A befogadó állomás és közösségi szállás
A befogadó állomás és közösségi szállás a Menekültügyi Igazgatóság, Befogadó Intézmények Szakmai Irányító Osztályának irányítása alatt álló, teljes jogkörrel rendelkező szervezeti egység. A Menekültügyi Igazgatóságot vezető, főosztályvezető besorolású igazgató, akit akadályoztatása esetén a Befogadó Intézmények Szakmai Irányító Osztályának vezetője helyettesít. A befogadó állomás és közösségi szállás telephelyeinek vezetését a Befogadó Intézményeket Működtető Osztály vezetője látja el. A befogadó állomás szakmai feladatait a Menekültügyi Igazgatóság, Befogadó Intézmények Szakmai Irányító Osztályának szakmai felügyelete mellett látja el.
A befogadó állomás és közösségi szállás feladat- és hatáskörében:
a) az elismerésüket kérők, a menekültek, oltalmazottak, menedékesek és befogadottak számára a vonatkozó jogszabályban meghatározottak szerint szállást és ellátást nyújt;
b) teljesíti a jogszabályokban meghatározott tájékoztatási kötelezettségét, valamint az ellátottakat érintően a jogszabály és a Főigazgatóság által előírt adatszolgáltatási kötelezettségeit;
c) az állomáson elhelyezett személyek jogosultságainak biztosítása, valamint a jogszabályokban meghatározott ellátásra és támogatásra való jogosultság megállapítása céljából vezeti a jogszabályban előírt nyilvántartást;
d) a Főigazgatóság által meghatározottak szerint biztosítja a hatósági eljárás lefolytatásához szükséges rendezett körülményeket;
e) együttműködik a menekültellátásban résztvevő, illetve szerepet vállaló települési önkormányzatokkal, társadalmi szervezetekkel és egyházakkal, továbbá – törvényben meghatározott feladatok ellátása érdekében – a rendvédelmi szervekkel és a nemzetbiztonsági szolgálatokkal.
f) gondoskodik az elhelyezettek egészségügyi hatóság által előírt egészségügyi szűrésének, valamint egészségügyi alapellátásának megszervezéséről;
g) szervezi a szabadidő hatékony eltöltését;
h) közös használatú, így különösen a vallásgyakorlás célját szolgáló helyiséget biztosít;
i) végrehajtja a menekültek, oltalmazottak integrációját elősegítő programokból és intézkedésekből a befogadó állomásra háruló feladatokat;
j) elősegíti az önkéntes hazatérést, illetve a harmadik országba távozást;
k) Tájékoztatást nyújt az elhelyezettek napi problémáinak megoldásához, életvezetési tanácsadást végez, valamint a szükséges mértékben elősegíti a kiskorú köznevelésben történő részvételét.
A nemzetközi védelemben részesített személy az elismerést követően legfeljebb 30 napig tartózkodhat a befogadó intézményben.
Nyitott befogadó intézmény a Vámosszabadi Befogadó Állomás és a Balassagyarmati Közösségi Szállás.