-
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A 2004 évi Európai Menekültügyi Alapból származó pénzeszközökre 2004. 08. 30. 10.00 óra határidővel benyújtott pályázatok eredményei a következőképpen alakultak.
(A pályázatok az Értékelő Bizottság által adott pontszámok szerint rangsorolva, egyenlő pontszám esetén a szervezetek neveinek ABC sorrendjében kerültek feltüntetésre.)
NYERTES PÁLYÁZATOK
1. Pályázat címe: Minikonyha sarok kialakítása a 104-es sz. szállóépület lakószobáiban
Pályázó neve: BM BÁH Menekülteket Befogadó Állomás, Debrecen
Igényelt támogatási összeg: 63.584 EUR (azaz 15 904 823 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 63.584 EUR (azaz hatvanháromezer-ötszáznyolcvannégy Euró)
Elért pontszám: 56 pont
2. Pályázat címe: Menekült Média Stúdió létrehozása és működtetése
Pályázó neve: BM BÁH Menekülteket Befogadó Állomás, Debrecen
Igényelt támogatási összeg: 31.036 EUR (azaz 7 763 175 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 31.036 EUR (azaz harmincegyezer-harminchat Euró)
Elért pontszám: 55 pont
3. Pályázat címe: Önellátási lehetőségek biztosítása
Pályázó neve: BM BÁH Menekülteket Befogadó Állomás, Bicske
Igényelt támogatási összeg: 9.015,77 EUR (azaz 2 246 550 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 9.015,77 EUR (azaz kilencezer-tizenöt egész hetvenhét század Euró)
Elért pontszám: 54 pont
4. Pályázat címe: "Játszani is engedd"
Pályázó neve: BM BÁH Menekülteket Befogadó Állomás, Bicske
Igényelt támogatási összeg: 8 971,83 EUR (azaz 2 235.600 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 8 971,83 EUR (azaz nyolcezer-kilencszázhetvenegy egész nyolcvanhárom század Euró)
Elért pontszám: 53 pont
5. Pályázat címe: Internet szoba és közösségi klub működtetése a befogadó állomáson lakók részére
Pályázó neve: BM BÁH Menekülteket Befogadó Állomása, Békéscsaba
Igényelt támogatási összeg: 13 252 EUR (azaz 3 315 000 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 13 252 EUR (azaz tizenháromezer-kettőszázötvenkettő Euró) (3 315 000 Ft)
Elért pontszám: 52 pont
6. Pályázat címe: Bántalmazást, kínzást átélt, PTSD szindrómás menedékkérők életminőségének javítása
Pályázó neve: Cordelia Alapítvány a Szervezett Erőszak Áldozataiért
Igényelt támogatási összeg: 80 124,13 EUR (azaz 20 042 250 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 74 127,49 EUR (azaz hetvennégyezer-százhuszonhét egész negyvenkilenc század Euró) (18 542 250 Ft) Elért pontszám: 51 pont
7. Pályázat címe: Mosoda kialakítása
Pályázó neve: BM BÁH Menekülteket Befogadó Állomása, Bicske
Igényelt támogatási összeg: 24 776,07 EUR (azaz 6 173 700 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 24 776,07 EUR (azaz huszonnégyezer-hétszázhetvenhat egész hét század Euró) (6 173 700 Ft)
Elért pontszám: 49 pont
8. Pályázat címe: Önkéntes Hazatérő és Információs Program
Pályázó neve: Nemzetközi Migrációs Szervezet budapesti regionális irodája (IOM)
Igényelt támogatási összeg: 119 756,54 EUR (azaz 29 955 900 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 106 483,97 EUR (azaz százhatezer-négyszáznyolcvanhárom egész kilencvenhét század Euró) (26 635 900 Ft)
Elért pontszám: 48 pont
