| A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Közleménye A kubai menekültek ügyében
A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között létrejött megállapodás alapján a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) közreműködésével 2007. október 9-én 28 fő kubai migráns érkezett hazánkba. A migránsok megérkezésüket követően megerősítették szándékukat, hogy hazánkban menedékjogot kérnek. Az eljárás idejére a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által működtetett menekülteket befogadó állomások egyikére kerültek. Valamennyi kérelmező esetében a menekültügyi hatóság a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján folytatja le a menedékjogi eljárást, mely előre láthatóan két hetet vesz igénybe. A hatósági döntést követően az elismert menekültek számára egy integrációs program indul, mely során – civil szervezetek, elsősorban a Baptista Szeretetszolgálat bevonásával – intenzív magyar nyelvtanfolyamon vesznek részt, valamint megszerzik a magyar társadalomba történő sikeres integrációjukhoz és a mindennapi életvitelhez szükséges legalapvetőbb kulturális és társadalmi ismereteket. Az integrációs program keretében segítséget kapnak ahhoz, hogy bekerüljenek a magyar munkaerőpiacra és munkába állásukkal mielőbb megteremtsék az önálló életvitelhez szükséges feltételeket. A befogadási feltételek megteremtését és az integrációs program költségét az Amerikai Egyesült Államok Kormánya fedezi. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a menekültek védelme érdekében csak a hatósági eljárás lezárását követően fog tájékoztatást adni az integrációs folyamat lépéseiről és tartalmáról. 2007. október 10. |