Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Tartalomjegyzék

Nemzeti vízum és nemzeti tartózkodási engedély

JOGOSULTAK KÖRE

Nemzeti vízumot, illetve nemzeti tartózkodási engedélyt az a nemzetközi szerződésben meghatározott harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki

·         a magyar nyelv megőrzése, ápolása,

·         a kulturális, nemzeti önazonosság megőrzése,

·         államilag elismert közép- vagy felsőfokú oktatásban való részvételen kívül oktatás, illetve tanulmányokkal összefüggő ismeretek gyarapítása,

·         a családegyesítést kivéve, családi kapcsolatok erősítése érdekében kíván Magyarország területén tartózkodni.

Nemzeti tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki rendelkezik érvényes nemzeti vízummal.

Nemzeti vízum és nemzeti tartózkodási engedély iránti kérelem előterjesztésére nemzetközi szerződés alapján ukrán és szerb állampolgárok jogosultak

 

FOGALOMMAGYARÁZAT

Harmadik országbeli állampolgár

Hontalan

Nemzeti vízum

 

A KÉRELEM BENYÚJTÁSA ÉS AZ ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK

Feltétele: a kitöltött formanyomtatvány, valamint a kötelező mellékletek benyújtása, illetve az eljárási díj megfizetése

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kérelem előterjesztésekor a hatóság előtt személyesen meg kell jelenni, kivéve, ha a külföldi a megjelenésre egészségi állapota miatt képtelen.

A korlátozottan cselekvőképes vagy a cselekvőképtelen kiskorú kérelmező helyett a kérelmet a kérelmező törvényes képviselője nyújtja be. Amennyiben a kiskorú ügyfél a kérelem benyújtásakor a hatodik életévét betöltötte, a kérelem benyújtásakor meg kell jelennie. A kiskorú idegenrendészeti hatóság előtti személyes megjelenéséről törvényes képviselője gondoskodik.

A kiskorú harmadik országbeli állampolgárnak igazolnia kell, hogy szülője vagy törvényes képviselője magyarországi tartózkodásához – a tervezett tartózkodás időtartamára – hozzájárult.

A szülői hozzájárulást teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba kell foglalni, valamint magyar vagy angol nyelvű fordítással ellátni.A szerb állampolgárok nemzeti vízum iránti kérelmüket Belgrádban vagy Szabadkán található magyar külképviseleten, az ukrán állampolgárok pedig Kijevben, Ungváron és Beregszászon található magyar külképviseleten nyújthatják be.

A vízumkérelmet formanyomtatványon, díjmentesen lehet benyújtani. A nemzeti vízum kérelem ügyében az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság 15 napon belül dönt.

A nemzeti vízum iránti kérelem elutasítása, illetve a vízum visszavonása tárgyában hozott határozat ellen fellebbezésnek nincs helye.

 

Nemzeti tartózkodási engedély iránti kérelem

A nemzeti vízummal rendelkező személyek a beutazásukat követően külön kérelem beadása nélkül, díjmentesen, a vízumbélyegen feltüntetett megjegyzésnek megfelelően az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság regionális igazgatóságai által kiadott tartózkodási engedélyre jogosultak.

A nemzeti vízummal beutazó személynek az első beutazását követő 90 napon belül, de legkésőbb a nemzeti vízum érvényességi idejének lejártát megelőző 30 nappal kell a tartózkodás helye szerint illetékes regionális igazgatóságon személyesen megjelennie a tartózkodási engedély okmány kiállítása céljából.

A kérelem benyújtásakor a biometrikus adatokat tartalmazó tartózkodásra jogosító okmány kiállítása céljából arcképmás készítésére és hat éves kor feletti kérelmező esetén ujjnyomat rögzítésére kerül sor, amelyet a harmadik országbeli állampolgár tűrni köteles.

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság regionális igazgatóságának illetékes kirendeltsége a nemzeti tartózkodási engedélyt soron kívül kiadja.

A nemzeti tartózkodási engedély kiállítása első alkalommal díjmentesen történik.

A tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási jogosultság lejártát megelőzően 30 nappal a szálláshely szerinti illetékes regionális igazgatóságnál az okiratok egyidejű csatolásával, személyesen vagy az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen regisztrálást követően elektronikus úton szükséges benyújtani. Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos részletes tájékoztatást ide kattintva tekintheti meg szükséges benyújtani. A kérelem benyújtásakor az érvényes úti okmányt be kell mutatni.

 

A tartózkodási engedély meghosszabbítására irányuló kérelem igazgatási szolgáltatási díja személyes megjelenéssel történő előterjesztés (ügyfélszolgálaton) esetén 35.000 Forint. A tartózkodási engedély meghosszabbítására irányuló kérelem eljárási díja a Főigazgatóság ügyindítási elektronikus felületén (Enter Hungary) történő előterjesztés esetén 23.000 Forint.

 

Az eljárás díját elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) vagy banki befizetés (a regionális igazgatóság által rendelkezésre bocsátott csekk) formájában kell a kérelmezőnek lerónia. A sárga csekk esetében a közlemény rovatba szükséges beírni az ügyfél nevét, születési idejét és az ügytípust: „Tartózkodási engedély kérelem”.  

 

Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:

Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről

 

A tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelemről a regionális igazgatóság 21 napon belül dönt. A kérelmező részére a tartózkodási engedély okmányt az eljáró idegenrendészeti hatóság postai úton kézbesíti. A kérelmező a tartózkodási engedély okmányt az eljáró idegenrendészeti hatóságnál személyesen átveheti, ha igazolja, hogy nincs abban a helyzetben, hogy a tartózkodási engedély okmányt a kézbesítésére megjelölt címen átvegye, azonban ezen körülményeket igazolnia kell. Az elutasító döntéssel szemben jogorvoslatnak van helye, mely a közléstől számított 8 napon belül nyújtható be az elsőfokú döntést hozó hatóságnál. Abban az esetben, ha a fellebbezés elkésett, az nem a jogosulttól származik, valamint az ügyfél fellebbezésében olyan új tényre hivatkozik, amelyről a döntés meghozatala előtt tudomása volt, illetve a fellebbezést indoklás nélkül nyújtja be, az elsőfokú döntést hozó hatóság a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. A fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja a regionális igazgatóságok előtt 2022. január 22. napját megelőzően indult eljárásokban hozott elsőfokú döntés esetén 5.500 Forint. A 2022. január 22. napján vagy azt követően indult eljárásokban hozott elsőfokú döntés esetén a fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja 47.000 Forint., melyet elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) vagy banki befizetés (a regionális igazgatóság által rendelkezésre bocsátott csekk) útján kell leróni. A közlemény rovatba szükséges beírni az ügyfél nevét, születési idejét és az ügytípust: „Tartózkodási engedély jogorvoslat”.

 

Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:

Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről

 

FORMANYOMTATVÁNYOK

A kérelem benyújtásához a „Tartózkodási engedély iránti kérelem” formanyomtatvány és a 10. számú betétlap kitöltése és kinyomtatása szükséges!

Amennyiben a kérelmezővel együtt utazik útlevelében szereplő kiskorú gyermeke, úgy az „A” betétlap kitöltése is szükséges a kérelemhez.

 

Microsoft Word formátumú, elektronikusan kitölthető formanyomtatvány:

-          Tartózkodási engedély iránti kérelem és 10. számú betétlap

-          Tartózkodási okmány pótlása iránti kérelem

-          Tartózkodási okmány cseréje iránti kérelem

 

PDF formátumban letölthető, kézírással kitölthető formanyomtatványok:

-          Tartózkodási engedély iránti kérelem és 10. számú betétlap

-          Tartózkodási okmány pótlása iránti kérelem

-          Tartózkodási okmány cseréje iránti kérelem

 

KÖTELEZŐ MELLÉKLETEK

TARTÓZKODÁSI CÉLT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

• ha a beutazás célja a családi kapcsolatok erősítése, a családi kapcsolat annak igazolására alkalmas okirattal (pl. anyakönyvi kivonat) igazolható;
• ha a beutazás célja tanulmányok folytatása, a tartózkodási cél az oktatási intézmény felvételi igazolásával igazolható;
• a magyar nyelv megőrzésével, ápolásával vagy kulturális, nemzeti önazonosság megőrzésével indokolt vízumkérelem esetén a kérelmező a magyar nyelv megfelelő ismeretéről, illetve a magyar kultúrához való kötődéséről a magyar nyelvű vízumkérdőív kitöltése, illetve a személyes interjú során ad számot, bemutatja magyarigazolványát, vagy igazolja tagságát valamely, a magyar kultúra ápolásával foglalkozó szervezetben.