9. Pályázat címe: Jogi Segítségnyújtás Nemzetközi Védelemre Szorulóknak
Pályázó neve: Magyar Helsinki Bizottság
Igényelt támogatási összeg: 54 716,36 EUR (azaz 13 686 750 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 46 848,76 EUR (azaz negyvenhatezer-nyolcszáznegyvennyolc egész hetvenhat század Euró) (11 718 750 Ft)
Elért pontszám: 47 pont
10. Pályázat címe: "First tea"
Pályázó neve: BM BÁH Menekülteket Befogadó Állomás, Bicske
Igényelt támogatási összeg: 29.832,65 EUR (azaz 7 433 700 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 16 288,23 EUR (azaz tizenhatezer-kettőszáznyolcvannyolc egész huszonhárom század Euró) (4 058 700 Ft)
Elért pontszám: 46 pont
11. Pályázat címe: Információs és érdekvédelmi központ a menekültek és befogadottak integrációjáért
Pályázó neve: Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület
Igényelt támogatási összeg: 74.498 EUR (azaz 18 635 000 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 61.065,5 EUR (azaz hatvanegyezer-hatvanöt egész öttized Euró)
Elért pontszám: 45 pont
ELUTASÍTOTT PÁLYÁZATOK
Pályázat címe: Higiénikus élelmiszertárolás, konyhai egységek kialakítása beruházással
Pályázó neve: BM BÁH Menekülteket Befogadó Állomása, Békéscsaba
Igényelt támogatási összeg: 22 523 EUR (azaz 5 633 751 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 0 EUR (azaz nulla Euró)
Pályázat címe: Gyermekek társadalmi beilleszkedése, elősegítése az aktív tanuláson keresztül
Pályázó neve: Gyerekparadicsom Alapítvány
Igényelt támogatási összeg: 9 810,5 EUR (azaz 2 454 000 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 0 EUR (azaz nulla Euró)
Pályázat címe: Oázis
Pályázó neve: Kelenföldi Evangéliumi Gyülekezet
Igényelt támogatási összeg: 30 000 EUR (azaz 7 500 000 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 0 EUR (azaz nulla Euró)
Pályázat címe: Számítástechnikai Tanfolyam Menekülteknek
Pályázó neve: Mahatma Gandhi Emberi Jogi Egyesület
Igényelt támogatási összeg: 4 396 EUR (azaz 1 099 000 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 0 EUR (azaz nulla Euró)
Pályázat címe: Komplex szociális munka befogadó állomásokon
Pályázó neve: Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület
Igényelt támogatási összeg: 103 298 EUR (azaz 25 839 000 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 0 EUR (azaz nulla Euró)
Pályázat címe: Menekültszálló fejlesztése és akadálymentesítése
Pályázó neve: Oltalom Karitatív Egyesület
Igényelt támogatási összeg: 61 966 EUR (azaz 15 500 000 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 0 EUR (azaz nulla Euró)
Pályázat címe: Kísérő nélküli kiskorú menekültek és menedékkérők ellátása Békéscsabán
Pályázó neve: Oltalom Karitatív Egyesület
Igényelt támogatási összeg: 81 954 EUR (azaz 20 500 000 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján: 0 EUR (azaz nulla Euró)
A 2004 évi Európai Menekültügyi Alapból származó pénzeszközökre 2005. 05. 30. 10.00 óra határidővel benyújtott pályázatok eredményei a következőképpen alakultak.
(A pályázatok az Értékelő Bizottság által adott pontszámok szerint rangsorolva, egyenlő pontszám esetén a szervezetek neveinek ABC sorrendjében kerültek feltüntetésre.)
