Nyílt pályázati felhívás arab, kínai ügyfelekkel való esetkezelés alapvető szabályai című előadások megtartására

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) az Európai Integrációs Alap 2013. évi allokációjának terhére, a „Helyi közigazgatási szakemberképzés 4.” című, EIA/2013/3.7.4. számú projektje keretében a megyei és fővárosi kormányhivatalok ügyintézői részére négy alkalommal migráns specifikus képzést szervez Budapesten.

A négy képzési alkalom során – a bevándorlók jogai és kötelezettségeiről szóló előadások, valamint az okmányismereti tréning mellett – az arab és kínai kultúra, társadalmi alapismeretek, vallás vonatkozásában is ismereteket kívánunk nyújtani a résztvevők részére, különös tekintettel az arab és kínai ügyfelekkel való esetkezelés alapvető szabályaira, konfliktuskezelésre.

A nyílt pályázati felhívás az alábbi linken érhető el: Nyílt pályázati felhívás

Home Affairs funds
  • Home Affairs funds

     

    For further information on the projects implemented by the National Directorate-General for Aliens Policing and co-financed by the Home Affairs Funds of the European Union please click here.

     

     

    logo mmia picien

     

ANNOUNCEMENTS

As it was specified by law the official decisions, which procedures started after 1 November 2005, are announced on the website of the Office of Immigration and Nationality. If there is no result with the provided data in the search engine below, please click on the HIRDETMENY link, and repeat the search on the interface that appears.

HIRDETMENY

OIF logó nagyonnagyonkicsi

 

 

NATIONAL DIRECTORATE-GENERAL FOR ALIENS POLICING

OK