EASO Sajtóközlemény

      

 

 

PR 13/2015

2015. július 8.

 

Az EASO éves jelentése az EU menekültügyi helyzetéről

 

Az EASO ma adta ki évenkénti referenciajelentését: a 2014-es éves jelentést az Európai Unió menekültügyi helyzetéről. A jelentés célja, hogy átfogó képet adjon a menekültügy helyzetéről az EU+ országaiban (az uniós tagállamok, Norvégia és Svájc): ennek érdekében megvizsgálja az EU-hoz benyújtott, nemzetközi védelem iránti kérelmeket, elemzi a kérelmekre és a határozatokra vonatkozó adatokat, és külön figyelmet fordít a nemzetközi védelmet kérők leggyakoribb származási országainak némelyikére.

 

2014-ben az EU+ országaiban több mint 660 000 nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, ami az uniós szintű adatgyűjtés 2008-as megkezdése óta a legmagasabb szám. A nyilvántartásba vett menedékkérők között a legnagyobb számban Szíria, a nyugat-balkáni országok (együttvéve) és Eritrea állampolgárai képviseltették magukat. A legfőbb fogadó országok Németország, Svédország, Olaszország, Franciaország és Magyarország voltak. 2014 végére több mint 500 000[1] ember várta a menedékjog iránti kérelméről szóló határozatot az EU+ országaiban; a függőben lévő kérelmek mennyisége 2013-hoz képest +37%-kal nőtt. A nyugat-balkáni országok állampolgáraitól beérkezett kérelmek száma elérte a 110 000-et, és ezen belül jelentős volt a Szerbiából és Koszovóból benyújtottak aránya. Az EU+ számára az egyik legnagyobb kihívást 2014-ben a Szíriában fennálló válság jelentette, mivel a szíriai állampolgároktól érkező kérelmek száma meghaladta a 128 000-et. Afganisztán tavaly is a kérelmezők egyik fő származási országa maradt; a 2014. évre eső 42 745 kérelem 2013-hoz képest 53%-os növekedést jelentett. Ugyancsak Afganisztánhoz tartozott az EU+ országaiban menedéket kérő, kísérő nélküli kiskorúak legmagasabb aránya (6155 fő). Több mint 14 000 ukrán kérelmező volt, ami a 2013. évhez képest tizenháromszoros növekedést mutat.

A jelentés 2014 legfontosabb menekültügyi vonatkozású fejleményeit is megvizsgálja: idetartozik a földközi-tengeri akció-munkacsoport, a tagállamok befogadási kapacitásai, a nemzeti menekültügyi rendszerek fejleményei és az EASO támogatása. Az EASO többek között folytatta a Görögországnak, Olaszországnak, Bulgáriának és Ciprusnak nyújtott operatív támogatást, sikeresen lebonyolított több kísérleti közös feldolgozási projektet és az illegális migránsok segítése tárgyában Máltával és Olaszországgal indított projektet. Az EASO több mint 2800 menekültügyi és befogadási tisztviselő részére biztosított képzést. Az EASO külügyi dimenziójához tartozó tevékenységeiben több állam is részt vett, köztük Törökország, Szerbia, Jordánia, Marokkó és Tunézia. Az EASO emellett új statisztikai adatgyűjtést indított a korai előrejelző és készültségi rendszere (EPS) keretében, amely az Eurostattól rendelkezésre álló információk kiegészítéseként havi szinten fogadja az összes EU+ állam adatközlését.

A 2015-re vonatkozó legfrissebb számadatok azt mutatják, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmek száma tovább emelkedik. Az idei év első 5 hónapjában az előző év ugyanezen időszakával összehasonlítva 68%-kal nőtt a nemzetközi védelem iránti kérelmek száma az EU+ országaiban. Ehhez az is hozzátartozik, hogy 2014-ben 43%-kal emelkedett a kérelmek száma 2013-hoz képest. Úgy tűnik, hogy 2015-ben új tendenciák kezdtek megjelenni. 2015. márciusig nagyon magas volt a koszovói menedékkérők száma. 2015. január és május között Koszovó volt az EU+ országaiban nyilvántartásba vett kérelmezők legfőbb származási országa, Szíriát is megelőzve. Ez annak ellenére alakult így, hogy a szíriai kérelmezők száma magasabb volt a 2014. év ugyanezen időszakában feljegyzettnél. Az elmúlt hónapokban jelentősen emelkedett az afgán kérelmezők száma is. Az EU+ országaiban 2015. január óta jelentősen emelkedett azoknak a kérelmezőknek a száma is, akik kísérő nélküli kiskorúnak vallják magukat. Leggyakrabban Afganisztánból, Eritreából, Szíriából és Szomáliából származtak, és legnagyobbrészt Svédország, Ausztria, Németország és Olaszország fogadta őket.

További felvilágosításért az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatalnál forduljon Jean-Pierre Schembri úrhoz az alábbi e-mail címen: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

A jelentés fő megállapításait tartalmazó magyar nyelvű dokumentumot itt találja.

A jelentés teljes szövegét itt olvashatja el, angol nyelven.

A jelentés elkészítéséről szóló videót itt találja.

 



[1] Ez a szám a fellebbezéseket is tartalmazza.

Home Affairs funds
  • Home Affairs funds

     

    For further information on the projects implemented by the National Directorate-General for Aliens Policing and co-financed by the Home Affairs Funds of the European Union please click here.

     

     

    logo mmia picien

     

ANNOUNCEMENTS

As it was specified by law the official decisions, which procedures started after 1 November 2005, are announced on the website of the Office of Immigration and Nationality. If there is no result with the provided data in the search engine below, please click on the HIRDETMENY link, and repeat the search on the interface that appears.

HIRDETMENY

OIF logó nagyonnagyonkicsi

Dear Clients and Visitors,

 

Please be informed that you may request the issuance of your residence permit under transitional provisions of the new aliens policing legislation on the admission and residence of third-country nationals for one of the legal titles as per the new aliens policing legislation if you are a holder of a valid residence permit under the previous legislation. Please note that only applications for the issuance of a residence permit may be submitted in person or via the Enter Hungary system. The extension of a residence permit is not allowed under the transitional rules. An application for the issuance of a residence permit may be submitted 45 days before the date of expiry of the residence permit the soonest. In case of residence permits expiring between 1 March 2024 and 1 April 2024, an application for the issuance of a residence permit is to be submitted the latest on the last day within the validity period of the residence permit concerned.   

 

For further information in detail, please click on the link below: Transitional provisions concerning the entry into force of Act XC of 2023 on the general rules for the entry and residence of third-country nationals (gov.hu)

OK