NYERTES PÁLYÁZATOK
1. Pályázat címe: Konyhafelújítás I. ütem
Pályázó neve: BM BÁH Menekülteket Befogadó Állomás, Bicske
Igényelt támogatási összeg: 37 440,10 EUR (9 375 000 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján:
37 440,10 EUR (azaz harminchétezer-négyszáznegyven egész egy tized Euró)
Elért pontszám: 55 pont
2. Pályázat címe: Szenzitív meghallgató helyiség kialakítása és működtetése
Pályázó neve: BM BÁH Menekülteket Befogadó Állomás, Debrecen
Igényelt támogatási összeg: 9 178,36 EUR (2 298 262 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján:
9 178,36 EUR (azaz kilencezer egyszázhetvennyolc egész harminchat század Euró)
Elért pontszám: 55 pont
3. Pályázat címe: Magyar nyelvi oktatás a befogadó állomáson
Pályázó neve: BM BÁH Menekülteket Befogadó Állomás, Debrecen
Igényelt támogatási összeg: 4 838 EUR (1 211 437 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján:
4 838 EUR (azaz négyezer nyolcszázharmincnyolc Euró)
Elért pontszám: 53 pont
4. Pályázat címe: Tanuljunk – Együtt – Egymásért!
Pályázó neve: BM BÁH Menekülteket Befogadó Állomás, Békéscsaba
Igényelt támogatási összeg: 4 699,78 EUR (1 176 825 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján:
4 699,78 EUR (azaz négyezer hatszázkilencvenkilenc egész hetvennyolc század Euró)
Elért pontszám: 52 pont
5. Pályázat címe: Gyermekotthon fejlesztése, akadálymentesítése
Pályázó neve: Oltalom Karitatív Egyesület
Igényelt támogatási összeg: 3 000 EUR (751 200 Ft)
Támogatás mértéke az Értékelő Bizottság döntése alapján:
1 300 EUR (azaz egyezer-háromszáz Euró)
Elért pontszám: 41 pont
„Az Európai Menekültügyi Alap láthatóságának biztosítására” című ajánlattételi felhívásra 2005. június 30. 16:00 óra határidővel benyújtott pályázatok eredményei a következőképpen alakultak.
(A pályázatok az Értékelő Bizottság által adott pontszámok szerint rangsorolva, egyenlő pontszám esetén a szervezetek neveinek ABC sorrendjében kerültek feltüntetésre.)
1 .Ajánlattételi felhívás Logó tervezésére
Nyertes pályázó neve:
Artom Grafika Bt.
Elért pontszámok: Szakmai: 9,8 Pénzügyi: 9 Referencia: 10 Súlyozott érték: 9,54 pont
További pályázók:
Pályázó neve:
Nietsch Kft.
Elért pontszámok: Szakmai: 9,2 Pénzügyi: 10 Referencia: 9,4 Súlyozott érték: 9,5 pont
Pályázó neve:
Blue Digital Kft.*
Elért pontszámok: Szakmai: 5 Pénzügyi: 0 Referencia: 0 Súlyozott érték: 2,75 pont
Pályázó neve:
A21 Kft.
Elért pontszámok: Szakmai: 0 Pénzügyi: - Referencia:- Súlyozott érték: 0 pont
2. Ajánlattételi felhívás plakát tervezésére és kivitelezésére
Nyertes pályázó neve:
Artom Grafika Bt.
Elért pontszámok: Szakmai: 8,6 Pénzügyi: 10 Referencia: 10 Súlyozott érték: 9,23 pont
További pályázók:
Pályázó neve:
A21 Kft.
Elért pontszámok: Szakmai: 7 Pénzügyi: 9,4 Referencia: 8,6 Súlyozott érték: 8,00 pont
Pályázó neve:
Nietsch Kft.
Elért pontszámok: Szakmai: 3,6 Pénzügyi: 6,6 Referencia: 9,4 Súlyozott érték: 5,23 pont
Pályázó neve:
Blue Digital Kft.*
Elért pontszámok: Szakmai: 5,2 Pénzügyi: 0 Referencia: 0 Súlyozott érték: 2,86 pont
3. Ajánlattételi felhívás PR anyagok tervezésére és kivitelezésére
3.1. Levélpapír
Nyertes pályázó neve:
Artom Grafika Bt.
Elért pontszámok: Szakmai: 9,6 Pénzügyi: 9,5 Referencia: 10 Súlyozott érték: 9,605 pont
További pályázók:
Pályázó neve:
Nietsch Kft.