 

MAGYARORSZÁGI MEGÉLHETÉST IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

A harmadik országbeli állampolgár a száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel akkor rendelkezik, ha ő maga vagy részére családtagja a rendelkezésére álló jogszerűen megszerzett jövedelemből, illetve vagyonból megélhetése, lakhatása, kiutazása, valamint szükség esetén egészségügyi ellátása költségeit biztosítani tudja.

A megélhetés különösen az alábbiakkal igazolható:

• bankszámlán elhelyezett pénzösszeggel;
• külföldről folyósított rendszeres jövedelemről szóló munkáltatói és/vagy adóhatósági igazolással;
• egyéb okirattal.

 

MAGYARORSZÁGI SZÁLLÁSHELY MEGLÉTÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

Magyarországi szálláshelyként az ingatlan – nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott ingatlan, más lakhatásra alkalmas ingatlan (minimum 6 m2 lakóterület/fő) vagy jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő kereskedelmi vagy egyéb szálláshely fogadható el.

A magyarországi szálláshely megléte igazolható:

• lakásbérleti jogviszonyt igazoló lakásbérleti szerződéssel;
• szívességi lakáshasználatról szóló okirattal;
• a lakás tulajdonjogát igazoló okirattal, 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolattal;
• hatósági hozzájárulással ellátott érvényes meghívólevéllel;
• lefoglalt és kifizetett szálláshely meglétét igazoló okirattal;
• a Magyarország területén tartózkodási vízummal vagy tartózkodási engedéllyel, bevándorolt vagy letelepedett jogállással, külön törvény szerint tartózkodási kártyával vagy állandó tartózkodási kártyával rendelkező, illetve menekültként elismert családtag közjegyzői okiratba foglalt, a kérelmező lakhatását biztosító nyilatkozatával vagy
• ingatlan adásvételi szerződéssel és az ingatlanszerzést engedélyező illetékes fővárosi vagy megyei kormányhivatal határozatának másolatával;
• egyéb okirattal.

 

TELJESKÖRŰ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS MEGLÉTÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

A tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtásakor okirattal kell igazolnia, hogy az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül (így különösen a társadalombiztosításról szóló külön törvény, nemzetközi szerződés, vagy külön megállapodás alapján jogosult az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére), vagy egészségügyi ellátásának költségeit a rendelkezésre álló anyagi fedezetből biztosítani tudja.

 

A KIUTAZÁS FELTÉTELEIT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

A kiutazás feltételei igazolhatók:

• érvényes útlevéllel vagy a harmadik országbeli állampolgár általa megjelölt országba történő beutazáshoz vagy a kiindulási országba történő visszautazáshoz szükséges engedélyekkel,
• és érvényes menetjeggyel, illetve annak megvásárlásához szükséges anyagi eszközökkel vagy a külföldi jogszerű használatában lévő közlekedési eszközzel

A harmadik országbeli állampolgár a kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozni köteles arra vonatkozóan, hogy a kérelem elutasítása esetén vállalja-e az Európai Unió tagállamainak területéről történő önkéntes távozást.

A kötelező mellékleteken kívül az eljárás során az idegenrendészeti hatóság a tényállás tisztázása érdekében további okiratok benyújtására is felhívhatja, valamint egyéb eljárási cselekményt is foganatosíthat. A hiánypótlásra irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő az ügyintézési határidőbe nem számít bele.

A kérelmező vagy annak képviselője a kérelem benyújtását követően csatolt iratokat postai vagy elektronikus úton csatolhatja a kérelméhez. Amennyiben a kérelem elektronikus úton került benyújtásra a hiánypótlási felhívás és annak teljesítése is elektronikus úton történik.

