hatósága előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesített,



    A Tanács 2003/109/EK irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról;
    A 2003/109/EK irányelv célja
    • egyfelől, hogy meghatározza a tagállamok által a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállásnak, valamint az ehhez kapcsolódó jogoknak a harmadik országok olyan állampolgárai számára történő megadásának és visszavonásának feltételeit, akik jogszerűen tartózkodnak a tagállam területén,
    • másfelől pedig, hogy szabályozza az ilyen jogállással rendelkező harmadik országbeli állampolgárok számára a tartózkodás feltételeit a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást megadó tagállamtól eltérő tagállamban.





    A „magas szintű képzettséget igénylő munkavállaló”: olyan személy munkavállalása, aki: másvalakinek az irányítása alatt vagy másvalaki számára végzett valódi és tényleges munkavégzés céljából az adott tagállamban munkavállalóként a nemzeti munkajogi jogszabályok és/vagy a nemzeti gyakorlat szerinti védelemben részesül, a jogviszonyra való tekintet nélkül, fizetést kap, és rendelkezik a megfelelő és konkrét kompetenciával, amelyet felsőfokú szakmai képesítés bizonyít.
    A „munkavállaló”: olyan személy munkavállalása, aki: másvalakinek az irányítása alatt vagy másvalaki számára végzett valódi és tényleges munkavégzés céljából az adott tagállamban munkavállalóként a nemzeti munkajogi jogszabályok és/vagy a nemzeti gyakorlat szerinti védelemben részesül, a jogviszonyra való tekintet nélkül, fizetést kap, és rendelkezik a megfelelő és konkrét kompetenciával.





    Tartózkodási engedéllyel rendelkezés esetén kérhető a határozatlan ideig tartózkodás

    A kérdések segítségével 3 percen belül megtudhatja, milyen tartózkodási engedély iránti kérelmet kell benyújtania. A kérdéssor végén a kiválasztott kérelemtípushoz kapcsolódó minden információt megtalál.

    Kérelem célja:



  • Belügyi alapok

     

    Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.

     

    logo mmia pici

     

     

Hirdetmények

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.

HIRDETMENY

 

Tisztelt Ügyfelünk!

Nyújtsa be kérelmét online! 

Kizárólag elektronikus úton benyújtható ügytípusok 2023. január 1-től

 

Dear Client!

Submit your application online!

Case types that can only be submitted electronically from January 1, 2023

 

 

 gomb2student_kicsigomb.jpg

 

OK