Elért pontszámok: Szakmai: 8,2 Pénzügyi: 8,6 Referencia: 9,4 Súlyozott érték: 8,46 pont
Pályázó neve:
A21 Kft.
Elért pontszámok: Szakmai: 3,8 Pénzügyi: 10 Referencia: 8,6 Súlyozott érték: 6,45 pont
Pályázó neve:
Blue Digital Kft.*
Elért pontszámok: Szakmai: 3,8 Pénzügyi: 0 Referencia: 0 Súlyozott érték: 2,09 pont
3.2. Boríték
Nyertes pályázó neve:
Artom Grafika Bt.
Elért pontszámok: Szakmai: 10 Pénzügyi: 6,6 Referencia: 10 Súlyozott érték: 8,81 pont
További pályázók:
Pályázó neve:
Nietsch Kft.
Elért pontszámok: Szakmai: 7,4 Pénzügyi: 10 Referencia: 9,4 Súlyozott érték: 8,51 pont
Pályázó neve:
A21 Kft.
Elért pontszámok: Szakmai: 4,6 Pénzügyi: 8 Referencia: 8,6 Súlyozott érték: 6,19 pont
Pályázó neve:
Blue Digital Kft.*
Elért pontszámok: Szakmai: 4,4 Pénzügyi: 0 Referencia: 0 Súlyozott érték: 2,42 pont
3.3. Mappa
Nyertes pályázó neve:
Artom Grafika Bt.
Elért pontszámok: Szakmai: 9,4 Pénzügyi: 8 Referencia: 10 Súlyozott érték: 8,97 pont
További pályázók:
Pályázó neve:
A21 Kft.
Elért pontszámok: Szakmai: 3,4 Pénzügyi: 10 Referencia: 8,6 Súlyozott érték: 6,23 pont
Pályázó neve:
Nietsch Kft.
Elért pontszámok: Szakmai: 4,8 Pénzügyi: 5,6 Referencia: 9,4 Súlyozott érték: 5,54 pont
Blue Digital Kft.* nem adott le ajánlatot.
3.4. Tollak
Nyertes pályázó neve:
Nietsch Kft.
Elért pontszámok: Szakmai: 7,6 Pénzügyi: 10 Referencia: 9,4 Súlyozott érték: 8,62 pont
További pályázók:
Pályázó neve: A21 Kft.
Elért pontszámok: Szakmai: 6,4 Pénzügyi: 9 Referencia: 8,6 Súlyozott érték: 7,53 pont
Pályázó neve:
Artom Grafika Bt.
Elért pontszámok: Szakmai: 6,2 Pénzügyi: 4 Referencia: 10 Súlyozott érték: 5,46 pont
Blue Digital Kft.* nem adott le ajánlatot.
* Megjegyzés: Az árajánlatok és a Hivatal által kért gazdasági alkalmasságot igazoló APEH adóigazolás határidő után érkezett.
A 2005-2006 évi Európai Menekültügyi Alapból származó pénzeszközökre 2005. 10. 17. 10.00 óra határidővel benyújtott pályázatok eredményei a következőképpen alakultak:
(A pályázatok az Értékelő Bizottság által adott pontszámok szerint rangsorolva, egyenlő pontszám esetén a szervezetek neveinek ABC sorrendjében kerültek feltüntetésre.)