 

ÉRVÉNYESSÉGI IDEJE

A nemzeti vízum érvényességi ideje legfeljebb 5 év.

A nemzeti tartózkodási engedély érvényességi ideje legfeljebb 5 év, amely alkalmanként legfeljebb öt évvel meghosszabbítható.

A nemzeti vízum és a tartózkodási engedély érvényességi idejének meghatározásakor figyelemmel kell lenni az útlevél érvényességi idejére is. A tartózkodás időtartamát úgy kell meghatározni, hogy az úti okmánynak a tartózkodás engedélyezett időtartamán felül legalább még 3 hónapig érvényesnek kell lennie.

 

KAPCSOLÓDÓ JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK

• A schengeni tagállamok területén az érvényes tartózkodási engedély birtokában száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó időtartamú vízummentes beutazásra és tartózkodásra jogosult.

• Felhívjuk a figyelmét, hogy a nemzeti tartózkodási vízum és a nemzeti tartózkodási engedély keresőtevékenység folytatására, tanulmányi vagy más tudományos továbbképzési célú tartózkodásra nem jogosít. Ha Ön keresőtevékenységet kíván folytatni, illetőleg felvételt nyert közép-, illetve felsőfokú képzésre, az új tartózkodási céljának megfelelő tartózkodási engedélyt kell kérnie az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnak a szálláshelye szerint illetékes regionális igazgatóságán.

• A harmadik országbeli állampolgár a szálláshely bejelentésének tényét a bejelentőlap második példányával igazolja. A szálláshely bejelentésről kapott igazoló szelvényt a harmadik országbeli állampolgárnak magánál kell tartania és azt meg kell őriznie. A harmadik országbeli állampolgár a szálláshelyének megváltozását köteles három napon belül bejelenteni az új szálláshely szerint illetékes regionális igazgatóságon.

• Ha a tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárnak Magyarország területén harmadik országbeli állampolgár gyermeke születik, ennek tényét köteles a következő adatok közlésével bejelenteni:
- a gyermek törvényben meghatározott természetes személyazonosító adatai;
- a gyermek úti okmányának azonosító adatai;
- a gyermek szálláshelyének címe vagy lakcíme.

• A harmadik országbeli állampolgár köteles úti okmányának, valamint tartózkodásra jogosító engedélyének elvesztését, eltulajdonítását vagy megsemmisülését az idegenrendészeti hatóságnál (az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság regionális igazgatóságánál, a rendőrkapitányságon, valamint külföldi tartózkodás esetén az illetékes külképviseleten) haladéktalanul bejelenteni. A bejelentésről az idegenrendészeti hatóság igazolást állít ki. Az elveszettnek hitt és az erről szóló bejelentés után megtalált úti okmányról az idegenrendészeti hatóságot haladéktalanul értesíteni kell.

 

Utoljára frissítve:

Belügyi alapok
  • Belügyi alapok

     

    Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.

     

    logo mmia pici

     

     

Hirdetmények

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.

HIRDETMENY

OIF logó nagyonnagyonkicsi

Tisztelt Érdeklődő!

 

Tájékoztatjuk, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó új idegenrendészeti jogszabály átmeneti rendelkezései alapján ha Ön Magyarországon a korábbi jogszabály alapján már érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik, az új idegenrendészeti jogszabály szerinti jogcímek valamelyikén kérelmezheti a tartózkodási engedélye kiadását. Felhívjuk a figyelmet, hogy kizárólag tartózkodási engedély kiadása kérelmezhető jelenleg személyesen és az Enter Hungary rendszeren keresztül, függetlenül a meglévő érvényes engedélytől. A tartózkodási engedély meghosszabbítása az átmeneti szabályok szerint nem lehetséges. A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkorábban a tartózkodási engedély lejárta előtt 45 nappal nyújthatja be. Ha 2024. március 1. és április 1. között jár le, a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási engedély érvényességi idejének utolsó napján kell benyújtania.

 

Részletek és további információk ide kattintva érhetőek el : Átmeneti szabályok (gov.hu)

 

 

OK