Nyertes pályázatok:
Rangsor | Pályázó neve | Pályázat címe | Elért pontszám | Igényelt támogatási összeg (EUR) | Támogatás értéke az Értékelő Bizottság döntése alapján (EUR) |
1. | Magyar Iskola Kht. | Integrációs foglalkoztatás a Magyar Iskolában | 56,66 | 22 052,00 | 22 052,55 |
2. | Magyar Iskola Kht. | Magyar nyelvi, Magyarország-ismereti és munkahely-szimulációs képzés | 53,33 | 64 570,00 | 66 877,50 |
3. | Cordélia Alapítvány a Szervezett Erőszak Áldozataiért | Bántalmazást, kínzást átélt PTDS szindrómás menedékkérők, elismert menekültek és befogadottak életminőségének javítása | 53,16 | 164 172,00 | 118 464,79 |
4. | Nemzetközi Migrációs Szervezet | Önkéntes hazatérő és Információs Program | 53,00 | 165 122,40 | 103 349,95 |
5. | Magyarországi Református Egyház | Menekült Integrációs Program | 52,50 | 153 452,92 | 92 827,65 |
6. | BM BÁH, Debrecen | Ambulancia és Mangiare | 52,33 | 796 871,33 | 514 410,81 |
7. | BM BÁH, Békéscsaba | Békés Menedéket Csabán | 50,66 | 191 906,02 | 171 392,23 |
8. | Cambridge Nyelviskola | Orosz nyelvtanfolyam | 50,00 | 12 051,00 | 4 880,48 |
9. | Magyar Helsinki Bizottság | Nemzetközi védelemre szorulók jogvédelme és menedékjogi továbbképzés | 49,16 | 176 948,44 | 133 332,43 |
10. | Menedék Egyesület | A nemzetközi védelemben részesülő egyének és csoportok beilleszkedését segítő szolgáltatások Budapesten, Debrecenben és Bicskén | 49,00 | 236 515,99 | 149 050,31 |
11. | M. Vöröskereszt Zala-m-i Szervezete | Ifjúsági Otthon működtetése | 47,83 | 585 110,18 | 370 955,14 |
12. | BM BÁH, Bicske | Kulturált környezet, minőségi szolgáltatás | 47,33 | 76 542,21 | 55 428,23 |
További pályázatok:
Rangsor | Pályázó neve | Pályázat címe | Elért pontszám | Igényelt támogatási összeg (EUR) |
13. | BM BÁH, Debrecen | Prizma Projekt | 33,33 | 86 505,66 |
14. | Menedék Egyesület | Komplex prevenciós program a befogadó állomásokon élő hátrányos helyzetű csoportok számára | 30,33 | 81 879,19 |
15. | Független Újságírók Alapítványa | Szemléletváltozás a médiában a menekültek és befogadottak integrációjáért | 28,33 | 72 000,00 |
16. | Magyar Iskola Kht. | A kultúra, mint információs csatorna | 28,33 | 15 283,00 |
17. | ZAH-Med Bt. | Egészséget mindenkinek! | 28,16 | 49 740,00 |
18. | Kurt Lewin Alapítvány | Játszva tanulással a befogadó Magyarországért | 25,33 | 17 762,00 |
19. | BM Bűnügy Szakértői Kutatóintézet | A Dublini eljárás gyorsítása az EURODAC hatékonyságának növelésével | 25,20 | 245 656,80 |
20. | Oltalom Karitatív Egyesület | Oltalom Gyermekotthon a kísérő nélküli kiskorú külföldiek fogadására | 21,33 | 45 061,00 |
21. | Szentlélek Templom és Otthonfenntartó Alapítvány | Menedékház | 9,83 | 34 739,04 |
22. | Magyar Emberi Jogvédő Központ | Komplex szolgáltató, esélynövelő rendszer létrehozása | 8,33 | 59 255,00 |
23. | Afrika-Ázsia Fórum Egyesület | Menekült információs, képzési és foglalkoztatási fórum | 0,00 | 88 606,56 |
24. | Cambridge Nyelviskola | Magyar nyelvtanfolyam | 0,00 | 13.203,00 |
25. | Cambridge Nyelviskola | Magyar nyelvtanfolyam terhes és kisgyermekes anyák részére | 0,00 | 4.548,00 |
26. | Cambridge Nyelviskola | Magyar nyelvtanfolyam gyerekek számára | 0,00 | 12.471,00 |
27. | Kelenföldi Evangéliumi Gyülekezet | Oázis 2. | 0,00 | 161 478,80 |
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.